Nihonbuyo
A japán tánc – bár Nyugaton kevésbé ismert, mint a noh, kabuki és egyéb színházi műfajok – a
tradicionális japán előadóművészet egyik fontos ága. A 17. század elején a kabukival együtt fejlődött
ki, eredetileg kabuki-tánc volt, ugyanakkor az ősi előadóműfajok (bugaku, noh), valamint a népi
művészetek elemeiből is merített. Ezek letisztult keverékéből jött létre a nihonbuyo, mely sajátos
ötvözetét képezi az ókori és modern japán előadóművészeti formáknak.
Az egyes előadói műfajok különböző vidékeken, illetve társadalmi rétegek körében voltak népszerűek.
A kabuki tánc Kelet-Japánban lett a városi emberek kedvelt szórakozása. Eleinte ismert kabuki
színészek adták elő a színdarabok alatt vagy között; később a rajongóik elkezdték tőlük tanulni a
táncokat, míg végül kinevelkedett egy professzionális táncos réteg. Ez a napjainkig is tartó gyakorlat
formálta a nihonbuyo világát, mely némiképp független a kabukitól, mégis tükrözi azt. A kabukival
ellentétben azonban a nihonbuyot nem csupán férfiak, hanem nők is előadhatják. A táncos egy
darabon belül többféle szerepet is megtestesíthet: férfit, nőt, idős személyt, gyermeket, vagy épp
állatot is.
A nihonbuyo egyik fontos kelléke a legyező (mai-ogi). Ez nem csupán arra szolgál, hogy az egyes
mozdulatokat látványosabbá tegye, hanem helyettesíthet különböző tárgyakat, vagy éppen segíthet
különféle természeti jelenségeket szemléltetni.
Fujima Rankoh（ 藤間蘭黄）
1962-ben született Tokióban. Öt évesen kezdte el tanulni a táncot nagyanyjától, Fujima Fujikótól és
édesanyjától, Fujima Rankeitől, rá egy évvel pedig már a színpadon is bemutatkozott.
16 évesen a Fujima-iskola mestere lett. 25 évesen tanári engedélyt szerzett, azóta is számos tanítványa
van, a kezdőktől a tanárokig.
Aktív tevékenységet folytat világszerte, és széles körben bemutatja a hagyományos japán táncot
előadások és workshopok formájában Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában, a Közel-Keleten és
Európában.
2015-ben a világhírű orosz és japán balett táncosokkal, Farouk Ruzimatovval és Ivata Morihiróval
közösen hozták létre a Deai (Találkozás) című estet, ahol először mutatták be a Nobunaga c. darabot
hármuk közös szereplésével.
VI. Kineya Shojiro alatt tanulta a nagauta zene művészetét, a Komparu iskola noh játékát pedig az
elhunyt Komparu Nobutakától sajátította el. Teaszertartási ismereteit az Urasenke iskola tagjától,
Sokujtsuan Sohantól szerezte. Ezen kívül Tosha Seiko, művésznevén Tosha Kiyoshitól tanult hayashit
(zenei kíséretet).
Számtalan díjat nyert, köztük a MEXT Művészeti Ösztönző Díját, valamint a Kulturális Ügyek
Ügynökségének Nemzetközi Művészfesztiválján az „Új Csillag” díjat. 2016-ban Japán kulturális
nagyköveteként legfőbb küldetésének eleget téve igyekezett a japán táncot a világ különböző
országaiban megismertetni a nagyközönséggel. Azóta is változatlanul a nihonbuyonak szenteli életét.
