Marcin Swiatkiewicz fortepianoestje

A lélek visszhangjai

Carl Philipp Emanuel BACH (1714-1788):
c-moll fantázia, Wq 63/18
Johann Sebastian BACH (1685-1750):
3 szólamú ricercar a Musikalisches Opferből, BWV 1079
Wolfgang Amadeus MOZART (1756-1791):
d-moll fantázia, K. 397 (improvizált befejezéssel)
Joseph HAYDN (1732-1809):
c-moll szonáta, Hob. XVI:20
Carl Philipp Emanuel BACH:
fisz-moll fantázia, Wq 67

Marcin Swiatkiewicz kiemelkedő lengyel előadóművész, aki többféle historikus billentyűs hangszeren játszik. Szólista, karmester, a lengyelországi historikus együttesek állandó szereplője. Számos neves lemezkiadónál jelentek meg felvételei, két lemeze a legrangosabb díjakat is elnyerte. Swiatkiewicz a katowicei és a krakkói zeneakadémia improvizációtanára, a barokk és klasszikus repertoár mellett gyakran működik közre 20-21. századi csembalódarabokban, modern kísérleti programokban.

Ezúttal befelé forduló, elgondolkozó és elgondolkoztató darabokat tár elénk, „az érzelmek ellenpontja – az ellenpont érzelmessége” címmel. A művekben az is közös, hogy a racionális, szerkezeti, matematikai tudás jellemzi őket. Így van ez a koncertet keretező két Carl Philipp Emanuel Bach-fantázia esetében is, melyek közül a c-moll darab az 1753-ban publikált hat szonáta („18 próbadarab”) egyik tétele, a záródarab pedig a jóval későbbi, 1787-es, önálló fisz-moll fantázia, mely a szerző egyik legkarakteresebb műve. A hangverseny második egysége a „nagy” Bach Musikalisches Opferének önálló szólóműként gyakran játszott kezdődarabja, a Háromszólamú ricercar. Bach 1747-ben írott Zenei áldozata a II. (Nagy) Frigyes által megadott alaptémát dolgozza ki. A mű latin címének (Regis Iussu Cantio Et Reliqua Canonica Arte Resoluta – a király parancsára a téma és egyebek kánon formában kidolgozva) kezdőbetűiből áll össze a ricercar szó, mely az ellenpontozó műfajok (pl. a fúga) reneszánsz kori elnevezése. Mozart befejezetlenül maradt d-moll fantáziája viszont inkább a későbbi korokat, Beethovent és a romantikát előlegzi meg; az 1782-ben írott mű utolsó tíz üteme nem a szerzőtől származik, ezért többen saját befejezéssel játsszák, így Swiatkiewicz is. Az est leghosszabb műve Haydn 1780-ban keletkezett, háromtételes c-moll szonátája, s bár előzőleg Haydn számos hasonló művet publikált, az ekkor írott hat mű kapta elsőként a szonáta nevet. Ezek közül Haydn a c-mollt tartotta a legnehezebben előadhatónak, melyet szokás „Haydn Appasionatájának” nevezni.