Program


Erik Sumo Band

Erik Sumo Band

Az Amorf Ördögök dalszerzőjeként ismert Tövisházi Ambrus zenakara, az Erik Sumo Band története 2005-ben, a Németországban megjelent, My Rocky Mountain című, westernfilm-zenékből és a downtempóból építkező szerzői albummal indult.  több...

Jegytípusok


2 400 Ft - 5 900 Ft
5 jegytípus

Aktuális előadások



Ezen az első lemezen a tavaly decemberben fiatalon elhunyt Fábián Juli énekelt, az ő szerepét vette át 2005 második felétől a nemzetközi jazzvilágban is jól ismert Harcsa Veronika, aki az avantgárd színházi közegből érkező, saját maga által kitalált nyelvvel öntörvényű zenét alkotó Kiss Erzsivel együtt elképesztő párost alkot.
A 2010-ig rendszeresen külföldön is koncertező Erik Sumo Band az évtized fordulóján több tagcserén ment keresztül, s egy-egy koncerten kívül az évtized első felében nem lépett fel. A Liza, a rókatündér című, 2015-ben bemutatott magyar mágikus vígjáték '60-as éveket idéző zenéje azonban, amelynek japán nyelvű betétdalait Tövisházi szerezte és énekli, visszahelyezte a térképre a pihenő együttest. Idén már két telt házas koncerten bizonyították, hogy nem lehet őket elfelejteni. Fellépésük a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben megkoronázása lesz újjászületésüknek: a zenekar történetének eddigi tizenhárom évének legjobb dalait fogják előadni.


Kövess minket!


Ajánló


FENYŐ ÜNNEP - Fenyő Miklós koncert Aréna

Papp László Budapest Sportaréna

A hazai rock and roll koronázatlan királya immár több mint húsz éve hatalmas…

Dés László koncertje 2018. december 29-én az Arénában garantált szórakozást nyújt a színház,…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok