Réti  Attila

Réti Attila

1964. június 4-én született Szegeden. Gimnáziumi tanulmányait a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban végezte. 1988-ban szerzett magyar-francia szakos tanári diplomát a JATE Bölcsészettudományi Karán. Énektanulmányait Feketéné Jarosiewitz Margitnál kezdte a Liszt Ferenc Zeneiskolában, Szegeden. 1991 és 1993 között a Liszt Ferenc Zenekonzervatórium posztgraduális képzésén vett részt, ahol tanára Sinkó György…

 Tovább

Aktuális programok


Luxemburg grófja

Operett két részben. Zenéjét szerezte: Lehár Ferenc

1964. június 4-én született Szegeden. Gimnáziumi tanulmányait a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban végezte. 1988-ban szerzett magyar-francia szakos tanári diplomát a JATE Bölcsészettudományi Karán. Énektanulmányait Feketéné Jarosiewitz Margitnál kezdte a Liszt Ferenc Zeneiskolában, Szegeden. 1991 és 1993 között a Liszt Ferenc Zenekonzervatórium posztgraduális képzésén vett részt, ahol tanára Sinkó György volt. 1994-től 1995-ig Theodore Coresinél tanult, majd 1997-től 1998-ig Bende Zsoltnál. 1990-ben debütált a Szegedi Nemzeti Színházban Fiorello szerepével A sevillai borbélyban. 1993-ban részt vett a Bussetoban a Nemzetközi Verdi Énekversenyen, 1997-ben pedig a középdöntőig jutott Marseille-ben a Nemzetközi Énekversenyen. 1999-ben elnyerte a legjobb operaénekesnek járó Dömötör-díjat. 2000-ben és 2003-ban Artisjus-díjat vehetett át.

Főbb szerepek:
Guglielmo - Mozart: Cosi fan tutte
Don Giovanni - Mozart: Don Giovanni
Belcore - Donizetti: Szerelmi bájital
Asthon - Donizetti: Lammermoori Lucia
Figaro - Rossini: A sevillai borbély
Rambaud – Rossini : Ory grófja
Valentin - Gounod: Faust
Mephisto – Gounod : Faust
Mephistopheles – Berlioz : Faust elkárhozása
Escamillo - Bizet: Carmen
G.Germont - Verdi: Traviata
Don Carlo - Verdi: A végzet hatalma
Paolo Albiani - Verdi: Simon Boccanegra
Nabucco - Verdi: Nabucco
Luna - Verdi: A trubadúr
Rodrigo – Verdi: Don Carlos
Ezio – Verdi: Attila
Hollander - Wagner: A bolygó hollandi
Schaunard - Puccini: Bohémélet
Marcello - Puccini: Bohémélet
Scarpia - Puccini: Tosca
Michele - Puccini: A köpeny
Jack Rance – Puccini : A nyugat lánya
Tonio – Leoncavallo. Bajazzók
Demetrius - Britten: Szentivánéji álom
Petúr - Erkel: Bánk bán
Gara - Erkel: Hunyadi László
Kacsoh Pongrác: János vitéz (Bagó)
Leonardo - Szokolay: Vérnász
Lucifer - Bozay: Az öt utolsó szín (ősbemutató)
Gyöngyösi Levente: A gólyakalifa (Inas)

Vendégszereplések, koncertek:
Prágai Állami Operaház (Escamillo - 1993/94, 1994/95; Figaro - 1994/95)
Budapesti Állami Operaház (Valentin, Escamillo, Hollandi, Lucifer, Michele - A köpeny, Inas- A gólyakalifa, Bagó) 2000-2006
Várszínház (Liszt: Don Sanche - Alidoro)
Kairói Operaház (Brahms: Német requiem) 1995
Berlioz: Krisztus gyermekkora - József
Koncertturnék Tokió, Hirosima, Oszaka (2003, 2005, 2007, 2008, 209)

Fontosabb szerepek a Szegedi Nemzeti Színházban:
Giuseppe Verdi: A trubadúr (Luna gróf)
Giuseppe Verdi: A trubadúr 2006-2007 (Luna gróf)
Wolfgang Amadeus Mozart: Don Giovanni (Don Giovanni, kicsapongó ifjú nemes)
Vántus István: Aranykoporsó (Lactantius, rhetor)
Georges Bizet: Carmen (Escamillo, torreádor)
Gaetano Donizetti: Lammermoori Lucia (Lord Ashton)
Giuseppe Verdi: Don Carlos (Posa márki, máltai lovag)
Giacomo Puccini: Tosca (Scarpia báró, Róma rendőrfőnöke)
Kalózkaland (Kalózkirály)
Faust elkárhozása (Mephistopheles)
LOUIS HECTOR BERLIOZ: Faust elkárhozása (továbbjátszás) (Mephistopheles)
GIACOMO PUCCINI: Bohémélet (Schaunard, zenész)
GIOACCHINO ROSSINI: Ory grófja (Raimbaud)
Pjotr Iljics Csajkovszkij: ANYEGIN (Anyegin)
Riccardo Zandonai: FRANCESCA DA RIMINI (Gianciotto)
Giacomo Puccini: PILLANGÓKISASSZONY (Yamadori herceg)

A királynő kalózai

A királynő kalózai

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Kalózkirály
A trubadúr

A trubadúr

Szegedi Nemzeti Színház
Luna grófja
A víg özvegy

A víg özvegy

Szegedi Nemzeti Színház
Báró Zéta Mirkó, nagykövet
André Chénier

André Chénier

Szegedi Nemzeti Színház
Charles Gérard, lakáj, majd forradalmár
Don Giovanni

Don Giovanni

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Don Giovanni
Faust

Faust

Szegedi Nemzeti Színház
Mephistopheles
Guiseppe Verdi: Simon Boccanegra

Guiseppe Verdi: Simon Boccanegra

Szegedi Nemzeti Színház
Paolo Albiani, a dózse kancellárja
HAMUPIPŐKE

HAMUPIPŐKE

Szegedi Nemzeti Színház
Alidoro, a herceg nevelője
Hoffmann meséi

Hoffmann meséi

Szegedi Nemzeti Színház
Lindorf, Coppelius, Dapertutto, Miracle
Kalózkaland

Kalózkaland

Szegedi Nemzeti Színház
Kalózkirály
Luisa Miller

Luisa Miller

Szegedi Nemzeti Színház
Wurm
Macbeth

Macbeth

Szegedi Nemzeti Színház
Macbeth
Ory grófja

Ory grófja

Szegedi Nemzeti Színház
Raimbaud (Robert), a gróf barátja
Pillangókisasszony

Pillangókisasszony

Szegedi Nemzeti Színház
Yamadori herceg
Pomádé király

Pomádé király

Szegedi Nemzeti Színház
Garda Roberto
Rigoletto

Rigoletto

Szegedi Nemzeti Színház
Rigoletto
Simon Boccanegra

Simon Boccanegra

Szegedi Nemzeti Színház
Paolo Albiani, a dózse kancellárja (okt. 10., 18., 25., 26., nov. 6., 7.)

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ