Program


Párbeszéd koncert - Túri Luca és Csenki Zalán

Párbeszéd koncert - Túri Luca és Csenki Zalán

Túri Luca – Csenki Zalán
A koncertsorozat negyedik előadása

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2017. május 23. kedd, 19:00

Új, ezúttal zenei sorozat elindítására vállalkozott a Bethlen Téri Színház. Két kiváló muzsikus, különböző hangszerek, más-más élethelyzet, más-más zenei világ, a színpadon pedig megszületik, ami addig sehol sem volt hallható.   Épp ezért a havi rendszerességgel megrendezendő koncertek mindegyike valódi zenei kuriózumnak ígérkezik, de a felálláson kívül összeköti az esteket egy zenei motívum is, amely Halmos Béla széki gyűjtésében található. Mégsem klasszikus népzenei koncertekre kell számítani, hiszen a felkért előadók között a zeneművészet majd minden ága képviselteti magát.

Az áprilisi Párbeszéd résztvevői:
Túri Luca és Csenki Zalán a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének hallgatói, a Korinda Zenekar tagjai.

„Számomra ez a koncepció testhezálló feladat, hiszen sokszor játszom kisebb felállásokban, duóban, trióban. Szeretem azt az egyszerűbb, régiesebb hangzásvilágot, amit például a hegedű-koboz kettős is képvisel, hangszerem nagyrészt ebben a formában jelenik meg a hagyományban is. A zenészek jobban rá vannak „kényszerítve” a kreatív összjátékra, mint egy nagy zenekarnál, ahol sok minden belesimul a hangzásba.” (Csenki Zalán)

„Azért szeretek párban muzsikálni, mert nagyon érzékeny műfaj: együtt kell lélegezni a másikkal, teljes figyelem szükséges hozzá. Nagyon várom a koncertet, hiszen Zalánnal ez lesz az első nagyobb lélegzetvételű koncertünk, ahol többféle zenei világot szeretnénk bemutatni. A magyar mellett román, szerb és görög népzene is hallható lesz.” (Túri Luca)

A koncertsorozat az NKA Halmos Béla program támogatásával valósul meg.

Ajánlatunk


Aida Élő operaközvetítés a New York-i Metropolitan Operából egy szünettel, 220 perc, 2025 olasz nyelven, magyar és angol felirattal

Evita egy fogalom. Evita a nő - kultikus imádat és totális elutasítás között. Evita a megértett és eltaszított. Evita az imádott és az üldözött. Evita az ember.

Rudi van Dantzig – Toer van Schayk / Pjotr Iljics Csajkovszkij A HATTYÚK TAVA Klasszikus balett három felvonásban

Kövess minket!


További ajánlataink


Mesterek és Tanítványok - a Virtuózok virtuózai, Plácido Domingóval

MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Közreműködnek a Virtuózok zsűritagjai és legkiemelkedőbb tehetségei. Sztárvendég: Plácido Domingo

Philippe Herreweghe és együttesei: Beethoven-est Szép

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A teremtő szellemű Philippe Herreweghe saját alapítású, világhírű műhelyeivel: a Collegium Vocale Gent kórusával és az Orchestre des Champs-Elysées zenekarával…

Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!