Program


Péterfy Bori & The Love Band 6 éves Születésnapi Koncert

Péterfy Bori & The Love Band 6 éves Születésnapi Koncert

Péterfy Bori színésznő korábban az Amorf Ördögök énekesnője volt, 2000-től a társulat megszűnéséig a Krétakör színház-, 2008 ősze óta a Nemzeti Színház tagja. 2007-ben kezdett szólókarrierbe, májusban alakult meg új zenekara, az Amorf Ördögök szerzőiből és tagjaiból (Tövisházi Ambrus, Mészáros Ádám, Drapos Gergely, Laskai Viktor, Pápai István) verbuvált Péterfy Bori & Love Band. A zenekar első, cím nélkül albumát még ugyanabban az évben, 2007 októberében adta ki a Lovasi András jegyezte Megadó Kiadó. A debütálás szerénység nélkül sikeresnek mondható, a bemutatkozó anyag ugyanis egy éven belül aranylemez lett. A sanzon-punk-rock formáció egyszerűen csak 2 címre keresztelt második anyaga 2009 novemberében jelent meg szintén a Megadó Kiadó gondozásában. A Péterfy Bori & Love Band zeneszerzője az Erik Sumo Band-ből is ismert Tövisházi Ambrus, de a második albumnál – ami rapszodikusabb és szenvedélyesebb anyag elődjénél - a dalszerzésben az eddigi társakhoz (Lovasi András, Tariska Szabolcs) új szereplők csatlakoztak: Vinnai András író mellett a zenekar blogján meghirdetett verseny győztese, Hujber Szabolcs is beszállt szövegíróként.  A legfontosabb változás viszont az, hogy a 2 című lemezen maga Bori is írt dalszövegeket. Az alkotók a lemez megjelenése után sem pihentek: február végén megjelent a 2 című lemez “B” verziója, amely az album számainak és a lemaradt daloknak finomabb és csendesebb változatait tartalmazza. 2010 végén a zenekar első, cím nélküli albuma platinalemez, a 2-es számmal ellátott második album pedig aranylemez lett! 2011 nyarán Bori anyai örömök elé nézett, így a zenekar pihenőre vonult, de 2012. tavaszán visszatért és elkezdett dolgozni harmadik nagylemezén.

Kövessen minket!


További ajánlataink


Bulgakov A Mester és Margarita című regényének szürreális története Gyöngyösi Levente opera-musicalében különleges zenei formában kel életre.

JátechTér Budapest

Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér, Pincegaléria

Játechtér – gyerekszoba nem csak gyerekeknek
Kipróbálható az elmúlt 40 év összes említésre méltó konzolja és játéka, valamint a…

Kocsmaária sok nevetéssel és sírással.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok