Køb Billetter
Szabó Balázs orgonaművész hangszerbemutatója
Berlioz: Fantasztikus szimfónia » 1. tétel (Álmok, szenvedélyek) Részletek Bach és mások műveiből
Kurtág 100 Szalai András, Vajda Gergely
Fejérvári Zoltántól legendás Bach-játéka mellett a csillogó Britten-mű szólóját és Janaček Capricciójának csak a bal kezet használó zongoraszólamát is hallhatjuk!
Johann Sebastian Bach C-dúr versenyművének címe elsőre két billentyűs hangszer és egy zenekar párbeszédét sugallja, a darab eredeti változata azonban – amely ezúttal a Zeneakadémia két neves oktatójának előadásában szólal meg – csupán két csembalóra készült, zenekari kíséret nélkül.
Bánk bán – koncertszerű előadás Molnár Levente, Kesselyák Gergely
Bognár Szilvia (ének), Csernók Klára (hegedű), Szabó Dániel (cimbalom), Papp Endre (brácsa), Pandák Viktor (bőgő)
Lehet így is – az előadói szabadság határai Brahms négyzetrácsos papíron? A Zeneakadémia saját szervezésű programja Zeneismereti kalandozás Fülei Balázzsal
Orfeo Zenekar „Velencei találkozások”
Robin Johannsen – szoprán Balogh Eszter – alt Varga-Tóth Attila – tenor Cserményi Zsombor – basszus Borsódy László – trombita Purcell Kórus Orfeo Zenekar (korhű hangszereken) vezényel: Vashegyi György
Világsztárok a Cziffra Fesztiválon
Dittersdorf: A szerelem színlelt bolondja Savaria Barokk Zenekar Dittersdorf: Il finto pazzo per amore (A szerelem színlelt bolondja) – vígopera magyar nyelvű előadásban
A Kontrasztok című kamarazenei sorozatban a Zeneakadémia hallgatói, ifjú művészei adnak ízelítőt az intézmény kamarazenei életéből.
NÉPI. KULTÚRA. FINÁLÉ.
Joanne Lunn – szoprán Tim Mead – kontratenor James Gilchrist – tenor Neal Davies – basszus Purcell Kórus Orfeo Zenekar (korhű hangszereken) vezényel: Bart van Reyn
A bagdadi tolvajtól a Cápa zenéjén át a Star Warsig. A Koncert a filmzene nagy korszakain átívelő válogatás a huszadik vagy huszonegyedik század zenei klasszikusaiból.
Különleges, látványos koncerttel várja Vigh Andrea és a Jakobi Koncert Kft. a zenerajongókat a Karácsonyi Koncertre, amely 1999 óta évente a karácsonyi ünnepeket megelőző napokban kerül megrendezésre a Zeneakadémia Nagytermében.
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.