A főváros ékszerdoboza – séta a Várkert Bazárban

A háború mindent elvett tőlük – az otthonukat, a családjukat, a gyermekkorukat. Bandába verődve, éhesen és fázva járják az utcákat, hogy valahogy túléljenek. Mégis kapaszkodnak az életbe.

A vígjáték szellemes és felszabadító – az önelfogadásról, a női összetartás erejéről és arról szól, hogy néha a legnagyobb kihívás levetkőzni – lelkileg és szó szerint is.

A vidéki birtokon megállt az idő. Unalmas és untató emberek gyűlnek itt össze, akik egymást és önmagukat is halálosan unják. Isznak, sírnak, panaszkodnak, és unalmukban kínozzák egymást. Szeretnének még szeretni, de már nem megy. Olyan emberek ők, akiknek sehogy se jó. Megöregedtek, elkedvetlenedtek és reményvesztettek. Mintha hajótöröttek lennének egy történelemből kiszakadt lakatlan szigeten. De még élnek, mert élni kell, és tűrnek, mert tűrni kell.