Falati Hedvig

Falati Hedvig

Nem volt könnyű időpontot találni a beszélgetéshez, mert Falati Hedvig – további négy társával és Susán Ferenc rendezővel – szinte egyfolytában próbálja Albert Camus„ Félreértés” című drámáját, amelyet a Zenthe Ferenc Színház november 27-én a bérletsorozat keretében mutat be. S szerepel a repertoáron lévő darabokban – „A hetvenkedő katoná”-…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Nem volt könnyű időpontot találni a beszélgetéshez, mert Falati Hedvig – további négy társával és Susán Ferenc rendezővel – szinte egyfolytában próbálja Albert Camus„ Félreértés” című drámáját, amelyet a Zenthe Ferenc Színház november 27-én a bérletsorozat keretében mutat be. S szerepel a repertoáron lévő darabokban – „A hetvenkedő katoná”- ban és „A brémai muzsikusok”- ban – is.

2005 óta tagja a társulatnak, nem titok: meglett felnőttként jelent meg az előző évben alakult Vertich Színpadstúdió korhatár nélküliként hirdetett szereplőválogatásán. S bizalmat kapott, annak ellenére, hogy – családi helyzete, munkája miatt – akkor már hosszú évek óta nem foglalkozott színjátszással, versmondással. Pedig annak idején – az óvodában és az általános iskolában – mindkét területen tehetségesnek bizonyult. Nagyapjától, az „örökmozgó”, jó szervezőkészségű közéleti embertől, id. Falati Mihálytól – aki verseket is írt és örömmel kísérte unokáját a fellépésekre, versenyekre – örökölhette effajta érdeklődését, hajlamát. A korábbiakban – amikor idejét egyéb teendők töltötték ki – mindig volt egyfajta hiányérzete, ha nem is tudta pontosan megfogalmazni, hogy mire vágyik. Mintegy e kérdés megválaszolását jelentett számára a Vertich Színpadstúdió felhívása.

Soha nem zavarta, hogy idősebb a tagság átlagánál, érezte, tudta, hogy megtalálja majd a helyét az együttesben. S az idő őt igazolta. Első szerepét a Molnár Ernő által rendezett „Ha meghal a férj” című népi komédiában kapta, aztán pedig a már említett „A brémai muzsikusok” egyik kedves állata, a „Kakas” következett, amelyet immár több mint ötvenszer vittek színre a kisiskolások és az óvodások nagy örömére. Játszott az „Önnek ficereg?” című nehezen meghatározható műfajú darabban és „A kíváncsi királykisasszony” című mesejátékban is. Az igazi megmérettetést azonban Falati Hedvignek a 2008/2009-es évadban bemutatott Arthur L. Kopitabszurd, a „Jaj apu, szegény apu…” hozta meg, amelyben a különös gondolkodású, jellemű , a fiát és környezetét zsarnokságban tartó Madame Rosaliguette figuráját abszolút főszereplőként alakította. Nagyon örült ennek a szerepnek, annál is inkább mert önmagához közelinek érezte ezt a határozott magatartású, irányító jellemű nőtípust. Ugyancsak emlékezetes nagy feladatot jelentett számára 2011-ben Müller Péter „Márta” című, holokauszt témájú drámájának címszerepe. Márta tragédiáját – családjának szétesését, férjének, gyermekeinek elvesztését – mély együttérzéssel fogadta a közönség.

Arra kérdésre, hogy volt-e valaha is szerepálma, Falati Hedvig azt válaszolta, hogy szívesen eljátszotta volna Jeanne d’Arc-ot, a tizenötödik századi orleans-i katonalányt, a máglyahalált halt francia nemzeti hőst. Tudatában van azonban annak, hogy életkora miatt erről már végleg lekésett. Így maradnak azok a szerepek, amelyeket a sors hoz számára, illetve amelyekre a rendezők alkalmasnak tartják és felkérik majd. De akárhogy is lesz, mindenképpen sokat kell még tanulni neki is és társainak is szakemberektől, a társulat vezetőitől és természetesen egymástól is a próbafolyamatok és az előadások során.

Amikor hét évvel ezelőtt jelentkezett a Vertich Színpadstúdióba az önálló helyi színház gondolata és főleg gyakorlata még nagyon távoli célnak tűnt. De valamennyien hittek benne és úgy látja, hogy sokat is tettek érte, keményen dolgoztak azért, hogy megvalósuljon ez a régen dédelgetett terv. Bár voltak időszakok, amikor úgy érezték, hogy hiábavaló minden igyekezet, nem érdemes tovább folytatni a közös küzdelmet. Ezeken a megtorpanásokon azonban a lelkesedés, az ügyszeretet mindig túllendítette a csapat magját, törzsgárdáját. Falati Hedvig véleménye szerint végül is szükségszerű volt, hogy a folyamat eljusson az idei tavaszi színházalapításig. Ezért köszönet jár mindenkinek, aki bármi módon is segített, hozzájárult ahhoz, hogy létrejött, létezik, működik a Zenthe Ferenc Színház, s ez az állapot értelemszerűen minden társulati tagot nagy boldogsággal tölt el.

Mint a bevezetőben már szó esett róla, ezekben a napokban gőzerővel folynak a „Félreértés” című Camus-dráma próbái, hiszen közeleg a november végi premier napja. Eleinte nagyon nehéznek tűnt minden szereplő számára a főhősök lelki válságát elemző darab, nem volt könnyű közelférkőzni a figurák belső titkaihoz. Idő kellett hozzá, hogy még ők maguk, a szereplők is teljes mélységében megértsék, hogy Camus hősei mit miért mondanak, csinálnak. Enélkül ugyanis aligha tudnák hitelesen közvetíteni, mások számára is élvezhetővé tenni a darab atmoszféráját, mondandóját. Ezen a szakaszon azonban – úgy véli – túljutottak. Személy szerint ő – immár a harmadik anyaszerep megjelenítésében – sokat tudott profitálni az életben és a színpadon megszerzett tapasztalataiból, s bátran támaszkodhat játszótársainak reakcióira, impulzusaira. Természetesen izgalommal – de nem félelemmel – várja a bemutatót, amelyen telt ház lesz november 27-én este a József Attila Művelődési és Konferencia- központ színháztermében. Akik helyhiány miatt nem nézhetik meg a zenthések új produkcióját, azoknak az előző napon, azaz november 26-án 19 órakor megtartandó úgynevezett nyilvános főpróbát – mint teljes értékű előadást – ajánlja, amelyre féláron lehet jegyet vásárolni...

(forrás: Nógrád Megyei Hírlap)

A kíváncsi királykisasszony - Zenthe Ferenc Színház

A kíváncsi királykisasszony - Zenthe Ferenc Színház

Kálmán Imre Kulturális Központ
boszorkány

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ