Nagy György

Nagy György

1978-ban az Állami Balett Intézetben végzett Forgách József növendékeként. Még abban az évben magántáncosként a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. Operák és operettek táncbetétein kívül önálló balettek főszerepeit táncolta. A legjelentősebbek: a Carmen Escamillója, Variációk táncosokra és ütőhangszerekre, a Csodálatos mandarin csavargója, Liszt-etűdök.

Utolsó táncos szerepét, a Diótörő herceget…
 Tovább

Aktuális programok


1978-ban az Állami Balett Intézetben végzett Forgách József növendékeként. Még abban az évben magántáncosként a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. Operák és operettek táncbetétein kívül önálló balettek főszerepeit táncolta. A legjelentősebbek: a Carmen Escamillója, Variációk táncosokra és ütőhangszerekre, a Csodálatos mandarin csavargója, Liszt-etűdök.

Utolsó táncos szerepét, a Diótörő herceget a Miskolci Nemzeti Színházban táncolta. Ezután négy évig volt a debreceni balettkar vezetője, ekkor kezdődött koreográfusi pályafutása is. Nevéhez olyan sikeres produkciók koreográfiája fűződik, mint A dzsungel könyve, A kid, az Übü király, az Operett, az Özvegyek, a Tom Jones, a Lúdas Matyi és a Hippolyt, a lakáj.

Dolgozott Szatmárnémetiben (Leányrablás, János vitéz), Nagyváradon (Szabó Magda: Fanni hagyományai), Sepsiszentgyörgyön és Szabadkán (Godspell) is.

Rendezései között szerepel A dzsungel könyve (Csíkszereda), a Godspell (debreceni nyári színház), valamint a Senki sem tökéletes című vígjáték.

Életének 49. évében, 2007. május 12-én hunyt el.
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Budapesti Operettszínház
Koreográfia
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Budapesti Operettszínház
Koreográfia

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók.

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok