A mai ember számára a Sárköz elsősorban
„gazdagos” viseletéről ismert, s bár a XIX. század második felében
hirtelen végbement meggazdagodásnak árnyoldalai is vannak, az „egykézés”
és a vele párban járó „angyalcsinálás” fogalma az ő zárt társadalmi
igényük velejárója volt. Az ártéri szilaj állattartó, halász, pákász,
erdőjáró életmódot felváltotta a jó gabonatermő, „zsíros” fekete földek
megművelése. Az életforma változásával járó „módosabb” anyagi lehetőség
maga után vonta a műveltség, a művészet átalakulásának igényét.
Hogy mit adott hozzá a sárközi parasztember „művészete” a Kárpát-medence és ezzel Európa kultúrájához?
A magyar nyelvterület legaprólékosabb
varrottasát, a főkötőhímzést. A bíborvég- és jegykendőhímzést. A
gabócát. A parittyafőkötőt, a csafringot, a tekerődzőbíbort, a tülkös
pártát és a tornyosbársonyt. A röpikét, a bajkót, a nyaksit és a
szoritkót. A múltban gyökeredző, ősi, szakralitást hordozó
leánykörtáncokat. A szőlőőrzés, szőlőpásztorkodás szokás- és
dallamvilágát. A viseletben, tamburamuzsikában és a lánc-körtáncokban
fellelhető balkáni hatást. A Dunántúlon egyedülálló individuális
verbunkot, melynek jeles képviselői, Fülöp Ferenc és K. Kovács János az
országban elsőként kapták meg a Népművészet Mestere címet. A magyarság
legtempósabb friss csárdását.
Lássuk, milyenek is lehettek az akkori táncalkalmak! „Lippentsd mög!”
A rendezvény házigazdái Taba Csaba
„Benji” és Fejér Erika, akik húsz év hivatásos táncosi pálya és a
Táncművészeti Főiskola elvégzése után váltak néptáncpedagógussá.
Mindketten a Népművészet Ifjú Mesterei.
Kiemelt feladatuknak tekintik a tolnai
Sárköz hagyományos paraszti tánckultúrájának hiteles rekonstruálását,
előadását és továbbörökítését. A filmes-, hangzó- és írásos archívum
megismeréséhez nagy segítséget kaptak a Magyar Tudományos Akadémia
Zenetudományi Intézetétől és a Hagyományok Házától. A tudományos
segítség mellet jelentősnek tartják a helyi, falusi emberekkel való
személyes, baráti kapcsolattartást. A korukat sokszor meghazudtoló, ma
70-80 éves emberekkel sok kötetlen beszélgetés és mulatság emléke köti
össze őket.
E terület értékeit a mindennapi művészetoktatói munka mellett kurzusokon, táncházakban is hirdetik.
A most bemutatkozó Cuháré Táncegyüttes
tagjai a szolnoki Kodály Zoltán Ének Zenei Általános Iskola és Tallinn
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény továbbképzős növendékei és már
végzett, visszajáró felnőtt táncosai. Az együttest jelenleg 11 pár
alkotja.
Művészeti vezetőjük Benkéné Speck Julianna.
Évente számos rendezvényen mutatkoznak
be elsősorban városukban és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, de eleget
tesznek régiós és országos meghívásoknak is. 2008-ban az együttes első
helyezést ért el a Pendzsom Folk Fesztiválon. 2012-ben a Csepelen
megrendezett III. Authentica Néptánc Fesztiválon a táncegyüttes a 3.
helyet nyerte el.
Az együttes fontosnak tartja szűkebb
régiójuk, a Nagykunság hagyományos táncainak továbbéltetését, színpadi
megjelenítését. Emellett repertoárjukon szerepel a Nyírség, Bodrogköz,
Gömör megye, Dél-alföld, Kalotaszeg, Mezőség, Küküllő-mente, Székelyföld
és Moldva paraszti tánckincse.
A tolnai Sárköz hagyományos paraszti
tánckultúrájával öt éve kezdtek el ismerkedni köszönhetően annak, hogy
Taba Csaba öt évet töltött el Szolnokon néptáncpedagógusként és az
együttes művészeti vezetőjeként. Közösen vettek részt az Országos
Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár sárközi táncoktatásán. Nyaranta a
helyszínen ismerkednek a Sárköz néprajzi értékeivel.