Program


V. Toyota Salgótarján-ZNY: Lánybúcsú

Aktuális előadások



A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura)  viszontagságairól  szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik  ,,lánybúcsújukat”. 

Az összejövetel persze nem megy olyan simán, mint ahogy azt eltervezték, hiszen a nyaralótulajdonos színésznő mama és Erzsike, a – szinte családtag házvezetőnő – minderről semmit nem tud.A villában sorra megjelennek a nem várt vendégek, a vendégek vendégei, még olyanok is, akikre senki nem számított vagy akire mások régóta várnak. Előkerül a pezsgő és egyéb innivalók így nemcsak a vendégek de a bonyodalmak is egyre szaporodnak, a csontvázak pedig csak úgy potyognak a szekrényből. Ráadásul Laura sütije kifejezetten nehezíti a helyzetet…

A négy nő – Erzsikével megspékelve – nagy erőkkel próbálják kibogozni a félreértéseket – kevés sikerrel – ám szerencséjükre megérkezik András…

A Liliom Produkció jóvoltából a nézők újra egy remek szórakoztató női darabot láthatnak a színpadon, amelyben most a férfi simítja el a bonyodalmakat. Természetesen mindez nem lenne annyira ütős a süti, Bódi László, Cipő és a Republic együttes dalai nélkül. 

A musicalben olyan slágerek csendülnek fel sok más népszerű dal mellett mint a Repül a bálna, Szállj el kismadár vagy a Neked könnyű lehet 

Kövess minket!


További ajánlataink


A nagy szerepeink Varázslatos musical gálakoncert Budapesten a Városmajori Szabadtéri Színpadon!

Glattauer vígjátéka nagy emberismerettel és virtuozitással sodorja nézőjét a hősökkel együtt a jövő meglepetései felé...

Az unalom mindennél rémisztőbb - üzeni a nagy játékmester, Georges Feydeau

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!