Kup bilet
A remek zenékkel fűszerezett vígjáték az ismert szerzőpárostól garantált szórakozást nyújt a kikapcsolódni vágyó nézőknek.
16 éves kortól ajánlott.
A nagy füzet a háborúról szól, vagyis inkább éppen ellene. Nagyhatású történetében két gyermeki psziché nem megroppan, hanem tanul és tanulmányoz, ingereket, adatokat, részleteket gyűjt az őket körülvevő pusztító gonoszságról. Mindezt a túlélési törekvést testesíti meg A nagy füzet, melyet az anyjuk által vidékre menekített ikerpár tölt meg iszonyatos lélekkel. Életben maradnak és túlélnek ebben a nyers környezetben, melyet az őket befogadó nagyanyjuk személye tesz még elviselhetetlenebbé, ám számukra még tanulságosabbá.
Agota Kristof Magyarországon született, Svájcban élt, franciául írt. Tizenöt nyelvre lefordított regénye fekete humorral átszőtt mese, két fiatal emberi lény fejlődéstörténete. A regényből készült, azonos című film, melyet Szász János rendezett, a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját nyerte el.
Közreműködik:
Tálas Áron - zongora
Tóth István - nagybőgő
Csízi László - dob
Batyu színház előadása -bábjáték a testvéri szeretetről
A X. Kelenvölgyi Bábjátékos Találkozó legjobb bábszínpadi dramaturgia díja
A Ringató foglalkozásokon megismertetjük a kisgyermekes családokkal a zenei nevelés lehetőségeit. Célunk, hogy a szülők és a gyerekek átéljék a közös éneklés és játék élményét. Várunk mindenkit, aki maga is úgy érzi, fontos az, hogy a művészet eszközeivel neveljünk, aki szívesen énekel, bővíti a dalkincsét, vagy éppen önmaga bátortalan az éneklésben.
Egy megkötözött, Minion-maszkos alak ül Az osztály vesztese felirat alatt. Fotóját az ismeretlen tettes az 5. A osztály Facebook-oldalán teszi mindenki számára elérhetővé. Nem lehet tudni, hogy ki készítette és posztolta a képet, sem azt, hogy ki van a fotón. Az 5. A-ból bárki lehet a tettes. És az áldozat is.
Batyu színház előadása -bábjáték a testvéri szeretetről
A X. Kelenvölgyi Bábjátékos Találkozó legjobb bábszínpadi dramaturgia díja
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij regénye alapján írta: Marilyn Campbell és Curt Columbus. A darab a klasszikus műből kiindulva olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy mik az egyén szabadságának korlátai vagy épp átléphetők-e a jog szabta előírások és korlátok. Az előadás a Budaörsi Latinovits Színház színházi nevelési programjának része, ezért drámapedagógiai foglalkozás is tartozik hozzá.
Anna és Maggi bár már nem élnek együtt, továbbra is közösen nevelik három gyermeküket egy izlandi kisvárosban. Anna, miután elveszíti korábbi műtermét, új helyen próbálja folytatni alkotói munkáját. Maggi halászként dolgozik, hosszú időt tölt a tengeren, de amikor hazatér, igyekszik minél több időt együtt tölteni a családdal.
Jöjjenek el minél többen, hogy újra együtt tapsolhassunk ennek a különleges zenekarnak és varázslatos művésznek Klein Juditnak!
A Partium a mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő csodás, kultúrájában színes és gazdag vidék. A történelem viharai során földrajzi kiterjedése sűrűn változott, így nehéz meghatározni az eredeti Partium pontos területét.
Új év – új dallamok, örök klasszikusok! az operett örök bája újra életre kel! Egy este, ahol csillogás, humor, romantika és virtus fonódik össze a színpadon. Egy este, ahol a kisoperettek bája is megjelenik és a könnyed dallamok varázsa és a színészek humoros jelenléte együtt teremt felejthetetlen hangulatot.
A Miskolci Szimfonikus Zenekar Újévi koncertjei
páros stand up (and sit down) költői hátszéllel
(SZÍNHÁZ)
A „Nem tudok élni nélküled”, az „Eladó, kiadó most a szívem”, a „Nehéz a boldogságtól búcsút venni”, „A legtöbb ember” vagy éppen a „Nincs szerencsém” – csak néhány dal azok közül, amelyek nélkül egyszerűen nem létezne a magyar könnyűzene. Az Apostol slágerei generációk óta részei a mindennapjainknak, s most újra élőben csendülnek fel Lajosmizsén!
Új, nagyszabású zenés színházi élmény a bor, a történelem és az operett jegyében az Újévben a Monarchia Operettel!
Az együttes nagy sikerű táncestjei 2026-ban is folytatódnak az AJAMK színháztermében!
Bach-hegedűversenyek
----------szünet
Muzsikás együttes
Egy este, ahol a pop történelme életre kel – a kilencvenes évektől egészen napjainkig.
Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága.
Az épületekhez hasonlóan a zeneművek is apró alkotóelemekből állnak – hangokból, hangszínekből, szabályokból és azok játékos megszegéséből. A Hangvár sorozat az építőkövekre fókuszál, amelyekből ezúttal népzenei formákat rakunk össze.
Sam, a tűzoltó megmenti a meseerdőt.Veszélybe kerül a meseerdő sorsa. A varázslatos erdőben, ahol a mesefigurák élnek, a tündérek varázspálcával teszik meséssé a mindennapokat. Csingiling tündér varázspálcája azonban elromlik. Szerencsére Csingiling találkozik Sammel, a tűzoltóval, aki segít neki megfejteni a kacifántos használati utasítást, együttes erővel megjavítják a varázspálcát, így
megmenekül a meseerdő minden lakója.
A Fesztiválzenekar gyerekeknek szóló programsorozata közel negyedszázada ad minőségi klasszikus zenei élményt a legkisebbeknek. Az együttes próbaterme nemcsak a műsorra tűzött nagyzenekari művek apró részleteinek kikísérletezésére és kamaramuzsikálásra szolgál, hanem itt zajlik a klasszikus zenéért rajongó következő generációk kinevelése is.
Schubert: d-moll („A halál és a lányka”) vonósnégyes, D. 810
Schubert: C-dúr kvintett, D. 956
Közreműködik: Keller Quartet
Toronykőy Attila
Operatúra Papagenóval
A gyermekek biztonságos látogatása érdekében szülői felügyelet nélkül a programon való részvétel nem lehetséges.
Mesedarab 50 percben.
Az előadás 10 éves kortól ajánlott.
Szinkronizált, amerikai animációs film 12+
89'
Veszélybe kerül a meseerdő sorsa. A varázslatos erdőben, ahol a mesefigurák élnek, a tündérek varázspálcával teszik
meséssé a mindennapokat. Csingiling tündér varázspálcája azonban elromlik. Szerencsére Csingiling találkozik Sammel,
a tűzoltóval, aki segít neki megfejteni a kacifántos használati utasítást, együttes erővel megjavítják a varázspálcát, így
megmenekül a meseerdő minden lakója.
Egy est, ami lehetne akár pót-Szilveszter is – a ritmus, az öröm és a közösség ünnepe.
Egyazon színpadon találkozik Szenegál és Nigéria zenei hagyománya, hogy felélessze bennünk az ősi ritmust, ami minden emberben ott dobog.
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.