Alle kategorier

4130 Programmer


up to -10%
JUANES Køb Billetter
13 Event

A VeszprémFest 2026-os programjának nyitóelőadója a kolumbiai énekes-dalszerző Juanes, a latin rock műfaj egyik nemzetközileg legismertebb képviselője. Több mint két évtizedes szólókarrierje során zenei munkásságát jelentős díjakkal ismerték el: gyűjteményében 4 Grammy-díj és 26 Latin Grammy-díj szerepel, utóbbival a díj történetének egyik legtöbbet kitüntetett előadója.

A Budapesti Illusztrációs Fesztivál (BILLUFESZT) 2019-ben indult azzal a céllal, hogy a magyar illusztrációt – mint önálló művészeti ágat – országos és nemzetközi kontextusba helyezze.
A fesztivál ötlete Dr. Révész Emese művészettörténésztől és Herbszt László illusztrátortól származik, akik szervező kurátorként azóta is együtt viszik a projektet.

TE RONGYOS ÉLET… avagy az „Én Kálmán Imrém!” OPERETT két felvonásban! Országos bemutató II.
Varázslatos színházi előadás, ÚJ MAGYAR OPERETT született ismét, ezúttal az „Operettkirályra” KÁLMÁN IMRÉRE emlékezve.

Yasmina Reza komédiája az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb nemzetközi színházi világsikere lett, számos nemzetközi díjat nyert. Párizsi bemutatója után nem sokkal itthon is bemutatták a Katona József Színházban, és nagy sikerrel játszották éveken keresztül.

-30%
Újévi Best of Musicals - Nagykanizsa Køb Billetter
13 Event

Újévi Best of Musicals koncert Sári Évi, Sándor Péter és Szomor György művészekkel.

La Grazia
olasz dráma, 131 perc, 2025
olasz nyelven, magyar felirattal

Jon Lonoff amerikai színházi ember. Játszik, ír, rendez. A Centiről centire című darabja bizonyítja, hogy a szerelem minden formában és méretben létezik. A New York-i kritikák azt írták róla: „Ez az a szellemes és komolyan vett vígjáték, amelyre minden évad vár.”

A 100 tagú Cigányzenekar hangversenyzenekari gálakoncertje



Szeretettel és tisztelettel meghívjuk önt és kedves családját Március 8-a, a Nemzetközi Nőnap alkalmából megrendezésre kerülő Ünnepi Nagykoncertünkre, amellyel a hölgyeket köszöntjük és ünnepeljük.

Már hagyománnyá vált a 29. alkalommal megrendezésre kerülő ZENE-BOR ünnepe, melyen minden évben december 30-án nagyszabású gálakoncertet ad a világon egyedül álló 100 Tagú Cigányzenekar.

2021. augusztus 20-án nyílt meg az érdeklődők előtt a Budavári Palotában újjászületett Szent István-terem. Az államalapító Szent István királyunkról elnevezett helyiség a Budavári Palota a századforduló magyar iparművészetének csúcsteljesítménye volt. Az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert terem Hauszmann Alajos tervei alapján készült el, kialakításában a kor legjobb magyar művészei és iparosai vettek részt.

Megújult műsorral, új fellépőkkel térnek vissza az Illúzió Mesterei Paksra!

Ványa imádott húgát Alekszánder vette feleségül. Ványa álmát, a tudományos karriert Alekszánder teljesítette be. Ványa dolgozott a családi birtokon, a pénzt Alekszándernek küldte. Ványa szerelmét a megözvegyült Alekszánder vette feleségül. Helyette él ez a másik? A hírre, hogy Alekszánder a házat is eladná a feje fölül, Ványa felkapja a régi revolvert. Két golyó maradt benne…

Vonalak, pontok, pattogó foltok, tekeredik, kerek, gurul, lebeg! Nézem, megérintem, ujjammal kísérem. Mozog! Látom! Megbirizgálom! – Fekete és Fehér, kerek és szögletes, ritmus és tánc játéka klasszikus zeneművekkel.
A kontrasztos képek inspirálta előadást 6 hónapos kortól ajánljuk.

A finn színházi élet egyik legfontosabb alkotójának darabja érzékeny és szórakoztató helyzetekben mutatja meg, miként próbál alámerülni három igaz barát a férfilélek különös mocsarába.

2026. május 16-án újra Budapestre érkezik a The Boogie Woogie Show. A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő koncertprodukció ezúttal is élőben mutatja be a boogie woogie műfaj karakteres hangzását és energiáját.

A történet egy zárkózott kisfiú, Lackó, álmáról szól, aki egyetlen „barátját”, a féltve őrzött üveggolyóját hiába keresve elalszik. Álombéli utazása során rengeteg kalandban lesz része, megismerkedik számos emberi tulajdonsággal rendelkező állatfigurával, a Gombával, a szófacsaró Seregélyekkel, az igazmondó Vakondokokkal, a Sánta Kutyával a Pukkancs Egérrel, a titokzatos Keresztes Pókkal.

"A háznak a fala, ajtaja, ablaka és a kert. Az utca, a tere, a járda, a széle és a park."

A francia romantikus zeneszerző, Berlioz élete alkonyán felkeresi gyermekkori szerelmét, Dubeoef Estellát, és meg akarja szöktetni családja köréből a tisztes nagymamát. Felidézik az ifjúkori szenvedélyt, amit korábban a konvenciókhoz igazodva mélyen eltemettek magukban. De sohasem késő „megállítani az időt”, az igaz szerelem kortalanul ott él mindenkiben, csak bátorság kell megélni azt.

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.