Person


Szilárd Somogyi

Szilárd Somogyi

Fødsel: 1979. július 27. (Baja)

Szövegíró, rendező.

Rendezői diplomáját a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen Babarczy László tanítványaként vehette át. A Budapesti Operettszínház rendezője, szövegíróként és fordítóként is dolgozik. Vendégként a Szentpétervári Zenés Színházban, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Magyar Tagozatánál és a Szegedi Szabadtéri Játékokon állított darabokat színpadra. A Pécsi…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Szövegíró, rendező.

Rendezői diplomáját a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen Babarczy László tanítványaként vehette át. A Budapesti Operettszínház rendezője, szövegíróként és fordítóként is dolgozik. Vendégként a Szentpétervári Zenés Színházban, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Magyar Tagozatánál és a Szegedi Szabadtéri Játékokon állított darabokat színpadra. A Pécsi Nemzeti Színházban három egymást követő évben dolgozott, akárcsak Csíkszeredában, a Csíki Játékszínben, ahová 2015-ben már harmadszorra hívták vissza. Közben a Budapesti Operettszínházban is évente egy vagy két produkciót rendez. A rendezés mellett szívesen vesz részt új darabok megírásában, zenés színpadi művek fordításában, fiatal színészek oktatásában–nevelésében.

Díj: Nádasdy Kálmán-díj (2011)

Rendezéseiből:
Jövőre, Veled, Itt! – Budapesti Operettszínház (2005. december 10.)
Mária evangéliuma – Margitszigeti Szabadtéri Színpad (2006. augusztus 17.)
Oltári srácok (Altar Boyz) – Budapesti Operettszínház (2007. március 29.)
Abigél(szövegíró is) – Budapesti Operettszínház (2008. március 27.)
Tavaszébredés(Spring Awakening) – Budapesti Operettszínház (2009. február 7.)
Leányvásár – Pécsi Nemzeti Színház (2009. március 27.)
Szép nyári nap – Budapesti Operettszínház (2009. július 15.)
Boleyn Anna (opera) – Pécsi Nemzeti Színház (2010. február 26.)
Szerdán tavasz lesz! – Budapesti Operettszínház (2010. október 22.)
Rudolf – Pécsi Nemzeti Színház (2010. december 10.)
Jövőre, Veled, Itt! (orosz nyelven) – Szentpétervári Zenés Színház
A kaukázusi krétakör – Budapesti Operettszínház (2011. december 2.)
Veled, Uram! – Budapesti Operettszínház (2012. március 30.)
Kőműves Kelemen – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Magyar Tagozata (2012. szeptember 14.)
Isten pénze – Csíki Játékszín (2012. december 21.)
Ördögölő Józsiás – Budapesti Operettszínház (2013. március 31.)
Elfújta a szél – Szegedi Szabadtéri Játékok (2013. július 26.)
Viktória! – Csíki Játékszín (2013. november 20.)
Luxemburg grófja - Csiky Gergely Színház (2016. január 15.)
Peter Stone - Maury Yeston: Titanic (2019)

Jelenlegi előadásai a Budapesti Operettszínházban:
A Pendragon-legenda / Rendező 
Abigél / Szövegíró 
Elfújta a szél / Magyar változat 
Ének az esőben / Társrendező 
Erdei kalamajka / Rendező 
Isten pénze / Rendező 
Jövőre, Veled, Itt! / Rendező 
Lady Budapest / Rendező 
Luxemburg grófja / Rendező 
Ördögölő Józsiás / Zenés színpadra alkalmazta 
Rómeó és Júlia / Magyar szöveg 
Virágot Algernonnak / Rendező 

A kaukázási krétakör

Budapesti Operettszínház
  • Instruktør

A KOPPÁNYI AGA TESTAMENTUMA

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Instruktør

A MEDVE MÉG MINDIG NEM JÁTÉK!

Turay Ida Színház
  • Instruktør

A Pendragon - legenda

Budapesti Operettszínház
  • Instruktør

A Szépség és a Szörnyeteg

Budapesti Operettszínház
  • Magyar szöveg

Abigél

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Szövegíró

Abigél

Budapesti Operettszínház
  • Szövegíró

Abigél

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Rendező, szövegíró

Abigél

Vörösmarty Színház
  • Instruktør

Abigél

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Instruktør

ABIGÉL musical

Általános
  • Szerző

ÁLARCOSBÁL

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Szabó Magda Álarcosbál című regényét színpadra alkalmazta

Apostol musical

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Instruktør

Bál a Savoyban

Győri Nemzeti Színház
  • Instruktør

EDITH ÉS MARLENE

Általános
  • Instruktør

Gerard Presgurvic: ELFÚJTA A SZÉL

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Oversætter

Isten pénze

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Instruktør

Jövőre, Veled, Itt!

Vörösmarty Művelődési Ház
  • Instruktør

Jövőre, Veled, itt!

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Instruktør

KILÉPŐKÁRTYA

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Instruktør

Kilépőkártya

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Instruktør

Kilépőkártya

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Instruktør

Lady Budapest

Budapesti Operettszínház
  • Instruktør

Luxemburg grófja...

Csiky Gergely Színház
  • Instruktør

Michael Kunze, Sylvester Levay: MOZART! Musical

Margitszigeti Színház
  • Instruktør

Miss Saigon

Budapesti Operettszínház
  • Szerepmenedzser

Miss Saigon

Budapesti Operettszínház
  • Szerepmenedzser

MOZART ! musical

Margitszigeti Színház
  • Instruktør

Mozart!

Veszprémi Petőfi Színház
  • Instruktør

Nyugdíjas Bérlet: Olympia

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Instruktør

Ő meg ő (Utolsó előadás)

Art Színtér
  • Instruktør

Ördögölő Józsiás

Budapesti Operettszínház
  • Zenés színpadra alkalmazta

PETER QUILTER - MR. & MRS.

Egri Kulturális és Művészeti Központ
  • Instruktør

Peter Quilter: MR. ÉS MRS.

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Instruktør

Pomádé király új ruhája (hangv.)

Magyar Állami Operaház
  • Tizedes

Rómeó és Júlia

Budapesti Operettszínház
  • Magyar szöveg

Rómeó és Júlia

Budapesti Operettszínház.
  • Oversætter

Rómeó és Júlia - musical

Budapesti Operettszínház
  • A rendező munkatársa

Rómeó és Júlia - musical

Budapesti Operettszínház
  • Magyar szöveg

Stand Up Trabarna és Somogyi András

Móricz Zsigmond Színház
  • Humorista

Szép nyári nap

Budapesti Operettszínház
  • Instruktør

Szép nyári nap

Budapesti Operettszínház.
  • Instruktør

Szép nyári nap - musical

Budapesti Operettszínház
  • Instruktør

Tavaszébredés

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Instruktør

Újévi Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Szerkesztő

Váltságdíj/Nárcisz és Echo

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • Instruktør

Veled, Uram!

Thália Színház
  • Instruktør

Veled, Uram!

Budapesti Operettszínház
  • Instruktør

Virágot Algernonnak

Budapesti Operettszínház
  • Instruktør

X Abigél

Budapesti Operettszínház
  • Szövegíró

X Jövőre, Veled, Itt! ( orosz nyelvű előadás )

Budapesti Operettszínház
  • Instruktør

X Rómeó és Júlia (román és magyar nyelven)

Budapesti Operettszínház
  • Magyar fordítás

X Veled, Uram!

Budapesti Operettszínház
  • Instruktør

xA kaukázusi krétakör

Budapesti Operettszínház
  • Instruktør

xcFame - A Hírnév ára

Budapesti Operettszínház
  • Instruktør

xMozart!

Budapesti Operettszínház
  • A rendező munkatársa

XTavaszébredés

Budapesti Operettszínház
  • Magyar szöveg

XVáltságdíj - Nárcisz és Echo

Budapesti Operettszínház
  • Instruktør

xxErdei kalamajka

Budapesti Operettszínház
  • Instruktør

Yeston-Stone: Titanic

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Instruktør

zzElfújta a szél

Budapesti Operettszínház
  • Instruktør

zzÉnek az esőben

Budapesti Operettszínház
  • Társrendező

zzIsten pénze

Budapesti Operettszínház
  • Instruktør

zzLuxemburg grófja

Budapesti Operettszínház
  • Instruktør

zzMária főhadnagy - az Operett Akadémia előadása

Budapesti Operettszínház
  • Instruktør

Anbefalinger


Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.