Hajdu Szabolcs

Hajdu Szabolcs

Hajdu Szabolcs (Debrecen, 1972. január 26. –) magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész.

Élete:

Hajdu az új magyar filmes generáció egyik tagja. Rendező, forgatókönyvíró, színész, aki fiatal kora ellenére már négy nagyjátékfilmet készített, és legalább egy tucatban játszott. Színészként is, rendezőként is vitt már el fődíjakat különböző…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Hajdu Szabolcs (Debrecen, 1972. január 26. –) magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész.

Élete:

Hajdu az új magyar filmes generáció egyik tagja. Rendező, forgatókönyvíró, színész, aki fiatal kora ellenére már négy nagyjátékfilmet készített, és legalább egy tucatban játszott. Színészként is, rendezőként is vitt már el fődíjakat különböző nemzetközi fesztiválokon. Fehér tenyér című alkotását Magyarország nevezte az Oscar-díjra.

„ Sok jót és egyetlen zsenit látok a fiatalok között, és ez Hajdu Szabolcs. ” – Jancsó Miklós

Pályája:

1972-ben született Debrecenben. 5 éves korától 8 éven át tornázott. 13 éves korában a kötöttségek és a - Fehér tenyér című filmjében is megjelenített - bánásmód miatt abbahagyta az edzéseket. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Simó Sándor vezette osztályában tanult, a 90-es évektől színészként dolgozott.
Két kisfilmjét követően 2000-ben készítette el Macerás ügyek címmel első játékfilmjét, mely 2003-ban a Magyar Filmszemle legjobb első film díját nyerte el, majd Kijevben a MOLODIST Filmfesztivál zsűrijének különdíját is.
A 2004-ben készült Tamara című játékfilm az egységes képi látvány megteremtéséért kapott különdíjat a Magyar Filmszemlén, majd 2005-ben a portugál Avanca filmfesztiválon kapott első díjat a mozifilmek versenyében.
2006-ban készítette el a tornászok világában játszódó részben önéletrajzi elemekre épülő Fehér tenyér című filmet, mely számos fontos hazai és nemzetközi díjat nyert el, köztük például a 37. Magyar Filmszemle legjobb rendező, legjobb operatőr, arany olló, és közönségdíját. A film főhősét Dongó Miklóst a rendező testvére, Hajdu Miklós alakítja, akinek életútja, karrierje szintén megjelenik a filmben.
Feleségével, Török-Illyés Orsolyával a főszerepben készült az Off Hollywood című produkció 2007-ben. A film Garaczi László Április című novellájából íródott, Bódi Adél magyar rendezőnő egy napját mutatja be, benne szakmai és magánéleti problémáival, kapcsolataival, nehézségeivel.

A 2010-es Filmszemlén Bibliotheque Pascal című alkotása kapta a fődíjat. A filmmel nevezett az Oscar-díjra Magyarország, de jelölésig nem jutott.

Hajdu Szabolcs ars poétikája, saját szavaival így foglalható össze: „Ez a történet, és a történet az minket különösebben nem érdekel. Minket a színészek, a jó helyzetek, az izgalmas filmnyelvi megoldások érdekelnek, és ha ezen keresztül sikerül még a történetet is elmesélni, akkor azt mondjuk, hogy ügyesek vagyunk.”

A Mirage-ról a rendező azt nyilatkozta, hogy western lesz, a Térkép szélén című Tar Sándor-novella szabad adaptációja lesz. Kovács Gábor, a Filmpartners producere elmondta, hogy bár a történetről nem sokat mondhat, egy idegenlégiós labdarúgó viszontagságaira épül a cselekmény. A filmterv szerepelt Rotterdamban , a Cinemart koprodukciós vásáron, most pedig Szarajevóban fejlődik tovább a projekt, ahová Lovas Nándor asszisztens, Taschler Andrea producer és Hajdu Szabolcs fog kiutazni. A forgatókönyvírásban részt vesz az a Jim Stark is, aki olyan Jarmusch-filmekben dolgozott producerként, mint a Mystery Train (ebben szerepelt is), a Törvénytől sújtva, a Kávé és cigaretta vagy az Egy éjszaka a földön. Hajduval a TIFF-en, Transylvania International Film Festivalon ismerkedett meg, és most együtt írják a forgatókönyvet. Amelynek nyár végére jó lenne elkészülnie, ennek érdekében is megy most a produkció Szarajevóba. A projekt iránt nagy az érdeklődés, amit nyilván elősegített a Bibliothéque Pascal magyar és berlini sikere.

Filmjei:
Játékfilmjei:

A játékos (2012-2014)
Délibáb (munkacím: Mirage, 2014)
Bibliotheque Pascal (munkacíme: Mona, 2010)
Off-Hollywood (munkacímek: Április / Adel, versus Friday! / Roham, 2007)
Fehér tenyér (2006)
Tamara (2004)
Macerás ügyek (2001)

Rövidfilmjei:

Hétköznapi enciklopédiák vol. I. (2006)
Kicsimarapagoda – a Valaki kopog kisjátékfilm-sorozat részeként (vizsgafilm, 1998)
Köszön a művész (1997)
Két kutya (1997)
Necropolis (vizsgafilm, 1997)
Sértettek lábbelije (1997)
Hajlékony nyál (1997)
Alkotmány u. 8. (1996)
Les Voleurs (1996)

Filmszerepei:

Legenda (2011)
Tarka képzelet - Rousseau álmai (2004)
Tarka képzelet - Renoir álmai (2003)
Szent Iván napja (2003)
Egyszer élünk (2000)
Séta (1999)
Kalózok (1999)
A Morel fiú (1999)
Keresztutak (1998)
Presszó (1998)
Franciska vasárnapjai (1997)
Don Quijote (1997)
Caligula (1996)
Jó éjt királyfi (1994)
Félálom (1991)

Ernelláék Farkaséknál

Ernelláék Farkaséknál

MALADYPE SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET
Farkas
Ernelláék Farkaséknál - filmvetítés közönségtalálkozóval

Ernelláék Farkaséknál - filmvetítés közönségtalálkozóval

B32 Galéria és Kultúrtér
Színész

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ