Popular programs

tytułów: 1102


HOBO 80 - Kecskemét Kup bilet
13 Wydarzenie

Földes László Hobo idén év elején ünnepelte 80. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán zenekarával országos turnéra indul, amely keretében egy közös ünneplésre hívja országszerte közönségét.

Tan Dun: Tea – a lélek tükre Kup bilet
13 Wydarzenie

Az Oscar-díjas Tan Dun kiemelkedő jelentőségű operája a keleti filozófiát a nyugati zene nyelvével ötvözi. A mű először hangzik el Magyarországon – méghozzá a szerző vezényletével. A VII. században játszódó történet egy japán herceg és egy kínai hercegnő szenvedélyes szerelmét, valamint a legendás Lu Yu-féle Teáskönyv utáni végzetes kutatásukat meséli el.

Újévi Koncert - 100 Tagú Cigányzenekar és Fischl Mónika Kup bilet
13 Wydarzenie

Zene-Hagyomány-Közösség
Kezdje az új évet zenével, szenvedéllyel és magyar hagyománnyal!

Fotelkoncertek Kup bilet
13 Wydarzenie

A zene és a színjátszás két-két emblematikus előadója szavakkal és zenével mesél Gundel Takács Gábornak ezen a bensőséges hangulatú esten.

Keringővarázs - 2026. tavasz Kup bilet
13 Wydarzenie

A Budapesti Strauss Zenekar fő repertoárja elsősorban a keringőkirály, ifj. Johann Strauss óriási sikerű művei köré épült fel. Ezt a vitathatatlanul népszerű műfajt a közönség szereti és szívesen hallgatja minden koncertteremben.

VIVALDI A NÉGY ÉVSZAK - GYERTYAFÉNYES KONCERT Kup bilet
13 Wydarzenie

Ne hagyja ki ezt az egyedülálló koncertet, ahol az olasz zeneszerző, Antonio Vivaldi halhatatlan műve, a Négy évszak csendül fel. Ez a különleges este egy vonósnégyes előadásában elrepíti a hallgatóságot Vivaldi zenei varázslatába.

Pétery Dóra és a Trió Passacaglia - Égiekről, földiekről - Orgona a központban Kup bilet
13 Wydarzenie

Pétery Dóra és a Trió Passacaglia – Rajk Judit, Kéringer László és Zétényi Tamás különleges összeállítású és hangzású együttese – kifejezetten a Zeneakadémia Nagytermébe szerkesztette új műsorát, amelynek vezérfonala János evangéliumának a mennyet és a földet párhuzamba állító gondolata (Jn 3,12: „Ha a földiekről szóltam néktek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha égiekről szólok néktek?”).

BEST OF KERO - Tokaj Kup bilet
13 Wydarzenie

Egy felejthetetlen este a csillagos ég alatt, musical és operett sztárokkal!

Caramel.Zongora. - Keszthely Kup bilet
13 Wydarzenie

Egy bensőséges, lélekemelő utazás a zene világában, ahol a jól ismert slágerek új hangszerelésben csendülnek fel. Ezen az estén Caramel egy intim hangulatú, zongorakíséretes koncerttel varázsolja el a közönséget.

Meghittség, érzelem és zenei varázslat egy este alatt - ne maradjon le erről a felejthetetlen élményről!

Benkó Dixieland Band Kup bilet
13 Wydarzenie

2021. szeptemberében 55. évadát kezdte meg a Dixie Klub a Pinceszínházban.

od -20%
Barokk koncert: Vivaldi, Pergolesi, Boccherini, Galuppi, Mozart, Jommelli Kup bilet
13 Wydarzenie

Mámorító barokk

Vivaldi - Pergolesi - Boccherini - Galuppi - Mozart - Jommelli - Binon - Malov - T’Hooft

-20%
Somlai Petra és az Ensemble Variable estje Kup bilet
13 Wydarzenie

Franz SCHUBERT (1797-1828):
G-dúr szonáta, D 894
A-dúr zongoraötös “A pisztráng”, D 667
Carol Anton FODOR művei

Somlai Petra – fortepiano
Ensemble Variabile

Csajkovszkij: Anyegin / MET FSZ Kup bilet
13 Wydarzenie

A vilniusi születésű és örmény származású szoprán, Asmik Grigorian napjainkban a nemzetközi operaélet egyik legnagyobb – és immár a legkevésbé sem titkos – favoritjának számít.

ROCKBALLADÁK GYERTYAFÉNYBEN Kup bilet
13 Wydarzenie

Éld át a legnagyobb rockslágerek varázsát egy különleges estén, ahol a legendás dallamok vonósnégyes előadásában, több száz gyertya fényénél csendülnek fel.

Bach összes szóló hegedűre írt műve - Baráti Kristóf koncertje II. Kup bilet
13 Wydarzenie

Baráti Kristófot kifogástalan technikája, egyedülálló zenei kifejezésmódja és költői játéka emeli a világ élvonalbeli muzsikusai közé. Mindezek a kvalitásai a legkoncentráltabban, legtisztábban érvényesülnek Bach műveinek előadásában.

Palya Bea és Jelena Popržan / „Selymeim” – Énekesnők a nagyvilágból Kup bilet
13 Wydarzenie

Palya Bea „Selymeim” című sorozata 2015 óta zajlik nagy sikerrel. A koncerteken – amelyeken kiváló zenekarával ő is mindig fellép – Palya Bea bemutat egy itthon még kevéssé ismert énekesnőt. Világok közelítéséről, két énekhang egymásra találásáról szólnak ezek az események, hiszen az előadók önálló produkcióik mellett közösen is énekelnek.

Fakutya Zenekar-koncert és táncház Kup bilet
13 Wydarzenie

A Fakutya Együttes zenéje igazi élmény kicsiknek és nagyoknak: vidám dallamok, sok-sok mozgás és közös éneklés vár mindenkit! A gyerekkoncert után táncházban vehetnek részt a családok, ahol a gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg a népi táncokkal.

Zenélő Udvar Kup bilet
13 Wydarzenie

Győri Filharmonikus Zenekar

Műsor:

W. A. Mozart: Cosi fan tutte – nyitány   (5’)
A. Vivaldi: c-moll fagottverseny, RV 480   (11’)
A. Vivaldi: Esz-dúr fagottverseny, RV 483   (11’)
J. Haydn: D-dúr szimfónia No.104   (29’)

 
Közreműködik: Lakatos György – fagott

Vezényel: Madaras Gergely

CSIRIBIRI - HALÁSZ JUDIT koncert Kup bilet
13 Wydarzenie

Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Magyar költők verseit évtizedek óta énekli gyermekeknek - a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében. Generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben. 18 megjelent lemez után egész estés filmkoncertet forgattak a művésznővel. A Csirbiri koncerten a filmkoncert zenei anyagából hallható válogatás, amely csokorba fogja Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb alkotásait.

Nemzeti Filharmonikus Zenekar / ANGOL MARATON: PURCELL – ELGAR – BRITTEN Kup bilet
13 Wydarzenie

Elgar: Enigma-variációk, op. 36
Britten: Soirées musicales, op. 9


A Pisztrángötös temperamentuma - Zeneismereti kalandozás Fülei Balázzsal Kup bilet
13 Wydarzenie

Lehet így is – az előadói szabadság határai
A Pisztrángötös temperamentuma A Zeneakadémia saját szervezésű programja
Zeneismereti kalandozás Fülei Balázzsal

Mesterek műhelye - Baráti, Guzzo, Várdai, Magyar, Simon, Várjon - Kamarazene Nagyteremre - Kup bilet
13 Wydarzenie

A koncert magját az együtt zenélés, a kamarazene jelenti. Igaz ez a hangverseny második felére is, hiszen a szólisták nemcsak a zenekarral, hanem egymással is párbeszédbe lépnek majd.

Álmodozó művész -Liszt-kukacok Akadémiája - Szimfónia? Fantasztikus !-10–15 éveseknek Kup bilet
13 Wydarzenie

Berlioz: Fantasztikus szimfónia » 1. tétel (Álmok, szenvedélyek)
Részletek Bach és mások műveiből

Messa di Gloria / Parasztbecsület Kup bilet
13 Wydarzenie

Pietro Mascagni
MESSA DI GLORIA / PARASZTBECSÜLET
Koncertszerű előadások magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal

od -30%
MOZART, PASCULLI, SCHUBERT - FRANÇOIS LELEUX Ferencsik/5 Kup bilet
13 Wydarzenie

A Ferencsik bérlet hangversenyei a 2025/2026-os évadban is elsősorban a bécsi klasszikusok kedvelői számára kínálnak élményekben gazdag órákat.

Szulák Andrea Koncert Kup bilet
13 Wydarzenie

A Studio11 hosszú pályafutása alatt a legnagyobb előadóművészekkel dolgozhatott együtt. Sokuk pályája, már a kezdetektől összefonódott, szorosan kapcsolódott az együtteshez. Az egyik ilyen művész egy csodálatos énekes - Szulák Andrea, aki már egész fiatalon megcsillantotta rendkívüli tehetségét a rádió könnyűzenei stúdióiban.

Capella Savaria és a Purcell Kórus Angol barokk színház Kup bilet
13 Wydarzenie

Purcell-opera egy teljes estén? Igen! Ismerős ritkaságokkal készül a Purcell Kórus és a Capella Savaria. Henry Purcell Dido és Aeneas vagy Tündérkirálynő című műveinek néhány részletét szinte mindenki ismeri. Megjelentek már filmekben, háttérzenékben, szignálokban, későbbi szerzők műveiben.

Harry Potter zenéje gyertyafényben Kup bilet
13 Wydarzenie

Ne hagyja ki a varázslatos zenei estét, amelyen a Harry Potter-filmek leghíresebb dallamai és dalai csendülnek fel. Az egyedülálló zongoraműsorban az ötszörös Oscar-díjas zeneszerző, John Williams filmdalai mellett Patrick Doyle, Nicolas Hooper és az Oscar-díjas zeneszerző, Alexandre Desplat művei is felcsendülnek, és a Harry Potter-zene legjavát kínálják.

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.