Weöres Sándor Színház

Weöres Sándor Színház

A második kőszínház Szombathely történetében Weöres Sándor nevét viseli. Ahogy a 19. században, úgy a 21-ben is a helyiek igénye, színházszeretete teremtette meg a játszóteret.

Szombathely kétezer éve az egyetlen folyamatosan lakott település a Kárpát-medencében. Itt született Szent Márton 316-ban, itt gyártják a kuplungot a világ minden tizedik autójába. 1880 augusztusában Az ember tragédiája díszelőadásával nyílt meg első állandó kőszínháza. A Hauszmann Alajos tervezte épületet 1945 márciusában bombázták le.

Azóta vágyódtak újra saját színház után a szombathelyiek: 2007. szeptember 27-én Szombathely Megyei Jogú Város közgyűlése megalapította a Weöres Sándor Színházat. Magyarország legújabb teátruma 2008 augusztusában kezdte meg működését a „Hemo-ban” (Helyőrségi Klub), az Akacs Mihály utca 7. szám alatt. 2011 januárjában teljesült végre az álom: megnyílt a város szülöttéről, Weöres Sándor íróról elnevezett, már impozáns, a kor elvárásainak megfelelő, modern színház. Ismét Az ember tragédiáját játszották a díszbemutatón.

A megújult külső mellett légkondicionált színházterem - páhollyal, megemelt nézőtérrel, kitűnő rálátással, kényelmes székekkel - valamint az első emeleten a legkorszerűbb adottságokkal rendelkező kamaraterem (Márkus Emília terem) várja a nézőket. A fény és hangtechnika a legjobb minőségű, televízióstúdió és hangszoba is van - egyedülálló a magyar színházak között. A földszinten nyolcvanfős étterem üzemel (Krúdy Klub), átriumos terasszal, amely szabadtéri előadások, beszélgetések, koncertek helyszíne, ahogy az alsó szinten található próbaterem (Stúdiószínpad) is - összesen öt, játszásra alkalmas helyiség áll rendelkezésre.

Esténként messziről látszik a belvárostól talán ötpercnyi sétára lévő épület, a falon óriási videókivetítőn futnak az előadások részletei, a bejáratnál lévő oszlopcsarnok odavonzza a tekintetet. A Veres Gábor szobrászművész által készített homlokzati frízen feltűnik Weöres Sándor arca, illetve műve, „A holdbéli csónakos" sziluettje.

„A színház mindent tud” – mondja Jordán Tamás igazgató, akinek meggyőződése, hogy ez nemcsak egy ház, ahova a közönség betérhet színdarabokat nézni, hanem a kultúra szentélye is: agóra, fórum, találkozóhely.

Tovább 9700 Szombathely, Akacs M. u. 7.

17 program


Tesztoszteron

Weöres Sándor Színház

A Tesztoszteron ironikus és humoros látlelet a nemek közti különbségekről és azonosságokról, frusztrációkról és félelmekről, magunkkal hozott és öntudatlanul is működő családi mintáinkról.

Cseh Tamás 80 - Füst a szemében

Weöres Sándor Színház

Hegedűs a háztetőn

Weöres Sándor Színház

Generációk és világok ütköznek egymással egy egyre forrongóbb és labilisabb időszakban, a világ egyik legismertebb musicaljében.

Óz, a csodák csodája

Weöres Sándor Színház

Kultikus történet a legkisebbekben lakozó erőről, a barátságról és a világ megváltoztatásáról a lehető legegyszerűbb, de nagyszerűbb megoldásokkal...

Legyetek szerencsések!

Weöres Sándor Színház

Kalamazoo

Weöres Sándor Színház

Mit akarnak ezek még? – kérdeztük húszévesen, ha az idősebbek szerelméről esett szó. Pedig az ember sohasem túl öreg ahhoz, hogy fiatal legyen! Hernádi Judit és Kern András szereplésével, az Orlai Produkció vendégjátéka megmutatja, milyen a romantika az élet második felvonásában.

Mikve sajnos elfogyott
13 Esemény

Mikve

Weöres Sándor Színház

Anyák és lányok, feleségek és szeretők szerepek és elvárások között sodródnak a férfiak által uralt, zárt világban, ahol az összefogás ereje és a szabadság iránti vágy megpróbál utat törni magának a megcsontosodott kötöttségek ellenére is.

Candide sajnos elfogyott
13 Esemény

Candide

Weöres Sándor Színház

Voltaire 1759-es kalandregénye egyben filozófiai gúnyirat, a szerző éles kritikája a leibnizi optimizmus felhőtlen valóságszemléletéről. Ugyanakkor felnövéstörténet is: egy fiú a szerelmet kergetve verekszi át magát a világon, és eközben elveszíti ártatlan önfeledtségét.

Hamlet hazatér

Weöres Sándor Színház

Színházi nevelési előadás Shakespeare Hamlet és Kiss Csaba Hazatérés Dániába című drámája nyomán.

A Pál utcai fiúk

Weöres Sándor Színház

Molnár Ferenc nemzetközileg is elismert ifjúsági regénye számos színpadi és filmes adaptációt ihletett, Magyarországon az egyik legolvasottabb és legnépszerűbb irodalmi mű. A zenés verzió ötlete a 2005-ös A Nagy Könyv című műsor után született: Geszti Péter, Dés László és Grecsó Krisztián munkája, a szöveghez felhasználták Török Sándor átdolgozásának néhány elemét is.

Egy tojásból minden lehet

Weöres Sándor Színház

A Weöres Sándor Színház JátsszMa diákstúdiójának évadelőadása. Jelenetek Örkény István egyperceseiből.

Fekete-fehér

Weöres Sándor Színház

Akár Akárki

Weöres Sándor Színház

A vége

Weöres Sándor Színház

Holdbeli Csónakos Díjátadó Gála

Weöres Sándor Színház

A legrangosabb szakmai elismeréseit gálaműsor keretében hirdeti ki színházunk 2024-ben is.
Az évadban nyújtott kiemelkedő teljesítményért elismerést kap az évad legjobb színésze, a legjobb háttérdolgozó és gazdára talál a közönségdíj. A belépőjegy ára tartalmazza a gálaműsort követő pezsgős fogadást is.

Bolha a fülbe

Weöres Sándor Színház

Béres Attila újra Szombathelyen rendez!

Mielőtt meghaltál sajnos elfogyott
13 Esemény

Mielőtt meghaltál

Weöres Sándor Színház

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!