Farkasházi  Réka

Farkasházi Réka

Született: 1977. augusztus 16.

Elek Judit Ébredés című filmjében 17 évesen (1994) mutatkozott be, érettségije után felvették a Gór Nagy Mária Színitanodába. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen művelődészervező szakos diplomát szerzett (1995). 1998-ban bekerült a Barátok közt című sorozatba. 2005-ben megjelent Samunnadrág című gyereklemeze, amelyen Kukorelli Endre megzenésített verseit énekli. A Karinthy Színházban az…

 Tovább

Aktuális programok


Az áldozat (Szt. Margit legendája)

Kocsis István: AZ ÁLDOZAT (Szent Margit legendája) dráma két részben az Új Színház előadása Rendező: Nagy Viktor

A vörös bestia

Vaszary János: A vörös bestia bohózat két részben

Nem élhetek muzsikaszó nélkül

Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül vígjáték két részben

Elek Judit Ébredés című filmjében 17 évesen (1994) mutatkozott be, érettségije után felvették a Gór Nagy Mária Színitanodába. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen művelődészervező szakos diplomát szerzett (1995). 1998-ban bekerült a Barátok közt című sorozatba. 2005-ben megjelent Samunnadrág című gyereklemeze, amelyen Kukorelli Endre megzenésített verseit énekli. A Karinthy Színházban az Acélmagnóliákban a világ legcsinosabb lányát, az Őrült nászban a lokál táncosnőjét alakította. 2007-ben szerepet kapott Szőke András Hasutasok című filmjében. A Budaörsi Játékszínben játszik továbbra is, és leginkább a Duna TV-n mennek a szinkronjai.

Korábbi fontosabb szerepei:
A szerelmes nagykövet (2008, Budaörsi Játékszín)
Társasjáték New Yorkban (2007, Budaörsi Játékszín)
Oscar (2007, Budaörsi Játékszín)
Acélmagnóliák (2006, Karinthy Színház)
Második szereposztás (2006, Körúti Színház)
Fenn az ernyő nincsen kas (2006, Szentendrei Teátrum
Őrült nász avagy esküvő a lokálban (2005, Karinthy Színház)
Álmodozók a falvédőről (2005, Vidám Színpad)
Szivecskéim (2002, (IBS Színpad)
Csipkerózsika
Apám beájulna

Televíziós szerepek:
Az Ébredés (1995)
Gyilkos kedv (1997)
Vakvagányok (2001)
Na végre itt a nyár! (2002)
Ultra (2003)
Hasutasok (2007)
Barátok közt (1998-2005)
1998-ban a Szoknyavadász című 30 perces kísérleti film

A szabin nők elrablása

A szabin nők elrablása

Játékszín Terézkörúti Színház
ETELKA, A LEÁNYA
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Fogi Színház
Debbie, a nagykövet lánya
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Fogi Színház
Debbie, a nagykövet lánya
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Fogi Színház
Debbie, a nagykövet lánya
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Fogi Színház
Debbie, a nagykövet lánya
A SZERELMES NAGYKÖVET

A SZERELMES NAGYKÖVET

Vidám Színpad
Debbie, a nagykövet lánya
A SZERELMES NAGYKÖVET

A SZERELMES NAGYKÖVET

Csepel Színház
Debbie, a nagykövet lánya
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Budaörsi Latinovits Színház
DEBBIE, a nagykövet lánya
Acélmagnóliák - a Száguldó Orfeum előadása, Bencze Ilona rendezése

Acélmagnóliák - a Száguldó Orfeum előadása, Bencze Ilona rendezése

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Shelby Eatenton
Andrew Bergman: Társasjáték New Yorkban

Andrew Bergman: Társasjáték New Yorkban

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Barbara
Az áldozat(Szt. Margit legendája)/KerFeszt-Premier

Az áldozat(Szt. Margit legendája)/KerFeszt-Premier

Új Színház
APÁCA: Judit
Bergman:Társasjáték New Yorkban

Bergman:Társasjáték New Yorkban

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Barbara
Fejünk felől a tetőt

Fejünk felől a tetőt

Thália Színház Nonprofit Kft.
Eszter, a lányuk
FEJÜNK FELÖL A TETŐT - színpadi játék

FEJÜNK FELÖL A TETŐT - színpadi játék

Ivancsics Nonprofit Kft.
Eszter a lányuk
Jászai Játszó: Tündérvándor - Farkasházi Réka koncert

Jászai Játszó: Tündérvándor - Farkasházi Réka koncert

Jászai Mari Színház, Népház
Színész
Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt

Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt

Klebelsberg Kultúrkúria
Eszter
Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt - prózai színpadi előadás

Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Eszter, a lányuk
Jókai Anna: Fejünk felöl tetőt

Jókai Anna: Fejünk felöl tetőt

Óbudai Kultúrális Központ
Színész
Louis Velle: Szenteltvíz és kokain

Louis Velle: Szenteltvíz és kokain

Bakelit Multi Art Center
Nicolette (a kegyszerkereskedő lánya)
M. P.: A szerelmes nagykövet

M. P.: A szerelmes nagykövet

Fogi Színház
Debbie, a nagykövet lánya
MIÉRT ŐK? | SZÍNPADI AKCIÓ AZ ELTŰNT GYERMEKEKÉRT

MIÉRT ŐK? | SZÍNPADI AKCIÓ AZ ELTŰNT GYERMEKEKÉRT

MOM Kulturális Központ
Színész
Női furcsa pár

Női furcsa pár

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Sylvie
Női furcsa pár

Női furcsa pár

Pécsi Nyári Színház - Pécsi Szabadtéri Játékok
Sylvie
NŐI FURCSA PÁR - Neil Simon vígjátéka 2 részben, Bencze Ilona rendezése

NŐI FURCSA PÁR - Neil Simon vígjátéka 2 részben, Bencze Ilona rendezése

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
/
Női furcsa pár - Neil Simon/IISZT Színház

Női furcsa pár - Neil Simon/IISZT Színház

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Sylvie
NŐI FURCSA PÁR - vígjáték

NŐI FURCSA PÁR - vígjáték

Ivancsics Nonprofit Kft.
Sylvie
NŐI FURCSA PÁR - vígjáték

NŐI FURCSA PÁR - vígjáték

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Sylvie
RANDEVÚ PÁRIZSBAN Fogi Színháza

RANDEVÚ PÁRIZSBAN Fogi Színháza

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Nicolette (a kegyszerkereskedő lánya)
Randevú Párizsban, avagy

Randevú Párizsban, avagy

Fogi Színház
Nicolette (a kegyszerkereskedő lánya)
Randevú Párizsban, avagy Sz. és k.

Randevú Párizsban, avagy Sz. és k.

Fogi Színház
Nicolette (a kegyszerkereskedő lánya)
Randevú Párizsban, avagy Szenteltvíz és kokain

Randevú Párizsban, avagy Szenteltvíz és kokain

Fogi Színház
Nicolette (a kegyszerkereskedő lánya)
Randevú Párizsban, avagy Szenteltvíz és kokain

Randevú Párizsban, avagy Szenteltvíz és kokain

Fogi Színház
Nicolette (a kegyszerkereskedő lánya)
Randevú Párizsban, avagy Szenteltvíz és kokain

Randevú Párizsban, avagy Szenteltvíz és kokain

Fogi Színház
Nicolette (a kegyszerkereskedő lánya)
Robert Harling: Acélmagnóliák

Robert Harling: Acélmagnóliák

Általános
Shelby Eatenton-Latcherie, a világ legcsinosabb lánya
SEJ, SZELLŐK... - űttörő revű

SEJ, SZELLŐK... - űttörő revű

Ivancsics Nonprofit Kft.
Fulmer Kató (néptanító)
SEJ, SZELLŐK... - úttörő revü

SEJ, SZELLŐK... - úttörő revü

Ivancsics Nonprofit Kft.
Fulmer Kató (néptanító)
Szenteltvíz és kokain

Szenteltvíz és kokain

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Nicolette, a lányuk
Szerelmes nagykövet.

Szerelmes nagykövet.

Vidám Színpad
Debbie,a nagykövet lánya
Társasjáték New Yorkban

Társasjáték New Yorkban

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Barbara
Társasjáték New Yorkban

Társasjáték New Yorkban

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Barbara
Társasjáték New Yorkban

Társasjáték New Yorkban

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Barbara
Társasjáték New Yorkban - 100. előadás!

Társasjáték New Yorkban - 100. előadás!

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Barbara
Tom Sawyer kalandjai

Tom Sawyer kalandjai

Szarvasi Vízi Színház
Színész
UDVARSZÍNHÁZ-Nők bura alatt

UDVARSZÍNHÁZ-Nők bura alatt

Katona József Színház
Színész
VIDÁM SZÍNPAD A SZIKRÁBAN, A SZERELMES NAGYKÖVET bohózat két részben

VIDÁM SZÍNPAD A SZIKRÁBAN, A SZERELMES NAGYKÖVET bohózat két részben

C&M Hungary Kft.
Debbie, a nagykövet lánya
VIDÁM SZÍNPAD A SZIKRÁBAN, A SZERELMES NAGYKÖVET bohózat két részben, nyilvános főpróba

VIDÁM SZÍNPAD A SZIKRÁBAN, A SZERELMES NAGYKÖVET bohózat két részben, nyilvános főpróba

C&M Hungary Kft.
Debbie, a nagykövet lánya

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ