Program


Semmelweis Kamarazenekar koncertje

Semmelweis Kamarazenekar koncertje

Orvosok körében hagyományosan mindig is sok volt a zeneértő és az aktív zenész is. A budapesti orvosegyetemen is a múlt században a történelem hullámzásaival párhuzamosan többnyire működött zenekar, ami kezdetben fúvósokkal, ütősökkel együtt szimfonikus zenekar volt, majd néha rövidebb időkre megszűnt, ill.  több...

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2019. március 10. vasárnap, 19:00

A hatvanas évek második felében éppen nem volt zenekar, de volt szándék a létesítésére. dr Göblyös Péter radiológus-orgonista lobbizott érte, ő szerezte meg az egyetem vezetésének jóváhagyását és ő kérte fel 1968-ban a Kodály által is nagyra tartott ifjú karnagyot, Tardy Lászlót, hogy a nemrég elkezdett Mátyás templomi kántori-karnagyi munkája mellé vállalja el az ifjú medikusok zenei vezetését is, aminek ő eleget is tett.

Az elmúlt ötven évben és mindmáig is ő vezeti az együttest. Már ez is ritka. Kimagasló kamarazenei tudása és nagyszerű emberi tulajdonságai a jó zenekari légkör fennmaradásában alapvetőek, de az is, hogy a mai zenekari tagok között is van 4 ember, akik már a kezdetekkor ott ültek a kottatartó mögött és azóta is jóban-rosszban együtt vannak. A tagok többi része is évtizedek óta muzsikál az együttesben.

Megszámlálhatatlan koncert volt ezalatt egyetemi fellépések, önálló itthoni koncertek, orvos-zenész találkozók ill. külföldi vendégszereplések, turnék formájában. A kezdeti időkben a zenekarnak fenntartója is volt a szakszervezet képében és azt (a közelmúltban elhunyt) dr. Simon György képviselte magas szakmai fokon, nagy barátsággal.

A tagok sorában alacsony a fluktuáció. Amikor idősebben lettek az alapítók, már nehéz volt az egy generációval fiatalabbaknak a baráti szálakba magukat is beleszőni, ezért néhány éve, mint medikuszenekar önállósodtak. A Semmelweis Kamarazenekar időközben egyesületi formában működik, az egyetemtől korábban érkező támogatást - nagyon helyesen – ez utóbbi együttes kapja. A Semmelweis Kamarazenekarnál a folyó kiadásokat, utazásokat a tagok által beadott tagdíjak biztosítják.

Hetente 1-2 próba van a Gyógyszerészeti Intézet könyvtárában, a helyszínt még az előző tanszékvezető Klebovich Imre professzor ajánlotta fel, amiért a zenekar a tanszéki rendezvényeken is időnként fellép.

A zenekar koncertjein karmesterként, vagy művészeti vezetőként időnként – a saját karmester akadályoztatása esetén - kitűnő profi zenészek működnek közre. Jó pár évtizede - néhány alkalommal - az együttest Vashegyi György vezényelte és ez az ív Rolla Jánosig tart, aki a múlt évben ugrott be jó pár alkalommal kisegíteni. A repertoár a nagy barokk mesterektől a klasszikus zenei korszak kamarazenekari, verseny- ill. oratórikus darabjainak szerzőiig tart, amit időszakosan kortárs magyar zeneszerzők darabjaival egészítenek ki.

Az együttes fennállásának 50 éves jubileuma alkalmából – a 40 éveshez hasonlóan – a BMC szponzorálásában ad koncertet, ezúttal a BMC Koncerttermében.

Műsor:

Georg Friedrich Händel: G-dúr concerto Op. 6 No. 1.
Kelemen László – hegedű, Hámori Katalin – hegedű, Karlócai Kristóf – gordonka

Johann Sebastian Bach: d–moll kettősverseny BWV 1043
Bencsáth Zsófia – hegedű, Kelemen László – hegedű

Antonio Vivaldi: G-dúr szimfónia RV 149

***

Wolfgang Amadeus Mozart: D-dúr templomi szonáta KV 144
Göblyös Péter – orgona

Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr Andante fuvolára, zenekarra KV. 315
Tardy Katica – fuvola

Joseph Haydn: D-dúr zongoraverseny  Hob. VIII / 11
Kolbe Ilona – zongora

Közreműködik:

Semmelweis Kamarazenekar
Vezényel: Tardy László Liszt-díjas, Magyar Örökség-díjas karnagy

Ajánlatunk


A művész pályafutásának 30 éves évfordulóját ünnepli idén és a jubileumi turnéja keretében dupla koncertet ad Budapesten!

Modeszt Muszorgszkij BORISZ GODUNOV Opera négy felvonásban, prológussal, orosz nyelven, magyar, angol és orosz felirattal

Kövess minket!


További ajánlataink


IL VOLO 2024

MVM Dome

Tavaly már a Budapest Aréna is szűknek bizonyult, ezért – közkívánatra – 2024-ben az MVM Dome színpadára érkezik a világhírű…

Killer Queen

Erkel Színház

A valaha volt legjobbnak tartott Queen-show, a számtalanszor díjazott és méltatott világhírű Killer Queen együttes érkezik egy felejthetetlen koncertre!

40 évvel első szegedi előadása után visszatér az István, a király!

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!