Fodor Sándor „Netti” 1922. április 2-án született a Kolozs megyei Gyaluban, cigánymuzsikus családban. Édesapja, Zágor (vagy Zágos) „Mácsuj” Samu prímás volt, a szintén zenészcsaládból származó, szucsági születésű édesanyját Fodor Nettinek hívták. Mivel szülei igen hamar elváltak – hivatalosan nem is voltak összeházasodva –, Fodor Sándor egészen kicsi gyerekként Szucságba került, az édesanyja családjához, így örökölve a családnevet, majd később – ragadványnévként – édesanyja keresztnevét. Hegedűt először hat éves korában adtak a kezébe, amikor az anyai nagyapja, a brácsás Fodor János elkezdett vele foglalkozni. De kisgyerek korában tanult az édesapjától is muzsikálni, kilenc évesen „már tudott egy pár csárdást muzsikálni”, tizenkét éves korában már muzsikált a „kicsi táncba”, meg az ünnepeken. Első – s egész életében egyik kedvenc – brácsása a szintén gyalui születésű, de kolozsi származású Sztojka János volt, kisbőgőn pedig a szucsági Antal Lajos kísérte. Közben az édesanyja férjhez ment Magyargyerőmonostorra egy brácsáshoz, így „zenei tanulmányait” Felszegen folytatta, ahol a lehető legjobb kezekbe került: egy másik brácsás nagybátyja, „Bunyi” József, tagja volt a kor egyik leghíresebb kalotaszegi prímásának, a bánffyhunyadi, „Balkezes” id. Varga Ferenc „Csipás” zenekarának. Az öreg „Csipás”, megismervén brácsása tehetséges unokaöccsét, tanítványának fogadta, és együtt tanította a vele egykorú nagyobbik fiával, ifj. Varga Ferenccel. A közös tanulás és barátság eredményeképpen a két fiatal cigányprímás a következő évtizedekben igen sokat és szívesen muzsikált együtt. A második bécsi döntés Magyargyerőmonostort Romániának hagyta, ezért az ifjú Fodor Sándor a háborús katonai szolgálat elől visszaszökött Szucságba, amelyik akkor Magyarországhoz tartozott. A háború végén, a visszavonuló magyar csapatokkal megjárta a mai Magyarország területét is. 1945-ben tért vissza Szucságba, ahol megismerte és elvette első feleségét, a szucsági román disznópásztor leányát. Egy ideig fűtőként dolgozott a kardosi kőtörő malomban, viszont a munkahelyén elsősorban a vállalat népi zenekarának tagjaként működött. 1960-ban, miután elvált, Egeres Gyártelepre költözött, itt ismerkedett meg második feleségével, és itt született egyetlen fia is, ifj. Fodor Sándor „Netti”, akiből szintén prímás nevelt. Folyamatos költözködéseinek 1977-ben lett vége, amikor sikerült Kisbács központjában házat vásárolnia és családjával odaköltöznie. Ezekben az években teljesedett ki prímásként hírneve, s noha saját, családban szerveződő zenekara sohasem volt, több bandának lett állandó tagja, így például sokat muzsikált együtt a bogártelki Czilikákkal és a mérai Árusokkal.
Fodor Sándor „Netti” mozgalmas cigánymuzsikus életpályáját meghatározta pályatársaihoz mérten kivételesen hosszú élete és nagyfokú fizikai és szellemi mobilitása. Abban a korszakban született és nevelkedett, amikor ez az igen gazdag hagyományos hangszeres népzene még virágkorát élte, abban a korszakban volt érett felnőtt, amikor ezt a tanult tudását kamatoztathatta, de – mivel egy jó cigánymuzsikus szűkebb-tágabb, különböző etnikumú közössége zenei igényének teljes körű kielégítésére törekszik – felvállalta az újabb divathullámokat is, és végül abban a korszakban öregedett meg, amikor az új zenei ízlésvilág gyökeresen átalakította Kalotaszeg zenei kultúráját. Élete egyik nagy, többször emlegetett fájdalma, hogy tanúja volt zenésztársadalma, generációja kihalásának, tudatában volt annak, hogy ő az utolsó. Ugyanakkor szakmailag és emberileg sikeres és kiteljesedett életet mondhatott a magáénak, intelligens emberként – pályatársai többségétől eltérően – mindig is jól kezelte anyagi helyzetét. Csodálták virtuóz és tiszta hegedűjátékát, szinte kimeríthetetlen zenei repertoárját, szerették szolgálatkész, közvetlen és humoros modorát, nyitott életvitelét, így mindig sikerült kivívja hallgató közönsége tetszését és tiszteletét.
A hagyományos kalotaszegi cigányzenész életmódot élő Fodor Sándor, az amúgy is nagyfokú társadalmi mobilitásáról ismert vidék legmobilisabb személyei közé tartozott. Muzsikált Kalotaszeg szinte valamennyi településén (még a havasi mócoknak is), majd az 1980-as évektől, a táncházmozgalom „sztár-adatközlőjeként” megfordult erdélyi és magyarországi táncházakban, néptánc-táborokban, de járt Nyugat-Európa több államában, illetve többször az Amerikai Egyesült Államokban. Maga sem tudta felsorolni, hogy hány zenésszel muzsikált együtt, hegedűjátékát hatalmas mennyiségű gyűjtés, több kiadott hanglemez és filmfelvétel őrzi. 1998-ban a Magyar Kulturális Örökség Minisztere a Népművészet Mestere címmel tűntette ki. És mindezen szakmai siker és anyagi megbecsülés ellenére egyforma lelkesedéssel és kedvvel tudott muzsikálni a New York-i Metropolitan-ban, a bodonkúti vagy szucsági bálban, az inaktelki vagy mérai lakodalomban, a budapesti vagy kolozsvári táncházban. Értelmes ember lévén érezte a különbséget a helyszín és a közönség viszonylatában, viszont az igazi nagy muzsikusokhoz méltóan sohasem tett különbséget a zenei előadásmódban.
Élete utolsó évtizedeiben tanítványok százaival foglalkozott, a maga egyszerű, de szívből jövő pedagógiai módszertanával: kivel saját otthonában, kivel a különböző tánceseményeken, táborokban, kivel az együttmuzsikálás folyamatában. Ahogy öregedett, szokásává vált egy-egy táncrend behúzása után elkiáltani magát: „Száz évig!” Közel volt, 2004. október 20-án hunyt el. És milyen találó! Ez a száz év, a Sanyi bácsi által is megélt 20. század egyúttal a tradicionális kalotaszegi hangszeres népzene dokumentált száz évének is tekinthető, amikor felgyűjtötték a gyalui Viski Rudolf, a bánffyhunyadi ifj. Varga Ferenc „Csipás”, a mérai Antal Ferenc „Árus”, a magyarlónai Kovács Simon „Buráló”, a gyerővásárhelyi Nónika Miklós „Hitler”, a kolozsi Lakó „Kicsi” Aladár hegedűjátékát, hogy csak azokat említsük, akiknek muzsikáját a jelen műsor is megidézi. (Könczei Csongor)
Az előadás zenéjét a következő híres, kalotaszegi prímásoknak köszönhetjük: Fodor „Netti” Sándor, Laka „Kicsi” Aladár, Viski Rudolf, Varga Ferenc „Csipás”, Antal Ferenc „Öreg Árus”, Kovács Simon „Buráló”, Nonika Miklós „Hitler”
Heveder zenekar: Fazakas Levente (hegedű), Molnár Szabolcs (hegedű), Fazakas Albert (brácsa), Szilágyi László (brácsa, harmonika), Bajna György (cselló, nagybőgő)
Énekel: Erőss Judit
Táncosok: Tőkés Zsolt, Vaszi Levente, Fülöp Csaba - Vajda Kati, Pilinger Mónika, Kisgyörgy Enikő
Csáki Csaba, Péter Előd - Tőkés Edit, Csákány Helga-Katalin, Lukács Réka
Jelmez: Simó Júlia
Asszisztens: Tőkés Zsolt
Zenei összeállítás: Könczei Árpád, Könczei Csongor
Művészeti munkatárs: Könczei Csongor
Jelmez, játéktér, rendező-koreográfus: Könczei Árpád
