Program


MAGASHEGYI UNDERGROUND - Szimfonikus Remix Koncert

MAGASHEGYI UNDERGROUND - Szimfonikus Remix Koncert

Az idei szezon egyetlen szimfonikus Magashegyi Underground koncertje Debrecenben, új dalokkal!

A Bocskor Bíborka vezette csapat alakulása óta rendszeres vendég a városban, komolyzenei kísérettel megszólaló műsorukkal azonban először járnak itt. A csapat jelenleg negyedik albumán dolgozik, régi barátjuk és alkotótársuk, Tóth Krisztina szövegeire épülő anyaguk igazi kuriózumnak ígérkezik. Emellett persze folyamatosan készítik a „hagyományos” Magashegyi-recept nyomvonalán haladó rádiókompatibilis felvételeiket is, művészet és popzene határán egyensúlyozva. Számos új alkotás itt lesz először hallható, emellett a régi közönségkedvenc Magashegyi-dalok, plusz a korábban nagy sikerrel játszott szimfonikus műsor kötelező darabjai is új hangszerelést kapnak a Debrecenhez szoros szálakkal kötődő fiatal muzsikus, Subicz Gábor jóvoltából. Nyílt titok hetek óta, hogy a csapat énekesnője, Bíborka hamarosan anyai örömök elé néz, ami nemcsak időbeli exkluzivitást, hanem még különlegesebb szeretetenergiákat ad ennek a tavaszi estének.
Közreműködik a Heureka Pop Orchestra.
Jegyek: 3400 Ft

Kövessen minket!


Ajánló


Aranyoskám

Madách Színház

A Madách Színház újabb világsikert hoz Budapestre: 2021. szeptember 10-11-12-én bemutatja az Aranyoskám…

TOM JONES - 2021 Szép

VeszprémFest, Veszprém Aréna

Sir Tom Jones visszatér Veszprémbe, hogy megismételje 2017-es hatalmas sikerű koncertjét.

Több, mint harminc év után tér vissza a legendás darab a Szegedi Szabadtérire.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok