program


 DOBRODA ZENEKAR ÉS CIMBALIBAND

DOBRODA ZENEKAR ÉS CIMBALIBAND

A sikert sikerre halmozó Cimbaliband lemezbemutatója és egyben évadzáró együtt a Dobroda zenekarral, koncert és táncház egyben!

There are no current performances on jegy.hu

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date on this page: Fredag, 13. Juni 2014 20:00

Dobroda zenekar

A Dobroda zenekar 2007-ben kezdte munkáját, miután néhány szabadlábon lévő zenész úgy döntött, hogy alkot valami értékeset a magyar népzene területén.
A voksukat akkor az Kárpát-medence autentikus folklórja mellett tették le, és ennél a mai napig is kitartanak. Ebből táplálkozva születtek meg azok az összeállítások, amelyek a kiadványokon is szerepelnek, illetve a koncertek során színpadra kerülnek.

A szakmai munka, a folyamatos megújulás és az egyre igényesebb háttérmunka meghozta gyümölcsét, hiszen a kezdetben néhány fellépéssel bíró csapat ma már alig tudja ellátni a felkéréseket, amelyek között megtalálhatók a koncertek, táncházak, bálok, mulatságok, néptáncegyüttes-kíséret, fesztiválok, turnék, külföldi felkérések egyaránt.

A zenekar társadalmi szerepvállalásának része annak a korábbi kezdeményezésnek a folytatása, amely a "Táncház a Táncházban" rendezvénysorozatként került köztudatba a palóc vidék néptáncosai körében határon innen és túl. A rendezvényt minden hónapban megtartják a salgótarjáni Táncházban, ahová mindig szeretettel várják a gyerekeket, táncos és zenész ismerősöket, illetve az érdeklődőket.

A zenekar tagjai:
Fekete Borbála - ének
Ifj. Gelencsér János - hegedű, koboz
Deák-Volom Dávid - klarinét, tárogató, harmonika
Gelencsér János - brácsa, kontra
Szabó István - nagybőgő

Közreműködnek:
Szabó János - ének
Fekete Antal 'Puma' - kontra
Zimber Ferenc - cimbalom

 

Cimbaliband-Vidámpark lemezbemutató

Nemrégiben a Budapest Folk Fest keretében mutatták be a CimbaliBand legújabb lemezét Vidámpak címmel.
Az új stúdióalbum különlegessége, hogy kizárólag saját szerzeményeket tartalmaz. A hazai világzene egyik népszerű csapata hetedik lemezén egy minden eddiginél bulizósabb zenét állított össze.

"A mostani számok leginkább azt tükrözik vissza, milyen helyeken jártam az elmúlt csaknem két évtizedben, milyen emberekkel találkoztam Moldvától Sopronig, Törökországtól Anglián és Amerikán át Japánig. Az évek során felszedett zenei szuvenírokat igyekszünk összegyúrni, általában én hozom az alapötletet, a többiek pedig hozzáteszik a magukét. A népzenei gyökerekből táplálkozunk, de a CimbaliBand nem autentikus népzenét játszik" - magyarázta Unger Balázs.

Mint elmondta, a lemez címe egyrészt arra utal, hogy a vidámság a zenekar lételeme, másrészt néhány szövegben - például a Hullámvasútban - a bezárt városligeti Vidámpark hangulatát próbálták visszahozni. A vicces alapállás a zenekar Facebook oldalára a közelmúltban felkerült videón is látszik, amely egy megfricskázott Star Wars-jelenet: a különböző lényekből álló zenekar Jabba palotájában a CimbaliBand muzsikáját játssza.

Aktuelt


Az előadás egy generációs keresztmetszet sodródásról, identitás és boldogság keresésről, életkezdési válságról, kapunyitási pánikról.

Komédia a köbön! Egy falrengető vígjáték, amely színpadon és filmen egyaránt nagy sikereket aratott!

Sherlock Holmes megint szemben találja magát az ördögi Moriarty professzorral. Bohémia királyát egy nemzetközi kémkalandban valakik megzsarolják. Sherlock Holmesnak ezügyben válogatott bűneseteket kell megoldania, tét a világbéke – és közben még egy amerikai színésznő, Irene személyében a szerelem is ráköszön…

Follow us!


PÅ PLAKATEN


BYEALEX ÉS A SLEPP SYMPHONIC ARENA

Papp László Budapest Sportaréna

A ByeAlex és a Slepp visszatérnek az Arénába egy olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott…

Egyszerre politikai dráma, krimi és szerelmi história, amely a 15. század közepének izgalmas történelmi eseményeit eleveníti meg, bemutatva a Hunyadi…

A Budapesti Operettszínház új bemutatója egyesíti az operett műfajának legnemesebb hagyományait és a Nagymező utcai teátrum lenyűgöző, 21. századi színpadi…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.