Jegyvásárlás
Az Operaház a Nemzeti Múzeum és a Vigadó mellett Budapest legjelentősebb XIX. századi műemléke. Gazdag díszítés hangsúlyozza az épület reprezentatív funkcióját: a márványból készült előcsarnok és lépcsőház, a márványlapokkal burkolt falak, a szalonok intarziás padlója, a selyemtapéták, a nézőtér aranyvörös ragyogása, a mennyezeteket és oldalfalakat díszítő művészi falfestések és freskók. A patkó alakú, háromemeletes nézőtér lélegzetelállító térélményt ad. A káprázatos vörösarany színvilág, a nyugodt, harmonikus kompozíció a fölötte lebegő mennyezetfreskóval és a pompás bronzcsillárral az épület legtökéletesebb együttese. Minden emeletsor más-más kiképzésű, a látvány mégis páratlanul egységes.
Megnyitását követően az Operaház lett a magyar balettművészet központja. A Magyar Állami Operaház balettegyüttese, a Magyar Nemzeti Balett ma is az ország első számú együttese.
1884. szeptember 27-én adták át csaknem tíz év építést követően az első és azóta is egyetlen magyar operaházat, amelynek megvalósítása mindent egybe vetve másfél évtizedig tartott. Építésében (a Fővárosi Közmunkák Tanácsának hazafias megkötése szerint) csak magyar mesterek, magyar technológiával, magyar alapanyagokból dolgozhattak – csekély számú kivétellel. Ybl Miklós neoreneszánsz alkotása azonnal Budapest meghatározó látványosságává vált, mai napig a második leglátogatottabb és legfontosabb reprezentatív középület a Parlament után. A színházterem a 2017. júniusi bezáráskor 1236 néző befogadására volt képes, méretével a felső középkategóriás operaházak között foglal helyet. Itt található Magyarország legnagyobb seccója: a terem mennyezetén 45 méter kerületű alkotásban festette meg Lotz Károly a Zene apoteózisát, de az épület más tereiben is kiváló magyar művészek dolgoztak egyidejűleg: Székely Bertalan, Than Mór, Feszty Árpád és Vastagh György. A Ház leghíresebb fellépő vendége Enrico Caruso volt, és számos magyar mű ősbemutatója zajlott e történelmi falak között: A kékszakállú herceg vára, Háry János, Székely fonó, A fából faragott királyfi, Vérnász, C’est la guerre, Mario és a varázsló. Utolsó felújítására 1980 és 1984 között került sor. 2017 nyarától a programozott leállítás szerint korszerűsítési munkálatok zajlottak benne, ennek során elvégezték a restaurációs munkákat, kicserélték a komplett színpad- és épületgépészetet, számos helyiség funkciót váltott, kezelték a nagyterem akusztikai problémáját, visszaállították az eredeti állapotot a zsöllyében, bővült a zenekari árok, az okosszékeknek köszönhetően komfortosabbá vált a helykiosztás, sosem volt gyengeáramú rendszerek épültek ki, valamint megújult az Operaház külső mészkőburkolata és tetőzete is. Az Ybl palota 2022 márciusában nyílt újra, férőhelyeinek száma a visszaalakított állóhelyekkel együtt továbbra is eléri az ezres lélektani határt.
Rudi van Dantzig – Toer van Schayk / Pjotr Iljics Csajkovszkij
A HATTYÚK TAVA
Klasszikus balett három felvonásban
Bartók Béla
A kékszakállú herceg vára
Wolfgang Amadeus Mozart / Gian Carlo Menotti
BASTIEN ÉS BASTIENNE / A TELEFON
Egyfelvonásos operák magyar nyelven, magyar felirattal
Giuseppe Verdi
AIDA
Opera három részben, négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Erkel Ferenc
BÁNK BÁN
Opera három felvonásban, magyar nyelven, magyar és angol felirattal
A produkció szövege és zenei anyaga a mű ős- és baritonváltozatának felhasználásával jött létre.
John Cranko / Pjotr Iljics Csajkovszkij – Kurt-Heinz Stolze
ANYEGIN
Neoklasszikus balett két részben
Carl Orff
CARMINA BURANA
Szcenikus kantáta eredeti nyelveken, magyar, angol és eredeti felirattal
A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német, görög és magyar nyelvű túrák is elérhetőek.
Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.
Ária- és dalest
Az előadás hossza 2 óra egy szünettel
Magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal.
Radina Dace / Pjotr Iljics Csajkovszkij
KISHATTYÚK TAVA
Gyerekelőadás óvódásoknak és kisiskolásoknak
Wolfgang Amadeus Mozart szimfonikus művei… A szerző zenéje akkor is csupa ária, amikor hangszerre komponál. A híres és kevésbé ismert operarészletek mellett az OPERA Zenekar kiváló szólistáival megszólal egy fúvósokra írt versenymű, valamint felcsendül egy érett szimfónia is.
Giacomo Puccini
TOSCA
Opera három részben, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Gioachino Rossini
OLASZ NŐ ALGÍRBAN
Opera két felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Wolfgang Amadeus Mozart
DON GIOVANNI
Opera két felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Marius Petipa - Sir Peter Wright - Sir Frederick Ashton / Pjotr Iljics Csajkovszkij
CSIPKERÓZSIKA
Mesebalett három részben
Gaetano Donizetti
Lammermoori Lucia
Opera két részben olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Giuseppe Verdi
TRAVIATA
Opera két részben, olasz nyelven, magyar, angol felirattal
Gaetano Donizetti
Don Pasquale
OPERA IC AUDIOFIL SOROZAT
Sztárestek zongorával
Közreműködik: Freddie De Tommaso
Giacomo Puccini
Best of Puccini
Nessun dorma áriaest és [szkikki] 2.0
Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.
Giuseppe Verdi
RIGOLETTO
Opera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német, görög és magyar nyelvű túrák is elérhetőek.
Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.
Az OPERA újévét immár 13. alkalommal dominálja a nevezetes 9. szimfónia előadása. Minden évben más remek karmester vezényli e művet, és az OPERA együtteseinél mára nincs, ki jobban tudná ezt az alkotást idehaza. E zene tökéletes alkalom egy új év reményteli felütésére.
Ludwig van Beethoven
FIDELIO
Opera két részben, német nyelven, magyar, angol és német felirattal
Giacomo Puccini
PILLANGÓKISASSZONY
Opera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német és magyar nyelvű túrák is elérhetőek.
Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.
A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német, görög és magyar nyelvű túrák is elérhetőek.
Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.
Ária- és dalest
Az előadás hossza 2 óra egy szünettel
Magyar, angol, eredeti nyelvű felirattal
Pietro Mascagni
MESSA DI GLORIA / PARASZTBECSÜLET
Koncertszerű előadások magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal
BMW-Délutánok
Magyar áriaest
Eredeti nyelven, magyar, angol, eredeti nyelvű felirattal.
BMW-Délutánok - Koncert
Az előadás hossza 2 óra egy szünettel.
Eredeti nyelven; Magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal.
A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német, görög és magyar nyelvű túrák is elérhetőek.
Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.
Lukács András - Jiří Kylián
Kortalan kortárs - Kaland
Örvény, Petite Mort, Hat tánc
Richard Wagner
PARSIFAL
Színpadszentelő ünnepi játék három felvonásban, német nyelven, magyar, angol és német felirattal
A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német, görög és magyar nyelvű túrák is elérhetőek.
Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!