Program


Egerházi - Csajkovszkij: DIÓTÖRŐ / Családi balett két felvonásban

Egerházi - Csajkovszkij: DIÓTÖRŐ / Családi balett két felvonásban

Egerházi Attila – Pjotr Iljics Csajkovszkij
Diótörő
családi balett két felvonásban

 több...

Aktuális előadások





Kedvezményes nyugdíjas- és diákjegyeket a Vörösmarty Színház előcsarnokában, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar pénztárában vásárolhatnak.

A Diótörő olyan, szinte mindenki által ismert „örökzöld” balett, amely karácsonykor a szeretet ünnepét varázsolja a színházakba és melegséggel tölti el az emberek szívét, lelkét.

Valamennyi korosztályt megszólító, nagyívű táncszínházi műről van szó, amely egyfajta „családi balettnek” tekinthető. Színpadra állításával a Székesfehérvári Balett Színház társulatának az az elsődleges célja, hogy Székesfehérvár és Fejér megye színházat és táncot szerető közönségének saját Diótörő előadása lehessen.

A Diótörő története – olvasatomban, a balett klasszikus verziójától eltérő módon – nem nagypolgári, hanem kispolgári családi körben játszódik, és a hétköznapok szürke, gyakorta monoton és olykor szeretetről megfeledkező világát szeretettel átszőtt humorral fűszerezve állítja szembe az ünnepnap színekben gazdag varázsvilágával. Ez a szándék éppúgy megmutatkozik a balett egymással szembeállított színpadképeinek, illetve jeleneteinek kontrasztjaiban, mint a koreográfiában.

Karácsony ünnepe többek között arra is emlékeztet bennünket, hogy ha szeretet lakozik a szívünkben, akkor életünk bármely napját ünnepként élhetjük meg, és „hétköznapi csodák” történhetnek meg velünk. A Diótörő története azt a gazdag, gyermeki képzeletvilágot jelképezi, amely a fantázia gazdag színpalettájáról, szeretetből szőtt ecsettel képes újra színessé festeni a felnőttek világának hétköznapok által elkoptatott és elszürkült festővásznát.

A Székesfehérvári Balett Színház Diótörő című nagybalettje Csajkovszkij varázslatos zenei világát teszi láthatóvá a koreográfia által „megrajzolt” táncok, valamint azok táncművészeink által történő interpretálása révén.

Egerházi Attila

Rendező-koreográfus: Egerházi Attila
Zene: Pjotr Iljics Csajkovszkij
Díszlet: Árvai György
Jelmezterv: Andrea T. Haamer és Szelei Mónika
Jelmezkivitelezés:
Szelei Mónika
Fényterv: Egerházi Attila
Szcenikus: Bajkó György
Betanító- és próbavezető balettmester: Cristina Porres Mormeneo

                                 Első szereposztás                     Második szereposztás

Sthalbaum                Fernando Gabriel Luis Luis           Fernando Gabriel Luis Luis
Sthalbaumné            Marina Pérez Ahedo                    Bokrossy Barbara
Marika                      Sara Musumeci                           Nina Sninská
Frici                          Francesco Vitale Farris                Adam Bobak
Drosselmeyer            Dávid Janík                                 Dávid Janík
Diótörő                      Erdélyi Zsombor                         Francesco Vitale Farris
Szörny                       Barna Krisztián                          Erdélyi Zsombor

Diótörő herceg          Graziano Bongiovanni                 José Blasco Pastor
Mária hercegnő         Cristina Porres Mormeneo          Emma Pérez Sequeda

Boszorkányok           Dusana Heráková, Adam Bobak,  Liszkai Zsófia, Barna Krisztián,
                                 José Blasco Pastor                     Graziano Bongiovanni
Bogarak                   Nina Maycas Tarela,                    Sara Musumeci, Marie Vilette,
                                Kisbakonyi Anett, Nina Sninská    Alzbeta Bety Talciková,
                                Liszkai Zsófia                              Dusana Heráková

Hópelyhek                Emma Pérez Sequeda,                Cristina Porres Mormeneo,
                                Nina Maycas Tarela, Marie Vilette, Nina Maycas Tarela, Marina Pérez Ahedo,
                                Liszkai Zsófia, Dusana Heráková    Marie Vilette, Dusana Heráková

Hómber                    Adam Bobak                                Adam Bobak

Spanyol tánc            Emma Pérez Sequeda,                 Cristina Porres Mormeneo,
                                José Blasco Pastor                       Graziano Bongiovanni
Kínai tánc                Liszkai Zsófia, Erdélyi Zsombor      Liszkai Zsófia, Erdélyi Zsombor
Keleti tánc               Nina Maycas Tarela, Marie Vilette   Marina Pérez Ahedo,
                                                                                   Nina Maycas Tarela

Orosz tánc               Dusana Heráková, Barna Krisztián   Dusana Heráková, Barna Krisztián
Rózsakeringő           Sara Musumeci, Kisbakonyi Anett, Sara Musumeci, Marie Vilette,
                                Nina Maycas Tarela,                      Alzbeta Bety Talciková, Nina Sninská
                                Nina Sninská Adam Bobak,            Adam Bobak,
                                Erdélyi Zsombor                            Graziano Bongiovanni
                                Francesco Vitale Farris,                 Francesco Vitale Farris,
                                José Blasco Pastor                       Erdélyi Zsombor


Bemutató: 2018. december 14., péntek 19 óra

További előadások:
2018. december 16., vasárnap 17 óra
2018. december 21., péntek 19 óra
2018. december 28., péntek 15 és 19 óra

Kövess minket!


Ajánló


Ajándékozzon emlékeket karácsonyra!

Jegy.hu ajándékutalványok ünnepi alkalmakra!

Tanácstalan, hogy mivel szerezzen örömet szeretteinek? Itt a megoldás! Válassza a Jegy.hu AJÁNDÉKUTALVÁNY-t!

Álomutazó

BOK Csarnok

Közkívánatra idén karácsonykor visszatér 2017 leglátványosabb produkciója, az Álomutazó! A mesemusical ezúttal is…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok