Cirkus

2114 Program


A két világháború közötti hitleri Németországban született történetben egy tanárt és a gondjaira bízott kamasz diákcsoportot követünk a civilizációtól egyre távolabb, az erdő mélyére, egy katonai felkészítést szolgáló, szörnyű tragédiába torkolló táborozásra. Ödön von Horváth részvéttel megírt, mégis kendőzetlen társadalmi diagnózisának tárgya az egzisztenciális bizonytalansággal áthatott megalkuvások kora, és benne a kisember egyéni felelőssége.

Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt, felhívja a helyi rendőrséget, hátha hitvesének baja esett. Nem messze tőle, úgy négy és fél percnyi autózásra, Barbara izgatottan várja haza richmondi otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik.

…a kabaré csupa móka és kacagás… A Szilveszteri Kabaré örökzöld jeleneteivel és dalaival pedig szinte elengedhetetlen része az óév búcsúztatásának.

Önök azt kérdezik: „Vajon hogyan fogok én szórakozni azon, hogy öt fickó – egy alvilági gengszter, egy elegáns méltóságos úr, egy intellektuel, egy befolyásolható kispolgár és egy álnépi figura – egymást fenyegeti egy, mindig a másik kezébe kerülő stukkerrel, egy ablak nélküli, zárt szobában?”

Andrássy Máté, Horváth Zoltán és Szabó Máté egész estét betöltő fergeteges és egyedülálló előadása.

A RENT a rohanó élet musicalje, amelyben felkelünk, dolgozunk, fizetünk, szexelünk, tüntetünk, szeretünk, megbetegszünk, álmodunk, nevetünk, sírunk, remélünk és meghalunk. Az őrült rohanás közben pedig folyamatosan keressük a pillanatot, amiben kicsit igazán élhetünk, és feltétel nélkül boldogok lehetünk. Vajon észrevesszük, ha itt a pillanat?

„Nincs másik út. Nincs másik cél. Itt és most kell élj!”

Az előadás a bohózat és a commedia dell’arte elemeit vegyítve mulattat és szórakoztat, miközben a szerelem, a csavaros ész és a szolgák furfangja győzedelmeskedik.

-10%
A DOKTOR ÚR Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Molnár Ferenc vígjátéka, tele van szerelemmel, cselszövéssel, féltékenységgel, természetesen nagyszerű szerepekkel, és tucatnyi félreértéssel, amelynek okozója Puzsér, a legszerethetőbb tolvaj.

A csehovi hősök gyakran pont olyanok, mint mi, akik lent ülünk a nézőtéren. Mintha kicsit elveszettek lennének - akár sokan közülünk. Célokat tűznek ki, amelyekben nem is egészen biztosak. Akárcsak mi. Sokszor nem nagyon tudják, hogy merre van előre; ilyenkor gyorsan szerelmesek lesznek valakibe, remélve, hogy a szerelem megváltja őket – ezt is jó sokan ismerjük..

A Ringató foglalkozásokon megismertetjük a kisgyermekes családokkal a zenei nevelés lehetőségeit. Célunk, hogy a szülők és a gyerekek átéljék a közös éneklés és játék élményét. Várunk mindenkit, aki maga is úgy érzi, fontos az, hogy a művészet eszközeivel neveljünk, aki szívesen énekel, bővíti a dalkincsét, vagy éppen önmaga bátortalan az éneklésben.

Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.

Thuróczy Katalin sodró lendületű, fordulatokban és humorban gazdag, egyben mély emberi és társadalmi kérdéseket feszegető komédiája nemcsak lebilincselő, de elgondolkodtató is.

A többféle feldolgozást is megélt alapművet most Grigori Frid egyszemélyes operaváltozatában ismerhetik meg a Budapesti Operettszínház nézői.

A.A. Milne - Karinthy Frigyes - Cziczó Attila: Micimackó - mesejáték bábokkal
[március 27-én végleg bezár a FÉM. már csak 4 alkalommal látható az előadás]


Egy pénzember, miután meghal a felesége, megkeresi régi szeretőjét, hogy a románcot felélessze. A fiatal tanárnő viszont már megveti a férfit. De a múlt sebei felszakadnak. Kapcsolatuk újrakezdése azon múlik, hogy vajon képesek-e megváltoztatni a másikról alkotott előítéletüket…

Engelbert Humperdinck
meseopera két felvonásban, magyar nyelven – nem csak gyermekeknek

Bemutató: 2025. október 31.

Koncertköltészet címmel, Tárkány-Kovács Bálint szerkesztésében új zenés irodalmi sorozat indul a Várkert Bazárban, amely a nagy sikerre való tekintettel egy korábbi előadásával tér vissza: a „Részeg hold” című produkciót láthatja a közönség Vecsei H. Miklós színművész és a Tárkány Művek közreműködésével.

Bernard Slade: Jövőre Veled ugyanitt
A Pesti Művész Színház vígjátéka két részben

Húzzad csak, kivilágos virradatig
Operett- és kabaréest.

65' tánc 16+
English friendly

Triggerek: füst, vaksötét, meztelenség élő állat, királypiton

Bál, bál, maszkabál!
Minden jelmez készen áll,
Szól a nóta, messze száll:
Áll a bál, áll a bál,
áll a fényes maszkabál!

Tapsol, tapsolok, tapicskolok. Recseg, nyikorog, ki kopog? Kitátom, gurgulázom, hamm megrágom, kikiáltom! – Játék a zajokkal és dallamokkal, ismerkedés a saját hangunkkal határtalanul.
Az előadáson való részvételt 12 hónapos kortól ajánljuk.

Karácsony Gergely monodrámája 16+
110 perc 1 felvonásban

Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.