Künstler


Dörner  György
3

Dörner György

geboren: 1953. december 9. (Budapest)

Színművész.

1979-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ugyanebben az évben a Nemzeti Színház tagjaként kezdte meg pályafutását. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja, 1988-tól a Radnóti Miklós Színház társulatának a tagja. 1989-től szabadfoglalkozású művész. Játszott a veszprémi Petőfi Színház, a Komédium, a Várszínház, a…

 weiter

Aktuelle Programme


Krémes keringő

Új Színház

Ebben a kedves történetben, vérbő humorral, egymást megállás nélkül ugratva és féltve mutatja meg két színésznő, hogy a legnagyobb…

Kabaré Parisiana

Új Színház

Az Újszínház társulata tisztelegve a nagy elődök előtt klasszikus kabaréműsorral készül: humoros jelenetekkel, viccekkel, kuplékkal, sanzonokkal. A kabaré az…

Zserbótangó

Új Színház

A színpadi játék két „nyugállományba vonult” színésznő történetét meséli el, akik élethelyzeteikből adódóan közös albérletbe kényszerülnek. Társbérletük kacagtatóan szatirikus…

LEP - Országjáró Mátyás király

Új Színház

Szőke István Atilla ORSZÁGJÁRÓ MÁTYÁS KIRÁLY zenés históriás játék kicsiknek és nagyoknak ősbemutató

Színművész.

1979-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ugyanebben az évben a Nemzeti Színház tagjaként kezdte meg pályafutását. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja, 1988-tól a Radnóti Miklós Színház társulatának a tagja. 1989-től szabadfoglalkozású művész. Játszott a veszprémi Petőfi Színház, a Komédium, a Várszínház, a tatabányaiJászai Mari Színház, a kecskeméti Katona József Színház és a Pesti Magyar Színház előadásain. Színpadi alakításai mellett számos mozi- és televíziós filmben szerepelt.

Nős, felesége Kuthy Zsuzsanna. Sokat szinkronizál, jellemzően Bruce Willis, Mel Gibson, Eddie Murphy és Michael Douglas, illetve Kirk Douglas ifjúkori szerepei számára kölcsönzi a hangját.

2006-ban elvállalta az első magyar science-fiction film, a Thelomeris főszerepét, ahol eddigi karaktereitől eltérő szerepben alakítja a filmben szereplő óriási gyárváros, Thelomeris urát. Egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a filmben az a „bizarr gondolat” fogta meg, „hogy az ember az idővel üzletel, olyan dologgal, ami elvileg végtelen és örök”.

2012. februárjától az Újszínház ügyvezető igazgatója.

Díjak, kitüntetések:
Rajz János-díj (1981)
Érdemes művész (1999)
Kiváló művész (2017)
Madách-díj (2020)
Kossuth-díj (2020)
Széchenyi-örökség Okmánya (2021)

Színpadi szerepei:
Az anconai özvegy – Kecskeméti Katona József Színház
A beszélő köntös – Kecskeméti Katona József Színház
Fösvény – Pécsi Harmadik Színház
Meglőttük a fényes sellőt – Kecskeméti Katona József Színház
Omnibusz – Kecskeméti Katona József Színház
Orfeusz az alvilágban – Kecskeméti Katona József Színház, Magyar Színház
A revizor – Forrás Színházi Műhely
Stílusgyakorlatok – Budapesti Katona József Színház, Jászai Mari Színház, Komédium Színház Galócza - budapesti Katona József Színház
Catullus - (Budapesti Katona József Színház)
Amphytrion - (Budapesti Katona József Színház)
A játékos - (Budapesti Katona József Színház)

Szerepei az Új Színházban:
Az élet kapuja: Bakócz Tamás 
Országjáró Mátyás király: Mátyás király

"Ideestem"-Duma -Rock

Budaörsi Latinovits Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin

Az a szép, fényes nap

Új Színház
  • Géza fejedelem

Az a szép, fényes nap/ KerFeszt

Új Színház
  • Géza fejedelem

Az özvegy Karnyóné

Új Színház
  • Regisseur

Császármorzsa

Veszprémi Petőfi Színház
  • Regisseur

Császármorzsa - Főpróba

Új Színház
  • Regisseur

Csíksomlyói magyar passió

Veszprémi Petőfi Színház
  • Luciper

Csíksomlyói Magyar Passió

E-Europe Kft.
  • Luciper

Csíksomlyói magyar passió

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Luciper

EX

Új Színház
  • Saint Germain

Fazekas István: Pilátus éjszakája/ Zrínyi Ilona

Jegypartnerek
  • Caraffa generális hangja

Jakab és az ura

Budaörsi Latinovits Színház
  • ÖREG BALEK, MÁRKI

Karnyóné

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Regisseur

Karnyóné - vendégjáték

Új Színház
  • Regisseur

Mert a mamának így jó

Új Színház
  • Monte Cristo

MERT A MAMÁNAK ÍGY JÓ (PREMIER)

Új Színház
  • Monte Cristo

Mert a mamának így jó!

Szarvasi Vízi Színház
  • Monte Cristo

Mert a mamának így jó!

Új Színház
  • Monte Cristo

Országjáró Mátyás király

Új Színház
  • Mátyás király

Rivalda 2010 Kék, kék, kék

Thália Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin

Stílusgyakorlat 601-tol

Komédium Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin

Stílusgyakorlat a 601-től

Budaörsi Latinovits Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin

ZSERBÓTANGÓ

Csiky Gergely Színház
  • Regisseur

Zserbótangó - Főpróba

Új Színház
  • Regisseur

Zserbótangó - Premier

Új Színház
  • Komponist

Sonderangebote


Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!