Buy tickets
Az Orlai Produkció a Fügével közösen mutatja be az Egyasszony című darabot Tenki Réka előadásában.
vígopera három felvonásban, három részben, olasz nyelven, magyar felirattal Bemutató: 2025. december 19.
6 éves kortól 120 perc 1 szünettel Bemutató: 2024.09.20
A két világháború közötti hitleri Németországban született történetben egy tanárt és a gondjaira bízott kamasz diákcsoportot követünk a civilizációtól egyre távolabb, az erdő mélyére, egy katonai felkészítést szolgáló, szörnyű tragédiába torkolló táborozásra. Ödön von Horváth részvéttel megírt, mégis kendőzetlen társadalmi diagnózisának tárgya az egzisztenciális bizonytalansággal áthatott megalkuvások kora, és benne a kisember egyéni felelőssége.
Babaróka 3+ 100 perc, 1 szünettel Bábtechnika: bunraku
Bözödújfalu egy kis meseszerű hely, ahol békében megfér egymás mellett minden vallás és felekezet: katolikus, református, unitárius, görögkatolikus, zsidó és szombatos. Egészen addig, amíg Észak-Erdély 1940-ben vissza nem tér az anyaország kebelére, és kormányunk figyelme oda nem szegeződik Bözödújfalura. Egyik nap még egyformák vagyunk, másnap már ahányan, annyi félék. És persze nem mindenkinek jár egyenlő bánásmód.
Neil LaBute szatírája a modern kori szépségideál kérdését járja körbe, annak tükrében, mennyire fontosak a külsőségek a siker és elismerés szempontjából és mennyire kényszerül megváltoztatni valaki önmagát az érvényesülés érdekében.
Bergman kevéssé ismert önéletrajzi ihletésű drámája egyfelől egy szerelmi háromszög kialakulását, a megcsalás okait, lelki terheit, egy család szétesését ábrázolja közelnézetből, ugyanakkor egy idősödő művészember története is, akinek az írás eszközként szolgál, hogy szembenézzen a múlt árnyaival, elszámoljon saját döntéseivel és azok következményeivel.
"Szűcs János Eurocenter-vezérigazgató nagy nőcsábász, de ezúttal szeretné messze, távol a világtól és a nőktől egy hónapos szabadságát eltölteni. Mielőtt elindulna, egy ifjú hölgy felkelti az érdeklődését.
Pierre Barillet műve alapján készült zenés vígjáték
Antoine de Saint Exupéry legismertebb ifjúsági regénye alapján!
Közreműködik: ifj. Balázs Elemér, Balázs János, Kállai Ernő, Kállai Vonósnégyes (Balázs István, ifj. Dráfi Kálmán, Kállai Ernő, Szajkó Géza) Házigazda: Dráfi Kálmán
16+ Bemutató: 2025.03.08 Bábtechnika: óriásbáb, bunraku, maszk
Adott egy fiatal férfi, akinek az apja meghalt, az anyja pedig szinte azonnal újból férjhez ment. Gyanús. Hamletben zavaros indulatok dolgoznak, és miközben kétségbeesetten próbál beszélni arról, amit érez, hirtelen olyan helyzetben találja magát, amiből nem látszik kiút. Jó lenne kiszállni pedig, és elmenni innen messzire, mert ha maradunk, abba csak beleőrülni lehet. Beszélgetni kéne, de nincs idő, nincs energia, hogy jobban odafigyeljünk egymásra. Ennek pedig – sejthetjük – nem lesz jó vége.
Szofi egy kislány. Egy macska. Egy kis virág. Szofi Bálint anyukája. Bálint Szofi anyukája. Nagypapája. Főnöke. Kertésze. Keresztje. Kaspója. Levegője. Szívének gyöngyháza. Szofi Bálint utolsó gondolata elalvás előtt. Bálint Szofi első gondolata ébredéskor. Szolint. Báfi. Szobál. Filint.
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY FIGYELEM! Két örök legendáról készült performance érkezik a városba. - ZENÉS ÉLETRAJZI DRÁMA -
családi balett színdarab egy felvonásban
Molnár Ferenc egyfelvonásos zenés komédiája! TÖBBFÉLE MEGLÁTÁSBÓL:
Gaetano Donizetti Don Pasquale OPERA IC AUDIOPHILE SERIES
A MAGYAR KULTÚRA NAPJA ALKALMÁBÓL!
14+ 150 perc, 1 szünettel Bábtechnika: árnyjáték, bunraku
"Emlékeznek azokra a pesti éjszakákra, mikor az első kuplék felzendültek s mindenütt kabaré volt? Emlékeznek még a Sas taps műsorára és hasonló szórakoztató műsorokra? Ma este ezt a hangulatot idézzük meg egy általunk formált és készített KABARÉVAL."
10+ 140 perc, 1 szünettel Bábtechnika: óriásbáb, tárgyjáték, maszkos játék, bunraku
Formán-Benkó: A VULKÁNPORMANÓ zenés bábelőadás vikingekkel, manókkal, sárkányokkal, hercegnővel Az előadás hat éves kortól ajánlott
SZÉCSI PÁL SZÜLETÉSNAPJA EMLÉKÉÜL, KÉTPÓN. Szécsi Pál a Mezőtúri iskolában tanult kisdiákként, így a legközelebbi kisvárosban emlékezünk meg róla, egy csodálatos "kastélyban".. - ZENÉS ÉLETRAJZI DRÁMA -
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.