Program


Honeybeast - Symphoney turné 2017

Honeybeast - Symphoney turné 2017

A Honeybeast a tavalyi nagy sikerű Erkel Színházban tartott Symphoney koncertjével országos turnéra indul idén, az őszi-téli koncertszezonban, amely 7 nagyvárost érint és 2018 februárjában ér utolsó állomásához.
A zenekar a turnét stílusosan az otthonában, Szegeden, a Nemzeti Színházban kezdi, de részese lehet a jól ismert dalok szimfónikus megszólalásának még Debrecen, Miskolc, Veszprém, Zalaegerszeg, Győr, hogy aztán a pécsi…  több...

Az olyan Honeybeast-slágereket, mint a „Maradok”, az „Egyedül”, a „Hetes”, a „Bódottá” vagy az „Így játszom” ezúttal nagyzenekari kísérettel hallgathatjuk meg. A vendégzenészekkel kibővített zenekart tizenhat fős vonóskar, és egy női kórus segíti ebben.

„A zenei élményre, a megszólalásra koncentrálunk, nem annyira a rockos bulik hangulatára. Maradandó zenei és vizuális élményt szeretnénk adni a közönségünknek, és megköszönni az eddigi támogatást ezzel a produkcióval, amelyhez hasonló, hatalmas projektünk még nem volt. Az egész csapat lázban ég, rengeteg próba és előkészület előzi meg a turnét. A jól ismert dalok mellett olyan nóták is felcsendülnek, melyeket a turnékon nem játszunk, mert intimebbek, a zajos bulikon nem működnének, viszont a közönség és mi is szeretjük őket.” – meséli a Honeybeast-dalok szerzője, Bencsik-Kovács Zoltán.

Természetesen a hangtechnikára és a vizuálra is kiemelt hangsúlyt fektet a zenekar sok-sok meglepetéssel. .. Jegyár: 5900 FT, 4900 Ft

Kövess minket!


Ajánló


IRIGY HÓNALJMIRIGY

Papp László Budapest Sportaréna

Aki járt már valaha Irigy Hónaljmirigy koncerten az pontosan tudja, hogy hatalmas show-ra,…

MAJKA & CURTIS LIVE

Papp László Budapest Sportaréna

Számtalan telt házas klubkoncertés megannyi nagyszínpados fesztivál fellépést követően MAJKA és CURTIS 2018-ban…

Lev Tolsztoj: Háború és béke A vígszínházi színpadi változatot készítette: Alekszandr Bargman

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ