Program


BonBon Matiné - Koldus és Királyfi - Árnyékszínház
4

BonBon Matiné - Koldus és Királyfi - Árnyékszínház

Ki ne próbált volna különböző figurákat vetíteni a falra úgy, hogy a kezeit hátulról
egy lámpával világítja meg? Nagyjából ez az alapja az árnyékszínház
műfajának. Ezen egyszerű trükkhöz azonban számos, jóval bonyolultabb is
kapcsolódik ezen az előadáson.

Aktuális előadások



A Koldus és királyfi című mese, Mark Twain regénye, mint minden remekmű, egy

örök történet. Végső soron azt kutatja, az ember mitől, kitől az, ami. És elbeszéli

azt is, amit már sokszor és sokan elárultak, hogy legkevésbé sem a külsőségektől.

Nem véletlen, hogy keletkezése óta számtalanszor feldolgozták történetét,

azonban a BonBon Árnyékszínház előadásához hasonlóan, tudomásunk szerint még

soha. Különleges ez az előadás több szempontból is:

Egyrészt, mert zeneszerzője, Alpár Balázs az előadás zenéjének témáit 14 évesen

szerezte, így szó sincs arról, hogy valamiféle felnőtt darabot próbálnánk a

gyerekekre erőszakolni. Sokkal inkább egy, a gyerekek világát belülről ismerő

zenemű felcsendüléséről van szó. Fontos azonban megjegyezni, hogy a darab

újrakomponálását, áthangszerelését már érett és sikeres zeneszerzőként végezte

el, így a darab a klasszikus zene legmagasabb művészi kritériumainak kíván

megfelelni.

Másrészt különleges ez az egész estés előadás azért is, mert egy olyan

árnyékszínházi technikával készült, mellyel korábban nemigen találkozhatott a

magyar közönség. Ennek az árnyékszínházi technikának ugyanis az a lényege, hogy

a színészek egy speciális maszk segítségével, egy vetített háttér előtt mozognak.

Így bábjáték, vetítés és színészet kölcsönösen kiegészítik egymást. Ennek

köszönhetően az előadás egyszerre bír a színház és a film művészeti

kifejezőeszközeivel, egy olyan különleges látványvilágot eredményezve, amely

egyrészt közel áll a gyerekek vizuális kultúrájához, ugyanakkor soha nem látott

színházi élményt is jelent.

Harmadrészt különleges ez az előadás abból a szempontból is, hogy zene, látvány

és szöveg a zeneszerző, a szövegíró-rendező Tarr Ferenc és a látványtervező Dobos

Emőke szoros együttműködésének köszönhetően egymással párhuzamosan készült.

Ennek köszönhetően az előadás három alkotóeleme felváltva beszéli el a

történetet. A zene alapvetően szimfonikus hangzású klasszikus zenei műként, de

sok helyen mint aláfestő zene, effekt, könnyűzenei számnak is beillő zenei epizód

vagy éppen mint filmzene funkcionál. A szöveg élőbeszédhez közelítő verses

narrációként mesél, míg az előadás látványa animációval, vetítésekkel kiegészített

filmszerű képekben, melyeket professzionális bábszínészek segítenek életre

kelteni. A végeredmény tehát bábozás, vetítés és színészi munka összehangolt

eredménye.

Az árnyékszínház e különleges fajtáját az alkotók közösen álmodták meg és

alakították ki mintegy két év alatt. Bátran állítjuk tehát, ilyen előadás még nem

volt látható itthon! Talán ennek köszönhetően is válogatta be a 2013-as

Gyermekszínházi Szemle a megtekintésre ajánlott előadások közé.

 

 

 

Koldus és Királyfi – zenés árnyjáték gyerekeknek:

 

Zeneszerző: Alpár Balázs

Szövegíró: Tarr Ferenc

 

Szereplők: Kelenhegyi OlgaSára, Kalmár Ákos, Molnár Gyuri

 

Mesélő: Lukácsházi Győző

Látványtervező: Dobos Emőke

Animáció, grafikai konzulens: Tamás Iván

 

Vágó: Fenyvesi Kristóf

Rendező: Tarr Ferenc

Kövessen minket!


Ajánló


JAZZ+AZ koncert

Papp László Budapest Sportaréna

2000-2020: 20 YEARS CHALLENGE! - 20 év után az Arénában a JAZZ+AZ! Geszti…

Evanescence

Papp László Budapest Sportaréna

A legújabb európai turnéja keretében Budapestre is ellátogat az amerikai EVANESCENCE, 2019. szeptember…

A Budapest Bárban az is jó, hogy mindenhol jó: színházban, koncertteremben, fesztiválon, városi…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok