Program


Aktuális előadások



A szentpétervári születésű Olga Peretyatko zenei pályája a Mariinszkij Színház gyermekkarában indult, később karvezetőként is diplomázott. Énekesi tanulmányait ezt követően Berlinben, Hamburgban és Pesaróban folytatta, így nevét először főként a német és olasz közönség ismerhette meg. A nemzetközi áttörést 2007-ben a Plácido Domingo nevével fémjelzett Operalia-verseny második helyezése hozta el számára, azóta rendszeres fellépője a milánói Scala, a Berlini Állami Operaház, a londoni Covent Garden, a New York-i Metropolitan és számos más jelentős operaház produkcióinak. Lenyűgöző hangjának és kiváló színpadi jelenlétének köszönhetően a legváltozatosabb szerepeket képes megformálni, s bár karrierje kezdetén főként Mozart, Rossini, Meyerbeer és Bellini operáinak lírai és koloratúr szoprán szerepeiben vált ismertté, az utóbbi években Verdi, Rimszkij-Korszakov és Richard Strauss műveiben is látható. Peretyatko már fellépett hazánkban, 2019-ben az OPERA Zenekar kísérte a Müpában, az Operaházban a Sztárestek zongorával című sorozatban debütál, ahol a közönség egy másik oldaláról ismerheti meg a világhírű szopránt.

Közreműködik: Olga Peretyatko
Zongorán közreműködik: Matthias Samuil

Kövessen minket!


További ajánlataink


Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra: Dívák Új Éve - vendég: Király Linda Szép

Várkert Bazár, Rendezvényterem

“Dívák újéve” címmel ad fergeteges koncertet január 4-én Tóth Vera és szeretett big bandje, a 25 éves Budapest Jazz Orchestra…

Egy páratlan este a Budapest Báral mindig feltölti az ember szívét, különösképpen egy ilyen hosszú év utolsó napjaiban: kitűnő dalok,…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!