Program


Iván mesél: Mahler
akár -20%

Iván mesél: Mahler

Gustav Mahler
3. (d-moll) szimfónia

A koncert az Iván mesél sorozat része.

Aktuális előadások



Vezényel: Fischer Iván

Szólista: Gerhild Romberger (alt)

Közreműködik: Nyíregyházi Cantemus Kórus

Kórusvezető: Szabó Dénes

 

„Az ember csak hangszer, amelyen a világegyetem játszik. A szimfóniának olyannak kell lennie, mint a világ. Mindent magába kell foglalnia!” – mondta Mahler, s e természetközeliség 3. szimfóniájában figyelhető meg leginkább. A zenetörténet egyik leghosszabb szimfóniája tíz éve szólalt meg utoljára a Mahler-specialista Fischer Iván és a Fesztiválzenekar előadásában. A hattételes filozofikus mű szólistája akkor is a magával ragadó koncerténekes, Gerhild Romberger volt, aki többek közt Párizs és Monte-Carlo után érkezik Pestre, hogy ő legyen a mű „emberi” tételének hősnője. Az angyalokat két Magyar Örökség Díjjal és Bartók–Pásztory-díjjal kitüntetett kórus, a Liszt- és Kossuth-díjas Szabó Dénes által alapított Pro Musica Leánykar és Cantemus Gyermekkar személyesíti meg.

 

Hamburgban töltött hat éve alatt Mahler két fontos szimfóniát is komponált. A Feltámadás névre keresztelt másodikkal ellentétben a harmadik kottájában nem találunk címet, pedig a szerző a szimfóniát és egyes tételeit is ellátta feliratokkal. Végül mégis amellett döntött, hogy nem befolyásolja ilyen erősen a befogadók fantáziáját. A címek mindenesetre tanulságosak, és sokat elárulnak arról, milyen irodalmi és filozófiai hatások érték, illetve milyen üzenetek foglalkoztatták akkoriban a zeneszerzőt.

 

A mű a Nyárdéli álom címet kapta, ám Mahler azonnal eloszlatta a Szentivánéji álommal való összehasonlítás gondolatát: „nem Shakespeare nyomán – megjegyzés zenekritikusok és Shakespeare-szakértők számára”. A nyár, a dél és az álom szavak összefüggésbe hozhatók Nietzsche Imigyen szóla Zarathustra című filozófiai regényével, és lám, a szimfónia negyedik tételében meg is jelenik a szöveg egy részletének megzenésítése. Az alcím – Az én vidám tudományom – tovább erősíti a kapcsolatot, hiszen egyértelműen Nietzsche munkájára utal.

 

A Nyárdéli álom hat tétele két nagy részre tagolódik. Az elsőt a lassú bevezetéssel (Pán ébredése) ellátott terjedelmes első tétel teszi ki; első két szimfóniájához hasonlóan Mahler beépítette a műbe egy korábbi dalát, ezúttal a Nyári őrségváltást. (A darab fináléjának szánt A mennyei élet végül a 4. szimfónia zárótétele lett.) A szimfónia egyetlen mitológiai történetet elmesélő tétele A nyár bevonulása (Bakkhosz-menet) címet viselte, amelyben az alvásából ébredő Pán, a hírhozó harsona és az évszakok harca elevenedik meg. Ezután a szerző hosszabb szünetet írt elő a karakterében igen eltérő többi tétel előtt.

 

A második részt indító menüett (Amit a mezők virágai mesélnek nekem) már-már a haydni szimfóniák világába repít vissza. Scherzo felel rá (Amit az erdő állatai mesélnek nekem), amely „olyan, akárha az egész természet grimaszokat vágna és nyelvet öltene”. A schopenhaueri eszmei lépcsőfokokon lépdelve a negyedik tételben már az ember mesél nekünk. Ezen a ponton Mahler az énekhangot hívja segítségül, és Nietzsche mélységről, kínról, gyönyörről és öröklétről elmélkedő szavait önti dalba. Az ötödik tétel angyalénekéhez A fiú csodakürtje című, korábban is gyakran használt népköltészeti ciklushoz nyúlt versért. Az emberi valóságon túllépő tételben először fényesedik dúrrá a zene. A szimfóniát nagyszabású, az isteni szeretetről mesélő lassú tétel zárja, mert „egy adagióban minden nyugalomban oldódik fel, a gyors tételekben ezzel szemben minden folyik, mozog, változik”.

 

A koncert az Iván mesél sorozat része: egy különleges alkalom arra, hogy a közönség még közelebb kerüljön a zenéhez – és magához a karmesterhez is. Fischer Iván nemcsak vezényli a műsoron szereplő darabokat, hanem a művek között személyes gondolatait, szórakoztató történeteit is megosztja a hallgatósággal. A koncert végén pedig kérdezni is lehet tőle – legyen szó zenéről, zenészekről vagy bármiről, ami a koncert során eszükbe jutott.

Kövess minket!


További ajánlataink


MAO 20 - születésnapi koncert Szép

Várkert Bazár, Rendezvényterem

A Modern Art Orchestra fennállásának 20. évfordulóját nagyszabású gálakoncerttel ünnepli december 28-án a Várkert Bazárban.

Hirdetés

ANDRÉ RIEU 2026

MVM Dome

A közönség ismét egy varázslatos és sokszínű koncertprogramra számíthat, amelyben slágerek, musicalrészletek, filmzenék, örökzöld klasszikusok, és természetesen keringők is helyet…

A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen vendégjátéka BEMUTATÓ: 2025. március 7. ELŐADÁSOK: 2026. július 31., augusztus 01. tervezett esőnapok: 2026. augusztus…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!