Karine Babajanian Örményország fővárosában, Jerevánban született, és tanulmányait az ottani Állami Konzervatóriumban végezte. Miután kitüntetéses diplomát szerzett, az Örmény Nemzeti Opera tagja lett, ahol több főszerepet énekelt, köztük A trubadúr Leonoráját, Desdemonát az Otellóban, a Parasztbecsület Santuzzáját és Neddát a Bajazzókban.
Több hazai és külföldi énekversenyen szerepelt sikeresen, majd 1999-ben Németországba költözött, s karrierjét ott a Koblenzi Színházban kezdte. Alakította a Figaro házassága Almaviva grófnéját, a Don Giovanni Donna Elviráját, és ugyancsak átütő sikert aratott a Pillangókisasszony Csocsoszanjaként. Ebben a szerepben Saarbrücken, Wiesbaden, Hannover, Hamburg és Frankfurt operaházaiban is bemutatkozott. 2000-ben a berlini Komische Oper színpadán is Puccini-operában, a Manon Lescaut címszerepében debütált. Manon Lescaut- és Csocsoszan-alakításaiért az Opernwelt folyóirat 2001-ben „Az év énekesnőjévé” jelölte.
2001-ben a Bielefeldi Színházhoz szerződött, 2003 óta pedig a Stuttgarti Opera tagja. Emellett gyakran vendégszerepel német színházakban, s Oslóban és Bázelben is fellépett. Budapesten Donna Elviraként és Cso-cso-szán-ként hallhatta a magyar közönség.
Bohémélet
Magyar Állami Operaház
Rimszkij-Korszakov ária- és dalest BTF
Müpa