Koncert, zene

646 program


Magyar Bori Sextet Jegyvásárlás
13 Esemény

"Hogy milyen széles e világon ismerősben felfedezni ismeretlen érzéseket, hangokat, ismeretlenben az ismerőst. Forogni a földdel, utazni a flow-n, nem várt otthonossággal találkozni még nem járt helyeken. Elindultunk egy kalandos úton együtt széles e világon, és csak a kezdetén járunk még ugyan, máris alig várjuk a folytatást!" (Magyar Bori)




HANGRÓZSA - A Hangrózsa Zongoraiskola bemutató hangversenye Jegyvásárlás
13 Esemény

Fellépnek az iskola gyermek és felnőtt növendékei.
Meghívott vendégművész: Fülei Balázs Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Steinway Artist, a Zeneakadémia művésztanára

Papilionidae Jegyvásárlás
13 Esemény

A Papilionidae a pillangófélék tudományos neve. A pillangó pedig a változás, átalakulás és kiteljesedés szimbóluma, ami a műsorunk központi témája. Főhősnőnk, akinek gondolatait Eszter zenében, Fanni versben és prózában tárja elénk, az érzelmek minden évszakát végigjárja.

Trio Fröx Jegyvásárlás
13 Esemény

A Trió zenéje a bugi, a sramli, a swing a hip-hop, folk és a free jazz izgalmas metszéspontján határozható meg. Repertoárjuk saját szerzeményekből, valamint igen szerteágazó stílusokból átmentett és felettébb egyedi stílusban és őszinte modorban megszólaltatott számokból áll.

Zeneszín - Varga Livius vendége Molnár Tamás Jegyvásárlás
13 Esemény

Folytatódik Varga Livius (A kutya vacsorája, Quimby, Varga Livius és a NeVa) zenés beszélgető műsora.

Vendég: Molnár Tamás (Anti Fitness Club, Jetlag)

David Yengibarian koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

"Az örmény David Yengibarian 1995-től Magyarországon folytatta zenei tanulmányait, és hamarosan az egyik legkeresettebb jazz- és világzenei előadóvá és zeneszerzővé vált. Eddig öt saját lemezt jelentetett meg (ebből kettőt a BMC Records gondozásában), továbbá számos színházi- és filmzenét komponált."

Trio Sideris Jegyvásárlás
13 Esemény

Műsor:
L. V. Beethoven: zongora trio op. 1 no. 3
R. Schumann: zongora trio no. 3 op. 110

Gyémánt Bálint Trió Jegyvásárlás
13 Esemény

Hazánk egyik legismertebb jazzgitárosa, Gyémánt Bálint fiatal zenésztársakkal újította meg trióját. A csapat közös munkájának fő vezérelvei a szabadság, a kísérletezés és az új lehetőségek keresése, amelyek mindig is a jazz alapkoncepciójához tartoztak.

GUZSALYAS BÁL Jegyvásárlás
13 Esemény

GUZSALYAS CSÁNGÓ TÁNCHÁZ
Moldvai és gyimesi táncház minden hónapban a SZIGONY, SOMOS, FANFARA COMPLEXA zenekarokkal és vendégeikkel

Áthallások - Farkas Gyula emlékkoncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Áthallások jubileumi koncertsorozat
70 éves a Magyar Állami Népi Együttes

Don Giovanni Ujjbábopera - zongorával Jegyvásárlás
13 Esemény

Don Giovanni – ujjbábopera
(Paizs Miklós előadása)
A teljes Don Dzsovanni Leporello előadásában.

-30%
Zenében Szabadon - Szimfonikusok és a Jazz sajnos elfogyott
13 Esemény

Koncert újrahangszerelve – avagy lássuk mivé válik a jazzmuzsika, miután házasságot kötött a klasszikus zenével? A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara a két stílust ötvöző repertoár legnívósabb műveivel szórakoztat, a Tálas Áron Trió pedig saját reflexiókban szövi tovább a klasszikusokban feldolgozott jazztémákat.

Daddy Yankee Jegyvásárlás
13 Esemény

A szupersztár „La Última Vuelta” című utolsó turnéja 2023-ban érkezik Európába, melynek keretében érinti majd Budapestet is. Ennek okán a 2022. június 10-re, a Papp László Budapest Sportarénába meghirdetett koncertje, a 2023-as búcsúturné egyik állomása lesz.

Jegyvásárlás
13 Esemény

"Nem célzottan performatív orientál avantrock, valahol az elsővonalas régi hardcore és a sűrű, sodró gitárzene között, a sztyeppe közepén. Egyébként meg csak átlagos rokkerek, minden nap felkelnek."



Hangszersimogató gyerekkoncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A Gipsy Chamber Orchestra vezetésével

Fenyő László – Homoki Gábor – Nagy Péter trió Jegyvásárlás
13 Esemény

Fenyő László Liszt Ferenc-díjas csellista tizenhárom éves volt, amikor felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségek osztályába. Rendkívüli technikai képzettsége, biztos stílusérzéke és szokatlanul nagy repertoárjának köszönhetően egy sor nagy nemzetközi versenyen ért el előkelő helyezést.

Józsa Tamás Zeneiskola - Tanévzáró koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A Józsa Tamás Zeneiskola növendékeinek koncertje elsősorban azért különleges, mert a tanulók egyedi és személyre szabott darabokat adnak elő, amelyek a tanórák során az egyéni igényeknek megfelelően születnek. A zenekarok kialakítása a tanulók személyiségének figyelembevételével történik, és a zenekari tanórák során formálódnak kerek egésszé.

A vitéz, a kalóz meg a nagymama Jegyvásárlás
13 Esemény

Új lemezével folytatja azt a missziót, amit évtizedekkel ezelőtt elkezdett: a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésével klasszikus és kortárs magyar költők verseit énekelve gyerekek és családok számára megszeretteti a magyar költészet legjavát.

Echo II. koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Táncos - zenés mulatság!

Triótól zongoraötösig csehül Jegyvásárlás
13 Esemény

Három cseh zeneszerző, három kamarazenei műfaj szerepel a hangverseny programján.

Szabó Marcell zongoraestje Jegyvásárlás
13 Esemény

„Felnőttfejjel már tudom értékelni, hogy mit jelent, ha valaki tehetséges és azt csinálhatja, amit szeret. Azt is látom, hogy az emberek miért cserélnének velem, még akkor is, ha belülről nyilván másként élem meg ezt a zenészdolgot, mint ahogyan az kívülről kinéz. Kicsit felelősségemnek is érzem, hogy ezt az adottságot, amit kaptam valahonnan, ne csak használjam, hanem vissza is szolgáltassak belőle”

Fiatal művészek koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Fellép: Szüts Apor (Virtuózok), Lugosi Ali (Virtuózok), Duka Vilmos, Magyar Valentin (Príma díjas, Virtuózok), Gertler Teo (Virtuózok)

Yotam Ben-Or Quartet (IL) Jegyvásárlás
13 Esemény

Jazzszínpadokon ritka látvány a szájharmonika, hát még, ha szólóhangszerként használják, ahogy Yotam Ben-Or teszi kvarettje élén. Persze ehhez szükséges egy nagy fokú invenció és hangszertechnikai jártasság, ami alkalmassá teszi őt a zenekarvezetői és szólista szerepre.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!


Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok