Film

153 program


Egy tyúk eldönti, hogy nem törődik bele a sorsába, megszökik a biztos halált jelentő telepről, és mindent megtesz azért, hogy végre anya lehessen.

200 évvel megnyitása és egy évszázaddal az első Van Gogh-művek megszerzése után a National Gallery az Egyesült Királyság eddigi legnagyobb Van Gogh-kiállításának ad otthont.

Parkmozi – Túlagyalt randevú

olasz romantikus vígjáték, szinkronizált, 97 perc, 2025, 16+

A Túlagyalt randevú utazás Piero és Lara tudatának mélyére: a két szerelmes belső énje összecsap, és feltárulnak azok a rejtett gondolatok és konfliktusok, amel

Egy idős fa áll egy botanikus kert közepén. Magányos, ahogy a kert többi lakója is – sok ezer kilométerre eredeti élőhelyüktől, hogy megcsodálhassuk, megfigyelhessük őket.

Egy idős fa áll egy botanikus kert közepén. Magányos, ahogy a kert többi lakója is – sok ezer kilométerre eredeti élőhelyüktől, hogy megcsodálhassuk, megfigyelhessük őket

Rita (Lovas Rozi) egyik napról a másikra egy ismeretlen lakásban ébred: az Árpád család közli vele, hogy ő valójában Szilvi, a régóta eltűnt lányuk.

Rita (Lovas Rozi) egyik napról a másikra egy ismeretlen lakásban ébred: az Árpád család közli vele, hogy ő valójában Szilvi, a régóta eltűnt lányuk.

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.