Musik

887 Programmer


A Kaukázus együttes berobbanásától kezdve egy sajátos zenei stílust valósított meg a magyar könnyűzene palettáján. Zenéik az alter, a pop, a rock, a népi- és világzene határán mozognak. A 2024-ben debütáló Kaukázus Rézágyú formáció által ezek az eredeti Kaukázus slágerek szólalnak meg fúvós rezgéssel, ütős pergéssel, és klasszikus gitárral a fronton álló énekes, dalszerző, szövegíró Kardos-Horváth János hangján. A szövegcentrikus dalok az élet sodró lüktetésének, színes vibrálásának megjelenítésére törekszenek, mindennapi, ám létfontosságú témákon át ívelve. Természetvédelem, szerelem, buli, Tesco, Szalai Éva, Celeb, Pingvin… Mindegyikkel találkozni fogtok a dallamokon keresztül lehengerlő bulihangulatban! Fújjátok velünk együtt!

Egy szép nyári reggelen biciklizni indultunk, én és a 2 éves kislányom. Én a nyeregben, ő a rúdon, a
kis gyerekülésben. Ahogy mentünk, ő egyszer csak hátranézett, és azt mondta:
–Papa, énekelj!

Mesés, vidám „csobbanás” a nyári élményekbe kisgyermekes családok részére.

Vázsonyi János nemcsak zenélni szeret, hanem beszélni is. Az unalmas zenetörténet érdekessé válhat, ha megtudunk egy-egy fontos részletet a művek születéséről, az alkotók életéről.

Sallai Laci a hazai alternatív szcéna legörökmozgóbb figurája: frontembere a Felső Tízezernek, a Somersault Boynak és a Captain Average-nek, ezek mellett pedig tagja a Galaxisoknak és a Platon Karataevnek is.

Jámbor Ármin fiatal, feltörekvő szaxofonos, aki kora ellenére kifinomult zenei egyéniséggel rendelkezik. Ez nem csak virtuóz játékában mutatkozik meg, de az általa komponált művek is bizonyítják.

Debreczeni Ferenc új zenekart szervezett Omega Testamentum néven. Így szeretné hordozni koncertről koncertre az OMEGA zenei örökségét, jelenlétével biztosítva a produkció, a sajátos stílusjegyek és az előadásmód eredetiségét, kvalitását.

CARIMBO 2024’ Lemezbemutató jótékonysági koncert
Merülj el velünk újra a dallamok harmóniájában, miközben egy nemes célt támogatsz!

A Symbiosis 5 tagjai a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen találkoztak, és 2020-ban kezdték el a közös munkát. Saját kompozíciókból álló repertoárt fejlesztettek ki, amely ötvözi a modális és a kortárs jazz elemeit.

Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál
Fellépők:
Zoord, Esszencia, Mazsimó Gipsymó

A nagyszabású jubileumi koncert a legnépszerűbb - a rockoperából is ismert - énekes-színészekkel, a zenei szakma kiválóságaiból álló Crescendo Music Orchestra zenészeivel, a ma látható legprofesszionálisabb világítás-, látvány- és animácótechnikával kerül bemutatásra.

XV. Vár Blues Fesztivál – Jimi Hendrix Fesztivál

Fellépők: Hendrix Project, Message to Hendrix, Halper-Hendrix World

Az afro- és latin jazz hazai nagyasszonyának nemcsak féktelen energiája, hanem magával ragadóan nyitott, közvetlen és életörömmel teli személyisége is elvarázsolja a közönséget. Stílusa a tradicionális kubai éneklést, a bebop jegyeit és az improvizációt ötvözi, repertoárja összetett ritmusvilágú, ugyanakkor dallam-orientált.

Szulák Andrea az Agria Nyári Játékok szabadtéri színpadán élő zenekaros koncertet ad

Mesés, vidám „csobbanás” a nyári élményekbe kisgyermekes családok.

Shemekia Copeland amerikai bluesénekesnő, a New York-i Harlemben született. Hamar elkezdett énekelni, első nyilvános fellépése a Cotton Clubban volt, nagyjából 10 éves korában.

Búbánatos magyar nóták és dallamos kávéházi punk sanzonok, kaliforniai álmodozás és francia-olasz diszkó. Anna és Gergő 2020-ban alakult formációja különleges gitár - és zongorajátékok, máskor pedig szintetizátorfüggönyök és őrületes beatek kíséretében kalauzol minket az önutálat és a kiégés mezejére, amit a népies dallamok és a humor tesz még szórakoztatóbbá.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.