Legnépszerűbb programok

2465 program


improvizációs játék a Vígszínház színészeivel

Tena Štivičić kortárs horvát drámaíró 3tél című díjnyertes darabja igazi kelet-közép-európai történetet mutat be. Három idősíkon keresztül – 1945-ben, 1990-ben és 2011-ben – tárul fel a Kos-család több generációjának története, hogy e régi ház privát tereit miképpen töltik meg élettel, szeretettel és fájdalommal.

Wolfgang Amadeus Mozart
DON GIOVANNI
Opera két felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Nabuccot, a babiloni királyt Kálmándy Mihály Kossuth-díjas operaénekes, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja alakításában láthatja a közönség 2026-ban is. A magyar bariton már pályája kezdetén, a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia hallgatójaként Verdi Nabuccójának címszerepével debütált. Később a Teatro Verdi Trieste-ben bemutatott Nabucco-produkciójával vette kezdetét nemzetközi karrierje.

Ôru Yû Nîdo Izu Kiru
japán animációs film, 82 perc, 2025
japán nyelven, angol felirattal

„Ha én egyszer kinyitom a számat…” – és Regős Bendegúz tényleg ki is nyitja. A nagyszájú kamasz kimarad az iskolából, így kerül tehénpásztornak a vasút mellé, a harapós természetű bakter és a még harapósabb anyósa, a rettegett Büdös Banya mellé.

Pörgős vígjáték, ami egy percre sem engedi elkalandozni a nézőt.

Gyermektáncházba várjuk az érdeklődőket a Nemzeti Táncszínházban vasárnaponként 10:00-tól 11:30-ig. A programban moldvai és gyimesi népzene és néptáncok, énekes népi játékok, népmesék, a legkisebbek számára ölbeli játékok és kézművesség szerepelnek. Az esztendő menetét mondókákkal, a népszokások megelevenítésével követjük.

Janikovszky Éva születésének 100. évfordulóján a 6szín színház előadásával emlékezünk Janikovszky Évára.

Marék Veronika Boribon és Annipanni, valamint Boribon kirándul könyvei alapján készült vidám, zenés bábelőadás


„Két kezem formálja, a lábam járja, szívem muzsikája!” Magyar cigány mesterségek, virtuóz táncok, életérzések...

Egy magányos csavargó, akinek semmije sincs – csak a szíve. Egy árva kisfiú, aki minden szeretetre éhes. Egy hideg, szürke utcán a sors egymás útjába sodorja őket. Nincs pénzük, és életük korántsem mentes a kihívásoktól, mégis van valamijük, ami mindennél többet ér: egymás.

Szente Vajk ezúttal is gondoskodott róla, hogy egy felhőtlen estét tölthessünk együtt a Játékszínben!

Hová mutat az iránytű, ha a képzelet vezérli? Bíró Eszter új műsora játékos felfedezőtúrára hívja a családot: dalok és mesék segítségével kontinenseket és korszakokat járunk be, miközben kiderül, mennyi erő lakozik a kíváncsiságban és a közös éneklésben. A koncert során a gyerekek tapsa megtalálja a ritmust, hangjuk a dallamot, a szülők pedig ötleteket kapnak arra, hogy a zenét miként lehet bevonni a mindennapi tanulásba.

SALEM
A 17. századi salemi boszorkányperek nem történelmi rekonstrukcióként, hanem rezonanciaként jelennek meg ebben az előadásban. Kiindulópontjuk három valós nő sorsa, akiket egy olyan társadalmi rend ítélt el és semmisített meg, amely nem tudta elviselni az eltérést: a másfajta testet, viselkedést, ritmust. A darab azt vizsgálja, hogyan működnek ezek az erők ma is – miként reagál egy közösség arra, aki nem simul bele az elvárt mintázatokba.

musicalvígjáték magyar slágerekkel

Nem mindennapi vígjátékot láthatnak nálunk, amit egy olyan rendező állít színpadra, aki maga is 900-szor játszotta ezt a hihetetlenül szórakoztató vígjátékot!

A történet kezdetén megölik a Louvre kurátorainak egyikét. A rendőrség először az éppen Párizsban tartózkodó neves amerikai tudós, Robert Langdon segítségét kéri a rejtély megfejtéséhez, ám a szakértő hamarosan gyanúsítottá válik. Menekülnie kell...

O Agente Secreto
brazil-francia-német-holland thriller, 158 perc, 2025
portugál nyelven, magyar felirattal

A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német, görög és magyar nyelvű túrák is elérhetőek.
Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.

Fergeteges vígjáték pimasz poénokkal, pikáns helyzetekkel és félreértésekkel.

A FrenÁk Társulat lendületes, fiatal, új, kreatív energiával, társulattal A kis herceg nyomában kutatja az ember racionális és szabad lelkületi kapcsolatát, inspirációs forrásként használva azt.

magyar életrajzi dokumentumfilm, 93 perc, 2026
magyar nyelven

A Gyengénlátók Általános Iskolája, EGYMI és Kollégiuma fennállásának 70. évfordulóját jubileumi gálaesttel ünnepli. Az országos felvételi körzetű intézmény közel 90 gyengénlátó tanuló számára biztosít speciális pedagógiai környezetet, ahol a tanulás mellett az önálló élethez szükséges készségek fejlesztése is kiemelt szerepet kap. Az ünnepi esten diákok és pedagógusok közösen lépnek színpadra zenés, verses, táncos és prózai produkciókkal, miközben a jótékonysági gála bevételét – a Kovács Csongor Alapítvány a Gyengénlátó Gyermekekért közreműködésével – a tanulók közösségi programjainak, kirándulásainak és élményeinek támogatására fordítják. Műsorvezető: Szemenyei János

animációs rövidfilm-válogatás, 77 perc, 2025
eredeti nyelven, magyar és angol felirattal

Minden normális, modern férfinak három menyasszony az ideális, csak légiutas-kísérők legyenek, és menetrend szerint elkerüljék egymást.

Toldi Miklós a hősiesség és a bátorság, a kitartás és a hűség, a becsület és az emberség példaképe. Arany János elbeszélő költeménye, a magyar irodalom klasszikus remekműve 1846-ban született a Kisfaludy Társaság pályázati felhívására. Toldi Nagy Lajos király nagy erejű vitéze volt, kinek emlékét sok legenda őrizte.

akár -20%
Barokk koncert: Vivaldi, Pergolesi, Boccherini, Galuppi, Mozart, Jommelli Jegyvásárlás
13 Esemény

Mámorító barokk

Vivaldi - Pergolesi - Boccherini - Galuppi - Mozart - Jommelli - Binon - Malov - T’Hooft

akár -30%
MOZART, ROSSINI - PIER GIORGIO MORANDI Kocsis/4 Jegyvásárlás
13 Esemény

Mozart d-moll Kyriéje ritkaság, ahogyan különlegesség a Thamos, Egyiptom királya című kísérőzene is, amelyet a Nemzeti Filharmonikusok Kocsis bérletének negyedik estjén a belőle készült hangszeres szvit képvisel.

akár -50%
Spartacus Jegyvásárlás
13 Esemény

Az i. e. 74 körüli Római Birodalomban játszódó Spartacus Seregi László első igazi nagybalettje volt, amely egy csapásra mérföldkő lett a magyar táncéletben. Generációk sora élvezte 1968 óta a történelmi témájú koreográfiát, amely az ókori rabszolgalázadás történetét dolgozza fel úgy, hogy közben igazi mondanivalója nem a forradalom, hanem az emberi érzelmek, döntések az elnyomás ideje alatt.

Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!