Søg: Koncert

111 Programmer

Listevisning

Ripoff Raskolnikov 18 évesen kezdte zenei karrierjét, utcazenészként járta Európát. Kezdetben az európai népzene vonzotta, majd az amerikai folklórból merítő dalszerzői stílus vált meghatározóvá számára, amely olyan zenészeket is inspirált, mint Bob Dylan, Tom Waits és a Rolling Stones. Magyarországi debütálása 1987 novemberében történt, és azóta számtalan koncertet adott itthon, ahol mára otthonra talált.

„Egy színpad, egy zongora, egy hegedű – és a közönség. Semmi más, csak zene.”

JBB azaz Jani B(l)ack Blues koncert a legkedvesebb belvárosi színház kávézójában! JAZZ-BLUES-ETNO-TEQUILA-IZÉ, azaz ÖRÖMZENE A JAVÁBÓL! Búcsú a FÉMtől.

A Nemzeti Énekkar elődje, a Magyar Állami Énekkar alapítójának és egykori vezetőjének nevét viselő Pászti bérlet nem meglepő módon a vokális zene gazdag lelőhelye, legyen szó a cappella kórusokról vagy oratorikus remekművekről, hazai vagy külföldi kompozíciókról, régi zenéről vagy kortárs alkotásokról.

Koncertünk témája a LEVEGŐ – Simogat, borzol, süvít

Hogyan várhatnánk jobb kedvvel a tavaszt, mint minden idők legszebb olasz slágereivel élőben, és egy finom vacsorával? Giuliano Foresta koncertjén felcsendülnek a valaha volt legnépszerűbb dalai olaszul. Bella Ciao, Mamma Maria, In ginocchio da te....és még rengeteg csodás nosztalgikus dallam, egy kis közös énekléssel fűszerezve.

A Kiss Barna CREW különleges vendégekkel tér vissza a fogyatékkal élő emberek által alapított Nem Adom Fel Kávézó színpadára. Ismét az ANIMAL CANNIBALS-t kíséri Kiss Barna zenekara, így a magyar nyelvű rap és a rockzene találkozik a 10 éves születésnapját

Először Győrújbaráton! Az 50. éves Győrújbarát SE születésnapi buliján DELTA Koncert!

A népi örökség példátlanul nagy hatással volt a magyar kultúra kialakulására, annak minden területén. Sajátos zenei, előadóművészeti, építészeti és képzőművészeti világának fejlődését nagyban befolyásolja a mai napig.

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.