Program


180-as Csoport – Harmincöt éve / CAFe Budapest 2014

180-as Csoport – Harmincöt éve / CAFe Budapest 2014

Jótékonyan kavarta fel a késő Kádár-kor kulturális állóvizét az 1979-ben muzsikusokból és zeneszerzőkből alakult 180-as csoport.

A jegy.hu oldalon jelenleg nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Az oldalon elérhető utolsó előadás dátuma: 2014. október 13. hétfő, 19:30

Az együttes, amely egyetemi klubokban éppúgy nagy sikert aratott, mint nemzetközi fesztiválokon, az amerikai eredetű úgynevezett minimálzene, vagyis a Steve Reich és Philipp Glass nevével fémjelzett zenei stílus hazai zászlóshajójaként funkcionált. Hasonlóan a fősodortól eltérő valamennyi korabeli művészi jelenséghez, a 180-as csoport működésének is volt persze ellenkulturális, vagyis politikai vetülete, de legalább ilyen fontos volt, hogy az együttes egy addig ismeretlen zenei világot honosított meg és tett népszerűvé Magyarországon. 1990-ben nemcsak a rendszer omlott össze, de a 180-as csoport tagjai is szétszéledtek, maguk után hagyva három nagyszerű lemezt és azokat a szellemi magokat, amelyekből a minimalizmus ezredforduló körüli hazai sikere kisarjadt. A koncerten mindhárom lemez anyagából válogatnak: megszólalnak a csoport tagjainak kompozíciói, és az amerikai Frederic Rzewski két alapműve, az első lemezen szereplő, erősen politikai töltetű Coming Together és Attica.

Szemző Tibor: Koponyaalapi törés
Faragó Béla: A pók halála
Faragó Béla: Sírfelirat
Mártha István: Karácsony napja, 24. lecke
Melis László: Maldoror énekei
Frederic Rzewski: Coming Together
Frederic Rzewski: Attica

Forgács Péter (narrátor)

Vezényel: Szemző Tibor, Melis László, Faragó Béla, Márta István

Ajánlatunk


E tragikomédiában a magyar falu jól ismert figurái elevenednek meg, jellemző helyzeteikben; nagyobbrészt egy kocsma hűvösében mondják el mindazt, amit az életükről fontosnak tartanak és kimondhatnak. A Portugál helyzetkép, a várakozás és az elvágyódás története.

zenés családi roadmovie 10-től 100 éves korig

Kövess minket!


További ajánlataink


Don Juan Szép

Nemzeti Színház, Nagyszínpad

A nyughatatlan hódító, a szabad életű sevillai nemes története számtalan szerzőt inspirált már. Aleksandar Popovski mostani rendezése A Mester és…

Hirdetés

Frankenstein – A modern Prométeusz Szép

Vígszínház

Az új vígszínházi változat teremtő és teremtmény, szeretet és ragaszkodás, beilleszkedés és kitaszítottság viszonyát, valamint az ember mindenhatóságának illúzióját és…

A Kalamazoo egyenesen a Broadway-ről érkezik, a vígjátékban Hernádi Judit és Kern András sziporkázó játékát élvezhetik Sebestyén Aba rendezésében.

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!