József Attila verseiben könnyen megtalálhatjuk magunkat és emberhez méltó gondjainkat. Merüljünk el gondolatainkban egy olyan esten, ahol József Attila versei mozgásszínházi közegben kerülnek bemutatásra.
A 0-4 éves korosztályt és szüleiket, nagyszüleiket várja a Lóvasút babaszínházi sorozata.
2025. október 4-én, szombaton 10.30-tól "JÁTSSZ(MA) EGY KIRÁLYSÁGÉRT" című zenés, táncos kalandmesét láthatják az érdeklődők a KMO-ban, a TáncMese - VSG Táncszínház jóvoltából.
Koncertünk témája a TŰZ – Parázslik, szikrázik, lángol
KACSÓH PONGRÁC JÁNOS VITÉZ CÍMŰ DALJÁTÉKA ALAPJÁN
interaktív gyermekelőadás
Vigyázz, Kész, Nevetés!- Újratöltve
kabaré két részben
A társulat Bernarda Ballada című ÚJ előadása elsősorban a tánc nyelvén beszél. A dráma részleteiből és a szerző egyes költeményeiből álló szöveg és a folklórból merítkező zenei világ segítségével a mozgás, a tánc által idézi meg a lorcai költőiséget és érzelmi telítettséget, a szenvedély elsöprő erejét.
Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.
The aim of FrenÁk’s Nostalg_Y is not to reminisce about a specific age group or to make the audience cry, but to engage the audience in an intellectual and emotional game of association, where no one knows exactly who will become what, but where imagination can help everyone create a story that fits their expectations. Through randomly colliding, interconnected fragments, we gain insight into what human relations are hidden in the interactions between different generations: for example, between two young individuals who carry their older selves within them and two older characters who carry the consequences of the decisions made by their younger selves.
She was six, and has toured the country with her band for the past 11 years. Artistic self-expression is her lifeblood. She lives in the present, and loves to create moments that liberate the emotions of those around her.
Íme, négy nő. A mai hetvenesek.
Operett- és kabaréest.
Ne hagyja ki ezt az egyedülálló koncertet, ahol az olasz zeneszerző, Antonio Vivaldi halhatatlan műve, a Négy évszak csendül fel. Ez a különleges este egy vonósnégyes előadásában elrepíti a hallgatóságot Vivaldi zenei varázslatába.
Négy különböző karakterű barátnő találkozik egy spanyol tengerpartra tartó vonaton, hogy fiatalkori kalandjaik felidézésével megszabaduljanak a mindennapok problémáitól és kiélvezzék nyári szabadságukat.
A 20 éves fennállását ünneplő Gangaray Dance Company legújabb produkciója, a Down, egy misztikus utazásra invitálja a nézőket az érzelmek mélységeibe. A történet nélküli darab a zene erejével ragadja magával a közönséget, a Gangaray Experimental Music hipnozikus dallamai pedig megelevenednek a táncművészek lenyűgöző mozdulataiban. A női energia által vezérelt koreográfia a Gangaray védjegyévé vált lendülettel és eleganciával repíti a nézőket egy különleges élménybe.
A Dalszerelőműhely 2021 őszén kezdte működését az ISON-ban. Az első négy évad során Billie Eilish, Janelle Monáe, Eminem, Adele, Shawn Mendes, Harry Styles, Dua Lipa, a Carson Coma, Krúbi, Taylor Swift, Måneskin, SZA, Olivia Rodrigo, Pogány Induló, Beton.Hofi, Ariana Grande, Kendrick Lamar, a Lady Gaga–Bruno Mars duó és Beyoncé egy-egy dalát vizsgáltuk. A cél az, hogy megértsük, mi történik a zene „belsejében”: mit csinál egy-egy dalban a kardántengely, a karburátor és a gyújtógyertya, vagyis olyan kérdésekre keressük a választ, hogy miként kapcsolódik egymáshoz szöveg és zene, mitől lesz izgalmas (vagy éppen kevésbé izgalmas) egy dallam, hogyan áll össze a hangzás és a harmóniavilág. A foglalkozásokon való részvételnek nem feltétele a zenei előképzettség, két nyitott fülön kívül más segédeszközre nem lesz szükség.
Varsányi Anna: FERGETEGES KOMÉDIA, avagy Anyák ás lányok
A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon a Bánfalvy Stúdió produkciójában!
„Egy színpad, egy zongora, egy hegedű – és a közönség. Semmi más, csak zene.”
Operett- és kabaréest.
Győri Filharmonikus Zenekar
Műsor:
E. Grieg: a-moll zongoraverseny, op. 16 30’
***
G. Mahler: IV. (G-dúr) szimfónia 54’
Közreműködik:
Farkas Gábor – zongora
Sipos Rita Veronika - szoprán
Vezényel: Hamar Zsolt
Idei évadunkban Burak Onur Erdem, a Török Állami Énekkar vezető karnagya, az Európai Kórusszövetség (ECA) és a Nemzetközi Kóruszenei Szövetség (IFCM) alelnöke enged betekintést repertoárjába. Aktív oktató és nemzetközi zsűritag, aki a kortárs kóruszene népszerűsítésében is jelentős szerepet játszik.
Dumaszínház est
MAZSOLA ÉS TÁDÉ zenés bábjáték
az Ametist Bábszínház előadása
Az épületekhez hasonlóan a zeneművek is apró alkotóelemekből állnak – hangokból, hangszínekből, szabályokból és azok játékos megszegéséből. A Hangvár sorozat az építőkövekre fókuszál, amelyekből ezúttal népzenei formákat rakunk össze.
A klasszikus zenészek is nevetnek néha – általában a brácsásvicceken. Pedig a brácsa komoly hangszer, mindent tud, amit egy vonósnak kell: énekel, sír, nevetgél és búg. A brácsások tényleg a legjobb fejek a zenekarban, ezen az előadáson pedig megmutatják, mekkorát tévednek, akik leírják a zenekar rút kiskacsáját.
Dumaszínház est
For almost a quarter of a century, the Festival Orchestra’s program series for children has brought a high-quality classical musical experience to the youngest.
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.