Buday Enikő

Buday Enikő

Experimentális táncos, koreográfus.
Enikő a Duncen-Dienes Orkesztika Iskolában kezdte kortárstánc tanulmányait 2002-ben. Az iskola befejezése után Berger Gyula társulatának tagja.
2006-ban Tanaka Minnel dolgozott. Első szóló koreográfiáját Japánban mutatta be, a Dance Hakushu 2006 Fesztiválon. Ugyan ebben az évben a IV. �Rite of Forest�, Tanaka Min koreográfus, rendező…
 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Experimentális táncos, koreográfus.
Enikő a Duncen-Dienes Orkesztika Iskolában kezdte kortárstánc tanulmányait 2002-ben. Az iskola befejezése után Berger Gyula társulatának tagja.
2006-ban Tanaka Minnel dolgozott. Első szóló koreográfiáját Japánban mutatta be, a Dance Hakushu 2006 Fesztiválon. Ugyan ebben az évben a IV. �Rite of Forest�, Tanaka Min koreográfus, rendező előadásának táncosa Tokióban.
2007-ben Enikő alapítótagja a SHU Műhely nemzetközi kísérleti csoportnak.
2008-ban Dániában tanult mozgásszínházat, Sztanyiszlavszkij módszert és fénytechnikát.
2009-ben Nagy József rendezővel dolgozott együtt. Enikő a mellett, hogy tagja a londoni �Rite of Augury� experimentális csoportnak, szóló táncosként dolgozik együtt hazai, dán, holland, japán és angol zenészekkel.
Enci

Enci

Hátsó Kapu
Látvány
Enci

Enci

Hátsó Kapu
Színész

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ