Andreas Staier fortepiano estje

Mozart:
    c-moll fantázia, K. 475
Haydn:
    59. (Esz-dúr) szonáta, Hob. XVI:49
Beethoven:
    Hat bagatell, op. 126
SZÜNET
Schubert:
    c-moll impromptu, D. 899/1
Schubert:
    Asz-dúr impromptu, D. 935/2
Schubert:
    Hat moments musicaux, D. 780

Andreas Staier (fortepiano)

1979 márciusában, mindössze tíz évvel a kezdő kísérletek után rendeztek első ízben fortepiano-estet a Zeneakadémián. A koncert szakmai körökben jókora vihart kavart, s homlokegyenest ellentétes véleményekre késztette a kritikusokat. Pedig tulajdonképpen nem történt más, mint hogy Malcolm Bilson egy, a 18-19. század fordulójának szerzői által jól ismert, de a 20. századi budapesti közönség által még nem hallott hangszertípust szólaltatott meg, mindezt akkoriban nálunk szokatlan koncepcióban, a történeti források maximális figyelembevételével. Közel negyven évvel később, Andreas Staier zeneakadémiai estje előtt talán már nem kell bizonygatni, hogy a fortepiano – vagyis a korai kalapácszongora – a hangkeltés elvileg azonos módja ellenére ugyanannyira döntő tulajdonságokban tér el a mai hangversenyzongorától, mint a csembalótól. Feltámasztása tehát nem a kuriózumkeresés későbbi művekre történő kiterjesztése, hanem valóban inspiráló, termékeny kísérlet volt, melynek eredményeképp a fortepiano a modern zongorahangzásnál áttetszőbb és könnyedebb hangzásával polgárjogot nyert a mainstream koncertéletben is.