Køb Billetter
Gyermekkoncertek 0-10 éves korig
Közös éneklés, játékok, mesék, zenekar-alapítás - egyszóval itt minden az aktív zenélésről, csörgésről-börgésről, éneklésről, nevetésről, hallgatózásról, és persze a karácsonyról szól majd.
A SKY BAR a Budapest Aréna VIP üzleti szolgáltatásainak másik területe, amely az épület legfelső szintjén, a harmadik emeleten helyezkedik el. Ebből adódóan kiváló kilátást biztosít a küzdőtéren és a színpadon zajló eseményekre. Éttermi asztalok mellett 135 ülőhellyel rendelkezik és komplett szolgáltatás csomaggal vehető igénybe hosszú távú vagy alkalmi bérlés során.
BACH−PARTITÁK 3.
SPÁNYI MIKLÓS CSEMBALÓESTJE
Magyar Rádió Gyermekkórusa
MEGHATÓ. KARÁCSONYI. BETLEHEM.
Vannak slágerek, vannak megaslágerek, vannak gigaslágerek, és van az „All I Want For Christmas Is You”. Mariah Carey 1994-es dala társadalomtörténeti szempontból éppúgy izgalmas jelenség (miért ezt, és csakis ezt hallgatja a teljes glóbusz minden karácsonykor?), mint gazdaságtörténeti perspektívából (a dal egymagában több mint 100 millió dollár jogdíjbevételt termelt az elmúlt három évtizedben), a Dalszerelőműhely retro-szekciójában azonban kifejezetten művészi kérdések mentén fogjuk vizsgálni.
2025-ös első 101 HANG koncert sikere után 2026-ban ismét színpadra lép Magyarországon a több mint 100 zenészt felvonultató produkció.
CHAOS QUARTET
A 2021. évi Bartók Világverseny II. helyezett vonósnégyese
Zenei sokszínűség új minőségben
Nemzetközi sikerek után most Szegeden
A SKY BAR a Budapest Aréna VIP üzleti szolgáltatásainak másik területe, amely az épület legfelső szintjén, a harmadik emeleten helyezkedik el. Ebből adódóan kiváló kilátást biztosít a küzdőtéren és a színpadon zajló eseményekre. Éttermi asztalok mellett 135 ülőhellyel rendelkezik és komplett szolgáltatás csomaggal vehető igénybe hosszú távú vagy alkalmi bérlés során.
Vendégek/közreműködők: Mujahid Zoltán, Voisingers
Éld át a legnagyobb rock slágerek varázsát egy különleges estén, ahol a legendás dallamok vonósnégyes előadásában, több száz gyertya fényénél csendülnek fel.
ÜNNEP. HAGYOMÁNY. GENERÁCIÓK.
Magyar Rádió Gyermekkórusa
A Tomor Barnabás Project 2024-ben indult. A zenekar hangszerelésében nagy
szerepet kapnak a billentyűs hangszerek, melyet harmonikusan egészít ki a
karakteres gitározás, a szaxofon ösztönös játéka, a hegedű egyedi hangzásvilága és
a dobok kifinomult játéka. Ezek hatására szerzeményei új értelmezésű
megfogalmazásban szólalnak meg, illetve a műsor részévé válik egy-két jazz-rock-
fusion kompozíció is kedvenc szerzőitől.
MAGYAROS. BRILIÁNS. MÉLY.
KAMARAKONCERT
Hagyomány és újítás – e kettőt gyönyörűen példázza a minden évben megrendezett Diótörő koncert, melyen az eredeti balettzenét rendre egy új mese-parafrázis egészíti ki. Idén Varró Dániel meséje hangzik el.
A SKY BAR a Budapest Aréna VIP üzleti szolgáltatásainak másik területe, amely az épület legfelső szintjén, a harmadik emeleten helyezkedik el. Ebből adódóan kiváló kilátást biztosít a küzdőtéren és a színpadon zajló eseményekre. Éttermi asztalok mellett 135 ülőhellyel rendelkezik és komplett szolgáltatás csomaggal vehető igénybe hosszú távú vagy alkalmi bérlés során.
MAGASZTOS. BÁJOS. KÖZVETLEN.
Anno Sacri
Mikor a betlehemesek karácsonykor házról-házra járnak, üdvözlő versük végén ezt kérdezik: Szabad-e bejönni ide betlehemmel? A Kaláka együttes karácsonyi hangversenyének kerete ez a betlehemes játék.
A rendezvény 1 éves korig ingyenes, 1 éves kor felett mindenkinek belépőjegyet kell vásárolnia!
Kalap Jakab saját dalaiból álló Bábkoncertje a folk-világzene sokszínűségét ötvözi a magyar hagyományokkal, kialakítva ezzel sajátos egyedi stílusát, mely nagy sikert arat a gyermekek és szüleik körében. Magával ragadó előadásmódját átszövi az állandóan jelen lévő zenei és színpadi humor, mely egyúttal könnyen emészthetővé teszi a népzenei elemekre épülő produkciót. Műsora az élő koncert és a bábszínház csodálatos találkozása.
Új tartalom- megszokott hangulat
A SKY BAR a Budapest Aréna VIP üzleti szolgáltatásainak másik területe, amely az épület legfelső szintjén, a harmadik emeleten helyezkedik el. Ebből adódóan kiváló kilátást biztosít a küzdőtéren és a színpadon zajló eseményekre. Éttermi asztalok mellett 135 ülőhellyel rendelkezik és komplett szolgáltatás csomaggal vehető igénybe hosszú távú vagy alkalmi bérlés során.
KPOP SZILVESZTER 2026 – BOK CSARNOK
December 31. 19:00 – hajnalig
Az év utolsó napján, szilveszterhez méltó ünnepi Show érkezik Budapestre.
HAGYOMÁNY. EGYÜTT. MEGLEPETÉS.
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának ünnepi koncertje
Hagyomány és innováció – az év első nagy eseményén! A klasszikus Strauss-művekhez Ravel elsöprő erejű tánckölteménye, a La Valse társul, majd a Szent Efrém Férfikar különleges energiái töltik meg a teret.
ÚJÉV INDÍTÓ SZUPERKONCERT
The Original Golden Voices of Gospel" hangszeres énekegyüttes
Dwight Robson és világhírű szólistái közkívánatra újra Magyarországra látogatnak.
Henry Purcell korszakos remekműve, a Dido és Aeneas a trójai háborúhoz kapcsolódik, ami azonban a történelmi háttérnél még sokkal fontosabb ebben az alig egyórás gyöngyszemben, az a szerelem, ahogy Barta Dóra, az előadás rendezője is kiemeli: „Régóta tudja az emberiség, hogy ha valamibe bele lehet halni, akkor a Szerelem mindenképpen az.
SZÍVBŐL FAKADÓ. ŐSZINTE.
Vásáry-bérlet
MOTÍVUM. SZERENÁD. HUMOR.
KAMARAKONCERT
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.