Program


Énekel az ország 2025 – délelőtti koncert

Énekel az ország 2025 – délelőtti koncert

Petrovics: Lysistraté
Orff: Carmina burana

Rácz Rita – szoprán
Miksch Adrienn –szoprán
Horváth István – tenor
Haja Zsolt – bariton
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Hollerung Gábor
 több...

Aktuális előadások



Évről évre az ország minden tájáról, sőt határainkon túlról is több száz kórusénekes gyűlik össze, hogy több hónapos felkészülést és egy intenzív kórushétvégét követően a zeneirodalom legjelentősebb alkotásait szólaltassák meg Hollerung Gábor vezetésével. A kezdeményezést az éneklés iránti szenvedély vezérli, mely olyan fontos szerepet tölt be az amatőr kórusok életében, hogy a rendezvény még a pandémia alatt is meg tudott valósulni. Idén negyven éves ez a kezdeményezés, az ünnepi alkalomból a már hagyományos Orff: Carmina Burana mellett Petrovics Emil Lysistrate című vígoperáját adják elő.

Az egyfelvonásos vígopera Arisztophanész műve nyomán íródott. Athénban játszódik, a Peloponnészoszi háború idején. A nők esküt tesznek, hogy addig nem élnek házaséletet férjükkel, amíg azok be nem fejezik a háborúzást. A férfiak ettől persze nagyon szenvednek, verekedés tör ki, majd a nők elfoglalják a fellegvárat. Később már a nők is érzik a férfiak hiányát, férfiért imádkoznak. Végül megszületik a béke, s helyreáll a szerelem egysége is. Az opera a szerelem magasztalásával ér véget. A zene igen sokszínű: himnikus és szatirikus hangvétel, neoklasszikus, jazzes és musical jellegű részletek is találhatók benne.

Hangversenyünk második részében Carl Orff 1937-ben Frankfurtban bemutatott és máig töretlen népszerűségnek örvendő kantátáját mutatjuk be. Izgalmas zenei barbarizmusával a Carmina burana Stravinsky nyomdokán haladva kalauzolja a hallgatót a Benediktbeuern kolostorában fellelt középkori német kódex carpe diem szellemiségű, hol moralizáló, hol gyengéd, hol tréfás, hol lírai, sokszor a trágárságig vaskos, egyenesen pajzán diákdalainak forgandó szerencsét és múló szerelmet hirdető világába.

Kövess minket!


További ajánlataink


Simply The Best - TINA TURNER SHOW Rebecca O'Connorral

Budapest, Erkel Színház, Debrecen, Kölcsey Központ, Pécs, Kodály Központ, Szeged, Hungi Vigadó

TINA TURNER SHOW Rebecca O’Connorral, az egyetlen, amelyet maga TINA is támogatott! „Rebecca olyan jó, hogy az már ijesztő!” –…

Dés-Geszti: Életünk koncertje Szép

MVM Dome

Dés László és Geszti Péter jubileumi koncertje a legendás szerzőpáros barátságának és közös alkotói munkájának 30 éves ünnepe, melyet egy…

Johann Sebastian Bach – Felix Mendelssohn-Bartholdy MÁTÉ-PASSIÓ Oratórium két részben, német nyelven, magyar, angol és német felirattal

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!