Kúpte si vstupenku
Dumaszínház est
A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon a Bánfalvy Stúdió produkciójában!
A Hírös Agóra és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar hagyományos újévi hangversenye.
Ünnepeljük együtt Mozart 270. születésnapját egy varázslatos zenei utazással!
2026. január 27-én a világ a zene egyik legnagyobb géniuszát ünnepli: Wolfgang Amadeus Mozartot, aki 270 évvel ezelőtt született. E jeles alkalomból különleges koncertsorozat indul, amely méltóképpen idézi meg a zseniális komponista örökségét.
Marius von Mayenburg
EX
Fordította: Deés Enikő és Dömötör András
Szűcs Nelli önálló estje a Bajor Gizi Szalonban. Ismernünk kell színjátszásunk nagyjait. És Fedák egyike volt a legnagyobbaknak. Ő volt A primadonna. Sztár Pesttől New Yorkig. Molnár Ferenccel rövid és viharos házasságban élt. Bizonyíthatatlan vádak alapján mellőzött lett 1945 után – színpadra többé nem léphetett. Megjárta a csúcsokat és a poklokat. Méltán ünnepelték, és méltatlanul félreállították.
Co-headline turné keretében tér vissza Budapestre 2026. március 26-án az európai pszichedelikus rockszíntér egyik legkiválóbb zenekara a Stoned Jesus!
Barber: Hegedűverseny, op.14 (Abouzahra Mariam)
Ysaye: Szonáta két hegedűre (Abouzahra Amira és Mariam)
Brahms: Kettősverseny hegedűre és gordonkára, op.102
Dumaszínház est
A Sárik Péter Trió és Koszorus Krisztina Koszika közös produkciója különleges zenei világba repíti a hallgatót. Műsorukban egyesül a kelet és a nyugat, a régi és az új, az előadás semmilyen műfajba nem sorolható igazi örömzene, tele improvizációval.
Másfél órás zenés irodalmi est a Karinthyak szellemében. Frigyes, Gábor, Ferenc, Márton írásaikkal, Vera – Frigyes dédunokája – pedig énekével és családi történetekkel lesz jelen. Első kézből hallhatjuk azokat a személyes élményeit, amelyeket eddig nem osztott meg a nyilvánossággal. Én pedig – Bornai Tibor - zenészként és Karinthy-imádóként segítek neki ebben. Egy vidám est, másfél óra bóklászás a magyar irodalomnak ebben a csodás ligetében.
Gioia mia
olasz dráma, 90 perc, 2025
olasz nyelven, magyar felirattal
két részben
Akár egy Agatha Christie krimi a Sex és New York karaktereivel! A Liliom Produkció – Dámák a pakliban című új krimi-vígjátéka egy izgalmas, egész estés kikapcsolódást kínál a krimi és humor kedvelőinek.
A két Lotti – családi balett színdarab egy felvonásban
Sergej Prokofjev művein keresztül:
Dumaszínház est
A zenés szövegszínház Léna és Péter örvényszerű házasságát meséli el, a feleség és a férj szemszögéből egyaránt.
Hogy operába, één?? Üljek a szűk nyikorgós széken tízezerért öt órán keresztül várva, hogy a kövér nő végre tényleg meghaljon? Na neem! A Zenegyűlölő visszatér és ezúttal az operába (nem) látogat el.
Szerelmi vágy, szerelmi álom
Emléke, fénye űz feléd,
Keresem az elvesztett édent,
Remények, álmok édenét...
Amikor én rajongó vággyal
Követlek, várlak tégedet,
A multnak álma száll meg akkor:
A mult és az emlékezet...
(Ady Endre: A múltért)
Pintér Béla és Társulata: A Sehova Kapuja
4 éves kortól
Időtartam: Hamarosan
Bemutató: 2025. május 25. 11.00 óra
Dumaszínház est
A Zeneimádó egy vicces figura, aki akár a fogmosásban is zenét, ritmust, dallamot vél felfedezni, szórakozottsága sok-sok humoros helyzetet szül az előadás során.
A koncertet 6 éves kortól ajánljuk.
Műsor:
Robert Schumann: 3. (Esz-dúr, „Rajnai”) szimfónia, Op. 97
Richard Wagner: A walkür – Wotan búcsúja és tűzvarázs
A barátságról szól ez a történet. Két férfi megtörhetetlennek tűnő barátságáról.
[március 27-én végleg bezár a FÉM. már csak 8 alkalommal látható az előadás]
Egy békebeli fürdő egy békebeli városban. Mindenki üdül, kikapcsolódik, és rajongva ünnepli őfelsége születésnapját. Egy fiatal özvegy és egy délceg kapitány szerelembe esik – együtt lovagolnak, táncolnak, mulatják az időt a medence partján, miközben a mama lelkesen bridzsezik az udvarlóval. Természetesen mindig a mama nyer.
Már rég nem gondolhatunk Cécile McLorin Salvantra csupán úgy, mint a 2010-es Thelonious Monk Jazzénekversenyt megnyerő, ígéretes tehetségre. Mély érzelmeket és kifinomult gondolatokat közvetíteni képes, kifejező hangja, virtuóz improvizációi, bátor, kísérletező stílustársításai már egy újabb generáció számára jelentenek viszonyítási pontot.
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.