Bolond Istók
Arany János – Zalán Tibor: Bolond Istók
Læs mere
Arany János – Zalán Tibor: Bolond Istók
Læs mere
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date on this page: Tirsdag, 02. Maj 2017 15:00
A Jókai Színház minden évben kiválaszt egy, az iskolai tananyaghoz szorosan kapcsolódó alkotást, melyet kifejezetten az iskolás korosztály számára hoz létre, s melyben a Színitanház hallgatói is megmutathatják színpadi rátermettségüket. Kosztolányi Édes Annája, a Tartuffe „1949" című darab, Csokonai Dorottyája, Shakespeare Lóvátett lovagok című komédiája, Szophoklész Antigonéja, Arany Toldija, valamint Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyőjének színpadi adaptációja után ebben az évadban a választás Arany János Bolond Istók című elbeszélő költeményére esett.
Árkosi Árpád Jászai-díjas rendező. Amatőr színházcsinálóként került kapcsolatba a színházzal 1968-ban. 1978-ban kezdett el rendezni hivatásos színházakban, többek között Szolnokon, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon és számos határon túli magyar színházban is. 2005–2006-ban a debreceni Csokonai Színház prózai tagozatának vezetője volt, és jelenleg is rendszeresen vállal rendezést Debrecenben. Kőszínházi rendezésein túl, az alternatív szcénában is folyamatosan hoz létre előadásokat, első ilyen jellegű rendezése a Woyzeck volt, 1987-ben. „Nekem a színház valójában az élet iskolája, amelybe minden nap bejárok. Önző módon arra vagyok kíváncsi, hogy egy anyaggal és egy embercsoporttal kapcsolatba kerülve, mi történik velem, és hová érkezünk meg együtt.”
2026. január 17-én a Néprajzi Múzeum egész napos programsorozattal ünnepli a kék és fehér világát. A Fehér tárgyak, kék minták – A funkcionalitástól a művésziig című esemény a Foltvarrás kékben és a Hétköznapi luxus kiállításokhoz kapcsolódva vezeti végig a látogatókat a kézművesség, a mintakincs és a tárgyalkotás múltján és jelenén – a játékos felfedezéstől az elmélyült beszélgetésekig.
A Keleti BloKk egy fikciós szórakozóhelyi balesetet mutat be, amelyhez a szerzők jól ismert hazai és nemzetközi esetekből merítettek inspirációt. A darab középpontjában fiatalok állnak, és a generációk közötti feszültségek: a rendszerszintű problémák, áldozathibáztatás és elhallgatás feltárása, ami ezeket az ügyeket jellemezte.
A Kalamazoo egyenesen a Broadway-ről érkezik, a vígjátékban Hernádi Judit és Kern András sziporkázó játékát élvezhetik Sebestyén Aba rendezésében.
A közönség ismét egy varázslatos és sokszínű koncertprogramra számíthat, amelyben slágerek, musicalrészletek, filmzenék, örökzöld klasszikusok, és természetesen keringők is helyet…
Az új vígszínházi változat teremtő és teremtmény, szeretet és ragaszkodás, beilleszkedés és kitaszítottság viszonyát, valamint az ember mindenhatóságának illúzióját és…
Megható, mégis rendkívül szórakoztató előadás az öregedés folyamatáról, a függetlenség és a magány közti egyensúlyozásról, az örök vágyakozásról és a…
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.