Program


Rudolf Hess tízparancsolata - Aradi Kamaraszínház

Rudolf Hess tízparancsolata - Aradi Kamaraszínház

Aradi Kamaraszínház
monodráma
(16 éven felülieknek!)


 több...

Jegytípusok


2 500 Ft
Földszint

Aktuális előadások



Az Aradi Kamaraszínház Harsányi Attilával a címszerepben, Tapasztó Ernő rendezésében immár hat éve játssza különböző hazai és nemzetközi fesztiválokon a Rudolf Hess tízparancsolata című előadását. A mára
kultikussá vált produkció számos díjban és elismerésben részesült az évek folyamán. 2013-ben többek között a bákói (Románia) Nemzetközi Monodráma Fesztiválon Harsányi Attila elnyerte a fesztivál nagydíját, és a nevével fémjelzett csillagot kapott Moldva egyik legnagyobb városának központjában. Tudomásunk szerint ő az egyetlen magyaroszági magyar színész, aki csillagot kapott Romániában.
A megrázó, iszonyú sodrású előadás minimális díszlet között, olyan megragadó erővel rángat bele Rudolf Hess őrültségébe, hogy úgy érezzük, végleg beleragadunk a színházi székbe, Hitler helyettesének teljesen szürreális és zavarodott elméjű világába. Az Aradi Kamaraszínház előadása elemi erővel robban tíz parancsolatban, Harsányi Attila párját ritkító játékával.

„Alina Nelega drámája a nürnbergi perben tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, zavaros elméjű vezetőt, Hitler helyettesét a náci eszme által űzött, Jézus- és hitvesztése miatt a Führerbe kapaszkodó figurának mutatja hol minden emberségét felemésztett, bűnét látni képtelen állatnak, hol félelemtől földig rogyó sérült léleknek.
Harsányi nem kap jelenetről jelentre más maszk után. Rudolf Hessként él együtt a figurával, szenved, néz le ránk fensőbbségesen. Mint Hitler fröcsögi ránk a női nemet elutasító mondatait. Mint gyakorlott szofisztikus, szenvtelen arccal igazolja a rémtetteket. Nyersen marcangol szét húscafatokat, és saját keze is a húsdarálóban végzi. Ő a számító, ˝ínyenc˝ gyilkos, a gyerekkorától kezdve homoszexuális hajlamokat mutató kéjenc, aki fekete papi zubbonyában, magát tisztának s ártatlannak gondolva, öngyilkosságra készül.”
Szoboszlai Annamária – Ellenfény

Rudolf Hess: Harsányi Attila

Szerző: Alina Nelega
Fordította: Anamaria Pop
Díszlet-jelmez: Tapasztó-Harsányi
Hang: Gheorghe Mureșan
Fény: Cornel Dume/Ioan Horga
Rendezőasszistens: Fekete Réka
Rendező: Tapasztó Ernő

Kövess minket!


Ajánló


TALPRA, MAGYAR! - rockmusical

Papp László Budapest Sportaréna

A Talpra, magyar! ősbemutatója új megvilágításból tárja fel a 1948-49-es forradalom és szabadságharc…

2018 április 3-án Budapesten a Papp László Budapest Sportarénában, április 4-én Debrecenben, április…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ