Künstler


Malik  Édua

Malik Édua

geboren: 1998. július 19. (Budapest)

Színésznő.

18 éves korában talált rá a színészetre, vagy inkább a színészet őrá. Rövid idő alatt beleszeretett a színház világába és ma már hivatásszerűen szeretne vele foglalkozni. Céljai elérése érdekében a gimnázium után, tanulmányait is ilyen irányban folytatta.

2018. május óta tagja a Kővirágok Társulatnak.…

 weiter

Aktuelle Programme


Mágnás Miska a Körúti Színház előadásában

Sillye Gábor Művelődési központ és Közösségi Ház

Cintányéros cudar világ; Hopsza, Sári, hopsza-hó; Csiribiri-csiribiri kék dolmány – ugye ön is elkezdte dúdolni a slágereket? Nos, ezek…

Meseautó

ÓKK-Óbudai Kulturális Központ

Meseautó  Zenés vígjáték a Körúti Színház előadásában.

Színésznő.

18 éves korában talált rá a színészetre, vagy inkább a színészet őrá. Rövid idő alatt beleszeretett a színház világába és ma már hivatásszerűen szeretne vele foglalkozni. Céljai elérése érdekében a gimnázium után, tanulmányait is ilyen irányban folytatta.

2018. május óta tagja a Kővirágok Társulatnak. Itt voltak az első prózai irányba való szárny próbálgatásai.
Első nagy szerepét, főszerepét Neil Simon: Furcsa pár című darabjában játszotta, melyben Olive bőrébe bújhatott. “Sokan, a barátaim és a családtagjaim közül azt mondták, olyan volt, mintha nem is kellett volna játszanom, csak magamat adnom. És valóban, elég könnyen azonosulni tudtam a karakterrel, mégis kihívást jelentett a rengeteg szöveg és a majdnem teljes játékidőt igénylő színpadi jelenlét, hiszen Olive majdnem mindig a színen van.” – mondta, mikor a szerep nehézségeiről kérdeztük.

A komédia királyai - a Körúti Színház előadása

A komédia királyai - a Körúti Színház előadása

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Dizőz/Pék
Az UP Teátrum Bemutatja: Charles Dickens - Karácsonyi ének

Az UP Teátrum Bemutatja: Charles Dickens - Karácsonyi ének

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
  • Belle
Bacsó Péter: A tanú

Bacsó Péter: A tanú

Általános
  • Olga
Charles Dickens: Karácsonyi ének

Charles Dickens: Karácsonyi ének

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Belle
Déryné bérlet 2022. tavasz 1. előadás: Furcsa pár

Déryné bérlet 2022. tavasz 1. előadás: Furcsa pár

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Cecily, a nővére
Déryné bérlet 2024. tavasz 2. ea: Dr. Vitéz Miklós - Vadnai László: Meseautó

Déryné bérlet 2024. tavasz 2. ea: Dr. Vitéz Miklós - Vadnai László: Meseautó

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Schauspieler/Schauspielerin
Déryné bérlet 2025. tavasz 1. ea: Fűzfa sétány

Déryné bérlet 2025. tavasz 1. ea: Fűzfa sétány

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Schauspieler/Schauspielerin
Déryné bérlet 2025. tavasz 2. ea: A napsugár fiúk

Déryné bérlet 2025. tavasz 2. ea: A napsugár fiúk

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Schauspieler/Schauspielerin
MINDEN LÉBEN HÁROM KANÁL - Körúti Színház

MINDEN LÉBEN HÁROM KANÁL - Körúti Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Schauspieler/Schauspielerin
Minden lében három kanál színházi előadás Ócsán

Minden lében három kanál színházi előadás Ócsán

Egressy Gábor Szabadidőközpont
  • Linda Kerwood
Molnár Ferenc: Az üvegcipő

Molnár Ferenc: Az üvegcipő

Gyulai Várszínház
  • Keczeli Ilona; Szakácsné
Neil Simon: A napsugár fiúk

Neil Simon: A napsugár fiúk

Jegypartnerek
  • Dizőz
Nosztalgia bérlet:Fűzfa sétány

Nosztalgia bérlet:Fűzfa sétány

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Schauspieler/Schauspielerin
Nosztalgia bérlet:Molnár Ferenc:Játék a kastélyban

Nosztalgia bérlet:Molnár Ferenc:Játék a kastélyban

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Annie
Ray és Michael Cooney: A szerencsétlen és a két hülye öccse - a Körúti Színház előadásában

Ray és Michael Cooney: A szerencsétlen és a két hülye öccse - a Körúti Színház előadásában

Jegypartnerek
  • Linda Kerwood
Tihanyi Szabadtéri Játékok / A tanú

Tihanyi Szabadtéri Játékok / A tanú

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Olga

Sonderangebote


Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!