Peter Šrámek - Élő nagykoncert
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date on this page: Søndag, 11. Februar 2024 19:30
Peter Šrámek élő nagykoncert
Budapesti Kongresszusi Központ
Hazánk egyedülálló előadóművésze, Peter Šrámek korábban még tőle sosem hallott, élő zenekari kísérettel kápráztatja el a közönséget 2024. február 11-én a Budapest Kongresszusi Központban.
Peter Šrámeknek szinte a DNS-ében van a ’80-’90-es évek nosztalgikus hangzása, amely hallgatóját azonnal a magyar retro-pop klasszikusainak világába repíti. A szlovák származású, kivételes énekhanggal megáldott előadó karrierjében tavaly egy új fejezet nyílt, amikor az RTL+ „A Király” című sorozatában saját dalain keresztül (pl.: „Jöjj velem!”, „Ki vagyok én?”, „Forog a film”,Szeress Istenem”) megidézte Zámbó Jimmy emlékét és ezzel elnyerhette az idei év egyik Fonogram-díját.
A sorozattal azonos címre keresztelt, élő zenekaros turné Szlovákiában már óriási sikert aratott, melynek minden állomását kitörő örömmel fogadták a nézők. Magyarországon a Budapesti Kongresszusi központ koncert lesz az első olyan fellépés, mely során az énekes nagyobb létszámú zenekarral mutatja be „A Király” című filmzenei album szerzeményeit, de természetesen Zámbó Jimmy legnépszerűbb felvételei is felcsendülnek majd. A műsort a színpadi látvány mellett vendégművészek is színesítik. Az már biztosra vehető, hogy Delhusa Gjon is színpadra lép.
Igaz csemegének ígérkezik a koncerten az a Zámbó Jimmy dalaiból összeállított zenei blokk, amelyet Jankai Béla vezetésével az eredeti Jimmy Band tagjai kísérnek majd. Az eseményre egyedi látvány készül, illetve Zoltán Erika táncosai is nagyban hozzájárulnak majd a vizuális élményhez.
Peter egy különleges dalpremierrel is készül, amely először kizárólag az eseményen lesz hallható. A februári nagykoncert a tehetséges művész számára hatalmas mérföldkő, hiszen egy újabb álma teljesül azzal, hogy Magyarországon nívós helyszínen és méltó körülmények között állhat színpadra.
Zenei rendező,hangszerelés: Csicsák Norbert(Noresz)
Fény és látványtervezés: Zacher János(Jandy)
Grafika: Szemán István
Vezető hangmérnök: Gyulai Zsolt
Monitor keverés: Harsányi Kovács Zsolt
Zenei közreműködők:
Dob: Vörös Áron
Percussion: Schneider Szilveszter
Bass gitár: Zsiborás Márton
Gitár: Endrei Balázs
Billentyű: Csicsák Norbert
Saxofon: Borsos Attila
Vokál 1: Gaál Zsófia
Vokál 2: Gere Orsolya
Táncosok:
Haddad Lora
Kátai Zoé
Kecskés Timea
Szécsi Fruzsi
Hrepka Zsolt
Rosenberg Norbert
Koreográfia:
Rosenberg Norbert (Herbie)
Gyerekkórus: Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Kórusvezető: Varga Dávid
Vígjáték az áramszünetben. Miközben a társaság nem lát semmit, a nézők mindent látnak… Brindsley és Carol fiatal pár. A férfi feltörekvő szobrász, és menyasszonyával elloptak pár műtárgyat a szomszédban lakó Harold Gorringe-től, hogy azokkal lenyűgözzék Carol vendégségbe érkező apját, illetve annak gazdag műgyűjtő barátját, Lembergert. A vendégek érkezése előtt azonban elmegy az áram, és teljes sötétségben kell megfelelni az apósjelöltnek, Melkett ezredesnek. Mindeközben beállít a sötéttől rettegő felsőszomszéd, Miss Furnival, felbukkan Brindsley korábbi szeretője, Clea, ráadásul a szomszéd lakó, akitől a műtárgyakat „köcsönvették”, Harold Gorringe is idő előtt hazatér… A klasszikus bohózati helyzeteket az teszi még viccesebbé, hogy a szereplők a sötétben semmit nem látnak, a nézők viszont mindent.
1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem tisztázott baleset okozója volt. A baleset tetteseként az Operaház titokzatos Fantomját emlegették.
A közönség ismét egy varázslatos és sokszínű koncertprogramra számíthat, amelyben slágerek, musicalrészletek, filmzenék, örökzöld klasszikusok, és természetesen keringők is helyet…
Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A…
Felejtsd el a sztereotípiákat, Alexander Popa darabja három színész játéka. Férj feleség, jóbarát. Vélt és valós igazságok, nyomozás, (mert egy…
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.