Krasznahorkai László következetesen épülő, mániákus pontossággal, egyre finomodó kifejezőerővel, töretlen kíváncsisággal megalkotott szövegei ismétlődő motívumok, szerepvariációk egymásba gabalyodó utalásrendszerében összetéveszthetetlen univerzumot teremtenek. Metafizikus tágasságú, zenei lendületű prózája megkülönböztetett helyet foglal el a kortárs magyar irodalomban, és töretlen világirodalmi jelenléte is. Regényei a világ szellemi hanyatlását, az ember egzisztenciális magányát, az értelem keresésének hiábavalóságát apokaliptikus víziókkal, groteszk tablókkal mutatják meg, esszéisztikus írásai filozófiai kíváncsisággal a szépség, a transzcendencia és az emberi törekvés határait kutatják.

Mi, olvasók végtelenné tágított világával, egyetlen mondatát űző, sorsszerű könyveivel találkozunk. A kiállításban ennek a zavarba hozó, korántsem könnyű találkozásnak az élményét nem egy-egy regényre fókuszáló, címekkel jelölhető bontásban, hanem mű és valóság, regényhős és lejegyző (író), zene és képzőművészet palimpszesztszerű rétegzésével teremtjük meg. A fordítóival készülő interjúk tudatosítják a nemzetközi népszerűséget, a Krasznahorkai-világ kiterjesztéseként jelennek meg az inspiratív együttműködésben született Tarr Béla-filmek, és külön teret kap az író kevésbé ismert, a szentendrei művészeti szcénához fűződő kapcsolata. A kiállítótérben a tárgyakhoz, tartalmakhoz való hozzáférés akadályoztatása, megnehezítése, a kerülőutak beépítése, a látvány „elkendőzése” idézi a hosszan kígyózó mondatok nekilendülését, a részletek felnagyításából fakadó esztétikai kitérőket, a pont nyugtalanító hiányát.

A kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.